2024, július21, vasárnap
KezdőlapMagyarországKiemelt hírekMarczingós László: A napi bírságokkal bődületes büntetést kapott a magyar állam

Marczingós László: A napi bírságokkal bődületes büntetést kapott a magyar állam

-

Néhány nappal ezelőtt nagy belpolitikai vihart kavart az Európai Unió Bíróságának ítélete, melyben Magyarországgal szemben 200.000.000 EUR átalány-, és napi 1.000.000 EUR kényszerítő bírságot szabott ki. A magyar kormányt meglepetésként érte a súlyos szankció és a jogi megállapítások összessége.

A Bíróság 2024. június 13-i ítéletének nem az a lényege, miként kell megítélni az Európai Unió menekültek befogadásával kapcsolatos döntéseit, hanem az, hogy milyen jogkövetkezménye van annak, ha egy adott tagállam nem tartja be az Európai Unió Bíróságának ítéleteit. (Ennek kapcsán bőven húzható párhuzam a magyar devizás ügyekkel is.)

A kiinduló pont az, hogy 2020. december 17-én megszületett a C-808/18. ítélet, melynek tárgya az volt, hogy Magyarország nem teljesítette bizonyos irányelvekből eredő kötelezettségeit. Ezek az irányelvek az államok számára írnak elő jogi szabályokat. Ha valamely tagállam nem tesz eleget vállalt kötelezettségének, akkor az Európai Bizottság feladata a jogsértés vizsgálata, majd a jogkövetés kikényszerítése oly módon, hogy kéri az Európai Unió Bíróságát a kötelezettségszegés megállapítására. Az ítélet szerint az uniós joggal ellentétesen határozta meg a magyar állam az EU által előírt jogok alkalmazását.

Ilyen esetekben az Európai Unió a Bizottságon és a Bíróságon keresztül elkezdi megvédeni saját jogát, saját szervezetét. Az EU alapszerződéseiből fakad, hogy egyik tagállam sem vonhatja ki magát a szerződések és a Bíróság ítéleteinek hatálya alól. (Természetesen vannak olyan legendás ügyek, amikor egy adott állam Alkotmánybírósága és az EUB között ellentétek feszülnek, ám ezek nem ilyen triviális ügyekben merülnek ki.)

Ahogy Magyarország a fogyasztóvédelem kapcsán sem szeret uniós jogokat átültetni saját jogrendszerébe, úgy a menekültügynek nevezett körben sem iparkodott. Meglátásom szerint nincs is értelme esetkörökre lebontani a magyar állam ellenszegülését, ugyanis jól érzékelhető módon rendszeresen gördítenek akadályokat valamilyen jogérvényesítés elé úgy, hogy a részletszabályokat nem alkotják meg. Ehhez a magyar bíróságok úgy nyújtanak segítséget, hogy az uniós jog alkalmazására való hajlandóság hiányában a nemzeti joggal felülírják az uniós jogot, és kétségbe vonják az Európai Unió Bírósága által hozott ítéletek kötelező voltát, amihez nincs joguk.

Nos, a C-808/18 ítéletben foglaltak maradéktalan teljesítését várta el Magyarországtól a Bizottság, hiszen e szervezet kötelezettsége, hogy az EUB ítéleteinek érvényt szerezzen. A Bíróság – hasonlóan bármely tagállami bírósághoz – az ítéletével megparancsol valamit a címzettnek, akinek azt végre kell hajtania. Ha nem teszi meg, akkor van egy végrehajtó szervezet, amely ezt kikényszeríti.

Jelen esetben ez a Bizottság, amely bősz levelezésbe kezd ilyenkor a tagállammal. Magyarország rendszerint nem veszi komolyan az EUB ítéleteinek betartását, valamint az uniós jog átültetését, így akkor kezdenek el kapkodni, amikor a Bizottság már megindította az ún. kötelezettségszegési eljárást, azaz a Bíróság előtti „pert”.

Ilyen például a 2019/1937 irányelv esete, mely azon kötelezettségét keletkezteti a tagállamoknak, hogy adjanak hatékony védelmet az uniós jog megsértését bejelentő személyek részére. A magyar állam már csak a „per” megindulásakor volt hajlandó a belső szabályozást megalkotni, azonban annak szakmaisága és hatékonysága megkérdőjelezhető (C-155/23. ügy).

