2024, december22, vasárnap
KezdőlapKiemelt fő hírMagyarországon még az időjárás-jelentés is évek óta határrevíziót követel

Magyarországon még az időjárás-jelentés is évek óta határrevíziót követel

-

Az amerikai magyarok nem nem látják a magyar közszolgálati televízió műsorát, ezért megdöbbenve értesültünk arról, hogy Magyarországon még az időjárásjelentésbe is elbújtatják a Nagy-Magyarország térképet, s az emberek tudatalattijába programozzák a revizionista követeléseket. Ilyen térképek csak olyan ország közszolgálati televíziójában jelennek meg, amely nem fogadja el a jelenlegi határokat és a szomszédaival szemben területi követelései vannak.

Hiába tagadják verbálisan, erről szólnak az Orbán nyakába kerülő futballsálak, a fideszes autókon levő matricák, Szijjártó beszédének hátteréül szolgáló Nagy-Magyarország térképek, s erre utal az, hogy még a közszolgálati időjárásjelentésben használt térképeken is megrajzolják a „Nagy-Magyarország” körvonalait. Már a 2019-es időjárásjelentésben is teljesen indokolatlanul szerepelnek a sötétzöld kontúrral meghúzott vonalak, amelyek a Nagy-Magyarország térképre utalnak. De más színekkel ugyanez van most is. Íme a 2019-es időjárásjelentésekben megjelenő térkép:

Itt alul látható a jelenlegi időjárásjelentés térképe, ahol mások a színek, de a Nagy-Magyarország térkép jól látszik. A kontúrokat gondosn meghúzták kék színekkel. Az is érdekes, hogy a magyarországi időjárás előrejelzésében az egykor Magyarországhoz tartozó, ma nem magyarországi városok várható hőmérséklete is úgy jeleni meg, mintha azok ma is magyar városok lennének. Nyilván Mátyás király korabeli állapotokra utal, hogy még Bécs is Magyarország részeként látszik, pedig az már nem is a „Kárpát-medencében” van.

Az is egyértelmű, hogy a határ, illetve az időjárásjelentésbe bevont városok csak a volt magyar területekhez, és nem egy földrajzi egységhez kapcsolódnak.

 

A hivatalos magyarázat nyilván az, hogy ez nem a Nagy-Magyarországot, hanem a „Kárpát-medencét” jelöli. Csakhogy ezek a vonalak nem a Kárpát-medence, hanem a Nagy-Magyarország térkép határait követik. Semmi nincs ott, ahol a határt jelölő sötétzöld/kék vonalak futnak, csak a Trianon előtti magyar határok. Az is egyedülálló, hogy egy ország állami televíziójának időjárásjelentése nem az állam jelenlegi határain belüli időjárást mutatja, hanem időjárásjelentést ad az ország határain kívüli területekre, amelyekről soha nem mondott le, és amelyeket vissza akar szerezni.

Ez azt a látszatot kelti, mintha ezek a területek jelenleg is Magyarországhoz tartoznának. A nézőben észrevétlenül keletkezik olyan érzés, hogy ezek a területek is Magyarország részei, hiszen a magyarországi időjárásjelentésben szerepelnek, mintha ezek a területek is magyarországhoz tartoznának. ez azt jelenti, hogy Magyarország kormánya nem vesz tudomást a jelenlegi határokról, nem fogadja el azokat, hanem területi követelései vannak, és a lakosságba észrevétlenül ezt sulykolja. Olyan ez, mint a filmekben észrevétlenül eldugott néhány másodperces reklámok.

Ebben az esetben azonban ennél is többről van szó. Perceken át nyíltan mutatják a Nagy-Magyarország térképét, és annak határain belüli területekre vonatkozó időjárásjelentést, mintha azok már most is Magyarország területéhez tartoznának. Ez már 2019-ben is így volt, de ugyanez a helyzet ma is. A háttérszínek változtak, de a lényeg nem. Ez olyan, mintha az Egyesült Államok határaihoz csatolnák Mexikó és Kanada egy részét, és az ottani időt is az amerikai időjárással együtt mondanák be.

Mondunk ennél durvább példát: ha a francia televízió az ország időjárásjelentését kiterjesztené egykori francia, jelenleg német területekre, vagy fordítva, ott jelölve a régi határt. Mondunk még durvábbat, ez olyan, mintha a mostani háború előtt az orosz állami televízió időjárásjelentése kiterjedt volna az ukrán állam területére is, és más színnel megrajzolták volna az Ukrajnát is magába foglaló új orosz határt. Aztán jött a háború, Ukrajna megtámadása.

Az Ukrajnában zajló területszerző orosz háború ismeretében, az oroszok oldalán elköteleződve, a magyar revizionista térképek, amelyek hol a miniszterelnök nyakában, hol a külügyminiszter hátterében, naponta pedig évek óta a kormány propagandagyárának részeként működő, állami közszolgálati televízió időjárásjelentésében megjelennek, egységes üzenetté állnak össze. Benne az oroszok által megtámadott Ukrajna egy részével, a volt Nagy-Magyarországhoz tartozó Kárpátaljával együtt. Beregszász hőmérséklete is a magyarországi időjárásjelentés része.

Ilyen nyilvánvaló, nyílt irredenta, revizionista propaganda legfeljebb a II. világháború előtt volt, a következményeit ismerjük. Akkor Hitler csatlósává tette Magyarországot a kalandor revizionista politika, most pedig korunk Hitlere, a másik tömeggyilkos háborús bűnös, Putyin csatlósa lett Magyarország. Az okok naponta láthatóak a közszolgálati időjárásjelentésben: az irredentizmus. A magyar nép észrevétlenül szokik hozzá az önkényuralomhoz, az orosz propagandához, és ahhoz, hogy Orbán Viktor felcsúti lakos azt csinál vele, amit akar. De azért háborúba menni nem kéne.

Ehhez vegyük hozzá, hogy az Orbán kezében levő és állami irányítás alatt működő Magyar Labdarúgó Szövetség el akarta fogadtatni az UEFA-val ezeknek a Nagy-Magyarország térképeket mutató transzparenseknek a használatát. Azért, hogy a futball kapcsán fellángoló nemzeti érzés egybemosódjon a trianoni határokat elutasító revizionista határkövetelésekkel. Ez lélektani előkészítése egy háborúnak, vagy háborúban való részvételnek, miközben olyan ország mellett kampányolnak, amely nem ismeri el a jelenlegi határokat, és a régi határok visszaállítása érdekében indított háborút.

A nagy „békepártiság” csak Ukrajna leszereléséről szól. Amúgy pedig Orbán építi a hadsereget, annak reményében, hogy Putyin ajándékaként bevonulhat a Nagy-Magyarország területeire. Erről szól még az időjárásjelentés is. Könnyen lehet, hogy erre felfigyelt korábban már más is. De annyi biztos, hogy változás nem történt. Naponta revizonista propaganda minden időjárásjelentés.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések