Már nem található a Facebookon a futótűzként elterjedt történet, amit Tamás osztott meg a közösségi oldal népével: egy üvegtábla majdnem levágta két lábujját, így bement a győri balesetire. Ott azonban arról tájékoztatták, hogy tíz ember van előtte, és minimum másfél órát kell várnia.
Nem kell ahhoz különösen gyanakvó típusnak lenni, hogy az ember többtől tartson, Tamás ezt írta:
“Osztottam szoroztam mondom a másfél óra az 2 lesz addig “elvérzek”! Felkeltem az ágyból beültem a kocsiba és elindultam Bécsbe, ahol lakom, gondoltam, útközben talàlok egy kórházat, igazából inkább azon agyaltam, hogy csak érjek át a határon, természetesen minden kötés átázott! Bruck an der Leitháig eljutottam, ott találtam egy kisebb mentőállomást, berohantam, a mentős ahogy meglátta a lábam, mentőautóba rakott és elvittek az első kórházig, ahol azonnal megműtöttek! Jobban jöttem ki időben, hogy elindultam, és egy másik országban fordultam orvoshoz, mintha otthon maradtam volna és megvártam volna az ellátást! Ebből mindenki azt von le amit szeretne…”
A férfi szerencséjének tartja, hogy automata sebváltós autója van, és Győrben él. Joggal merült fel benne a kérdés, ami bennünk is: milyen megoldási lehetősége lett volna egy máshol (mondjuk Mátészalkán) megsérülő illetőnek?
Állampolgárai életére tör az a kormány, mely az általuk befizetett hozzájárulásból nem gondoskodik megfelelő egészségügyi ellátásukról, hanem a pénzt sajátjának tekintve, a legrosszabb maffiaként a csókosok hedonista életvitelére pazarolja el.