A helyzethez tartozik, hogy Magyarország a fenti (C-808/18) ítéleten túl is renitenskedett, hiszen a Bíróság 2023. június 22-i, C-823/21. ügyben hozott ítélete már megállapította a magyar állam kötelezettségszegését, mert a Magyarország határain belül tartózkodó harmadik országbeli állampolgároknak vagy hontalanoknak a nemzetközi védelem iránti kérelmüket egy harmadik országban található magyar nagykövetségen kell előre jelezniük, illetve Magyarország területére belépésre feljogosító okmányt kell szerezniük.

Vagy ott van a 2021. november 16-i C-821/19 ügyben hozott ítélet, mely azon kötelezettségszegését állapította meg hazánknak, hogy olyan alapon tagadta meg a nemzetközi védelmet a kérelmezőktől, hogy azok olyan államokon keresztül érkeztek, melyekben biztosított a „menekültvédelem” magas szintje.

Amikor a minap egy ismerősöm nem értette a súlyos szankció okát, arra hivatkozott, hogy már miért lenne baj azzal, hogy Magyarország ilyen feltételeket szab. Az a baj, hogy ezzel uniós jogot sért. És ha az EUB ezt már megítélte, akkor a döntéseinek hatálya van, azaz sem politikus, sem polgár, sem állami szerv azt nem vonhatja kétségbe.

Magyarország csak úgy tudja elkerülni az uniós jog vagy az EUB ítéleteinek hatályát, ha nem tagja az Európai Uniónak.

Ennek joggyakorlata is ismert, hiszen amikor egy adott ügyben olyan jog megítélését kérte előzetes döntéshozatali eljárásban a kérelmező bíróság, mely jog az EU csatlakozásunk előtt keletkezett, az EUB egyértelműsítette, hogy Magyarország nem volt az EU tagja, így az EUB-nek nincsen hatásköre eljárnia.

Ha hazánk kilép az EU-ból, akkor nem kell foglalkozni az uniós joggal és ítéletekkel. Mindaddig, míg az EU tagjai vagyunk, nem lehet alappal megkérdőjelezni az uniós jog és az uniós bírósági ítéletek hatályát. Ha van Magyarországnak jogi érve, akkor keresettel támadhatja meg az adott jogi normát a Bíróság előtt. Ilyenből sok eset van, ám olyat nem találtam, amikor a magyar állam „győztesként hagyta volna el” a Bíróságot.

Nekem olybá tűnik a helyzet, hogy ”menekültügyben” addig osztogatta a sallereket és kokikat a magyar kormány, míg egyszer csak saját magának vitt be nagy lendülettel egy méretes maflást. Ha tehát quasi ugyanabban a témakörben született már két EUB ítélet és azt semmibe vesszük, nem kell meglepődni a harmadikon és a pénzügyi szankción.

Magyarország kormánya és bíróságainak többsége hisz abban, hogy nemzeti bíróságai, vagy alkotmánybírósága jogosult felülbírálni az EUB ítéleteit és azok hatályát korlátozni. Azaz, a magyar hatóságok, piaci szereplők (bankok) felmutatnak egy magyar bírósági jogerős ítéletet és azt gondolják, hogy azzal mentességet kapnak az uniós jog és az EUB ítéletei alól. Ugyanis a magyar bíróságok és maga az állam azzal hessegetik el a felelősséget, hogy az uniós jognak nincsen közvetlen hatálya a személyekre nézve, az állami szuverenitás pedig lehetőséget ad arra, hogy az állam is eloldja magát az uniós jog hatálya alól. Ám ez téves felfogás.

A devizás ügyekben ezt úgy tették meg a gyakorlatban, hogy amikor megszületett a
C-26/13 Kásler-ítélet és kimondták azt, csak a szerződés teljes semmissége esetében, csak a fogyasztó kinyilvánított akarata alapján, csak un. olyan diszpozitív normát lehetséges behelyettesíteni, mely a szerződéskötéskor is a Polgári Törvénykönyv részét képezte. Akkor a Kúria az EUB ítéletét felülírta egy PJE (polgári jogegységi határozat) döntéssel, és előre megmondta, hogy majd születik egy törvény, melynek tartalma már nem tartozik a 93/13 irányelv hatálya alá. Így az MNB árfolyamot úgy lehet behelyettesíteni, hogy arra nem vonatkozik az EUB egyetlen ítélete sem. Az Európai Unió Bírsága több ítéletében hangsúlyozta, hogy ez az álláspont elfogadhatatlan, a magyar megoldás változatlanul az irányelv hatálya alá tartozik.

A jelen menekültügyi esetben már ilyen egyszerű volt a helyzet és nem volt elegendő egy lehetséges kúriai eljárás, így a kormány az Alkotmánybírságot kérte fel arra, hogy adjon védelmet az EUB ítéletével szemben. Az AB a 32/2021. (XII.20.) határozatában, 2021. december 7. napján kimondta, hogy – lényegét tekintve – amennyiben a tagállam és az EU közös hatáskörgyakorlása hiányos (nem fed le mindent), úgy Magyarország szuverénként gyakorolhatja jogait mindaddig, míg az EU nem tesz intézkedéseket a hiányosság felszámolására.

Az Alkotmánybíróság azonban nem foglalhatott állást az uniós jogot illetően, mert arra nincsen hatásköre és nem is merte elvonni az Európai Unió Bíróságának jogkörét. Így jogi értékelése elvont jogi fogalomként lett meghatározva, és nem a konkrét ügyben oldja fel a vitát.

Az AB eljárása az EUB C-808/18 ítélet hatályának korlátozását célozta. Azonban az AB a szuverenitás kérdését a konkrét EUB előtti ügytől elvontan kezelte, és kimondta, nem vizsgálhatta és nem is vizsgálta azt, hogy az indítványozó által állított tények valónak minősülnek-e, így távol tartotta magát attól, hogy az EUB előtti és az AB előtti ügy között párhuzamot vonjon. Azonban leszögezte, hogy az alkotmányos rendelkezésből, illetve az államok között természetesen fennálló́ kölcsönös szolidaritásból is fakad, hogy Magyarországnak aktívan és hathatósan közre kell működnie a területén menedékjogot kérők helyzetének megnyugtató́ rendezésében, mely kötelezettség ugyanakkor az Európai Unió intézményeit és szerveit is megkérdőjelezhetetlenül terheli.

Az AB felemlítette, hogy a C-283/81 CILFIT-ítélet alapján az egyértelmű közösségi jogot alkalmazni kell, és nem kell annak előfeltételéül támasztani más eljárásokat. Az AB elismerte, hogy Magyarország az uniós csatlakozásával nem szuverenitásáról mondott le, csak egyes hatáskörök közös gyakorlását tette lehetővé. Ebből arra következtettek, hogy minden olyan terület marad tagállami szuverenitás körében, ahol a tagállamok nem állapodtak meg a hatáskörök kizárólagos gyakorlásában.

E triviális megállapítás nem igényelt ugyan AB-eljárást, azonban olyan jogi véleményt körvonalazott, hogy a közös hatáskörgyakorlás körében a tagállam mindenképpen fenntartja a szuverenitását. Ehhez azonban azonnal hozzáfűzték, hogy e jog gyakorlása körében a tagállamok tartózkodnak minden olyan magatartástól, mely az uniós jog teljes érvényesülése ellen hat. Magyarán, ha az unió leszabályoz egy területet (és az EUB esetleges ítéletei ezt értelmezik is), akkor a tagállamok nem tesznek ez ellen semmit. Ezért érdekes a devizás ügyekben a Kúria (és általában a bíróságok), illetve a magyar jogalkotó eljárása a teljes érvényesülés korlátozása, avagy kizárása érdekében.

Az AB határozata számomra elfogadható érveket sorakoztat fel, magam is egyetértek azokkal különösen azért, mert nem tették vitássá a lojalitás elvét, a teljes érvényesülés elvét. A párhozamos vélemények közül kiemelhető dr. Czine Ágnes érvelése, mely utal a
C-26/62 Van Gend & Loos ítéletre, az uniós jog primátusa elvére, a Simmenthal-ítéletre, etc. Valójában az AB nem kérdőjelezte meg azon uniós jogforrásokat, ítéleteket, melyeket egyébként a devizás ügyekben eljárva a Kúria és az alsóbb fokú bíróságok rendszerszinten megtesznek.

Dr. Szabó Marcell párhuzamos véleménye is fontos számomra, ugyanis a C-16/83 Prantl-ítéletre hivatkozott, mely szerint, amennyiben a tagállam és az EU is alkothat jogot egy adott területen, de ha az EU jogalkotása az egész területet lefedi, teljes rendszert alkot, úgy a tagállamoknak e területen már nincsen hatáskörük (szabályozásra).

A devizás ügyek kapcsán kell hasonlatot felhoznom. A Bizottság észlelte, hogy a tisztességtelen hitelezőkkel szemben alkalmazandó szankciós rendszert a tagállamok nem alakították ki részletszabályaikkal, így módosították (az EU Parlament és Tanács) a 93/13 irányelvet és a tagállamok kötelezettséget vállaltak e normarendszer megalkotására. Magyarország erre sem volt hajlandó, ám az EU sem fedte le jogalkotásával e területet zártan, így az EU Bíróságának ítéletei alkotnak olyan szerves egységet, mely kizárja a tagállam eltérő szabályozását és bíróságának ellentétes ítélkezési gyakorlatát.

Az Alkotmánybíróság határozata tehát 2021.12.07. napján kelt. Ha máshonnan nem, a magyar kormány az AB határozatából megismerhette, hogy álláspontja elfogadhatatlan. Az EUB ítélet és szankció – álláspontom szerint – elkerülhető lett volna, hiszen a Bizottság csak 2022. február 21-én nyújtotta be a keresetet, így elegendő idő állt a magyar kormány rendelkezésére, hogy a korábbi EUB ítéletekben foglaltakat végrehajtsa, vagy legalább megtegyen minden ehhez szükséges intézkedést, és azt a Bizottsággal tudassa. De nem tette. A Bizottság még kérte is az eljárás felfüggesztését – nyilván bizakodva a magyar állam jogkövető magatartásában.

A jogi probléma lényege az, hogy az EUB ítéletének hatályát nem lehet sem a COVID-intézkedésekkel, sem a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzettel korlátozni, így maga a Bizottság is kivette ezen esetköröket a kötelezettségszegés köréből, és csupán az általános jogelveket, szabályokat vizsgálta. Ezzel lehetetlenné tette a magyar kormány lehetséges érvelését az állandóan fennálló vészhelyzetekre tekintettel.

A magyar állam kötelezettségszegésének ún. referencia időpontjául a Bizottság által kiküldött felszólító levélben meghatározott időpontot kell tekinteni, ami 2021.08.09. Eddig kellett volna a jogszabályokat úgy rendezni, ahogy azt az EUB ítélete előírta az uniós és nemzeti jog ellentmondásának feloldása érdekében.

A horribilis pénzügyi szankciók kapcsán elmondható, hogy az ún. átalányösszeg és kényszerítő bírság kiszabása indokolt a renitens tagállammal szemben. A Bizottság korábban menekültügyben (2015-től) hét jogsértési eljárást is megindított velünk szemben. Közismert, hogy a magyar kormány igen sajátos politikát folytat e téren, amit tetéz a hazai politikai kampányokkal és propagandával. Márpedig a pénzügyi szankció alkalmazásának célja a kötelezettségszegést megállapító ítéletekben foglaltak kikényszerítése (teljesítésre ösztönzés) és az uniós jog tényleges alkalmazásának biztosítása.

A Bíróság a magyar jogsértés súlyosságát elsőként arra alapítja, hogy a magyar állam azzal, hogy megtagadta az EUB ítéletének teljesítését, a jogállamiságon alapuló EU struktúráját sérti, aminek része a jogerő elve és a törvényesség elve. Ehhez társul a tényleges érvényesülés és a hatékony jogorvoslat elve. Ezt is lefordítom a könnyebb érthetőség kedvéért egy „devizás” hasonlattal: ha egy fogyasztót felruház az uniós jog azzal, hogy megtagadja a hitelező követelésének teljesítését olyan szerződéses feltétel alapján, mely tisztességtelen, akkor joga van bírósághoz fordulni és e jog nem korlátozható (lásd a folyamatban lévő C-630/23 és C-565/23 ügyek összefüggései).

A fogyasztó itt olyan, mint a menekült. A bírósághoz (hatósághoz) fordulás joga nem tehető különösen nehézzé vagy kizárttá, mely korlátozza az uniós jog tényleges érvényesülését és a hatékony jogvédelmet. Azaz, ha nem tud beadni valaki egy kérelmet (keresetet), akkor nem is tudnak dönteni az érvényesített jogáról, és nem tud ebben az eljárásban érvényesülni az uniós jog. Ha pedig az eljárást megindította a fél (adós, menekült, etc.) akkor abban az eljárásban igenis alkalmazni kell az uniós jogot, ráadásul olyan bíró (hivatalnok) köteles eljárni, aki képes és hajlandó alkalmazni ezt a jogot.

A magyar állam módszere az, hogy már a jogérvényesítések megindításának lehetőségeit korlátozza, vagy kizárja, olyan nemzeti jogi normákkal, melyek ellentétben állnak az uniós joggal. És ahogyan az idézett alkotmánybírósági határozat is utalt rá, az ilyen nemzeti szabályokat félre kell tenni. Ráadásul az ilyen jogérvényesítési, jogorvoslati eljárásokat nem lehet időben elhúzni, vagy a kérelmezőket olyan költségeknek kitenni, melyek gátolják a kérelmek előterjesztését, érdemi vizsgálatát. Ilyenek például az illetékek, ügyvédi munkadíjak, etc.. (Joghoz való hozzáférés problémája.)

A Bíróság megállapította, „Magyarország a 2020. évi Bizottság kontra Magyarország ítéletben foglaltak teljesítéséhez szükséges intézkedések megtételének elmulasztásával rendszerszinten és szándékosan kivonja magát a menekültügyi, valamint kiegészítő és ideiglenes védelem nyújtására vonatkozó közös politika alkalmazása alól, valamint a jogellenesen tartózkodó személyek visszatérésére a közös bevándorlási politika keretében alkalmazandó szabályok alól, ami az uniós jog kivételesen súlyos megsértésének minősül”. Véleményem szerint ugyanezt lehetne megállapítani a deviza alapú szerződésekkel kapcsolatos jogérvényesítések tárgyában is.

A Bíróság kiemelte, amennyiben egy tagállam nem tesz eleget a többi tagállam felé vállalt szolidaritási kötelezettségének, úgy az uniós jogrend alapjait sérti, ugyanis elképzelhetetlen, hogy az előnyök és terhek közötti egyensúly megbomoljon.

Az uniós jog elsőbbségének elve értelmében nem sértheti az uniós jog egységességét és tényleges érvényesülését az, hogy a tagállam – akár alkotmányos jellegű – nemzeti jogi rendelkezésekre hivatkozik. Pont ez valósul meg a DH törvények alkalmazása során is. Legyen az akár fogyasztóvédelem, akár menekültügy, a magyar állam – és bíróságai – kötelesek lojálisan viselkedni a többi tagállammal szemben. Ha ez elmarad, esetleg megkérdőjeleződik, akkor a puszta jogsértés megállapítása már nem elegendő, hanem ki is kell kényszeríteni a jogkövetést. Ennek ára a 200.000.000 EUR összeg.

Csak jelzem, ha a devizás ügyekben is eljutunk idáig, az is hasonló összeg lesz.

A kényszerítő bírság napi tétele kapcsán a Bizottság javaslata nem köti a Bíróságot, így az önálló mérlegelési jogkörében dönt. A 900.000 EUR + 100.000 EUR összeget a teljesítéshez szükséges intézkedések megtétele körében felmerült minden egyes nap után meg kell fizetni. Úgy tűnik, a kezdő nap 2021.08.09. Akkor ma tartunk az 1040. napnál.

Ha kiszámoljuk, hogy ez mennyi, bődületes összeg jön ki: 200.000.000 EUR + 1040 x 1.000.000 EUR = 1.240.000.000 EUR, azaz 496 milliárd forint.

A devizás ügyekben érintett és forintosított fogyasztói szerződések összértéke 18.5 milliárd EUR. Ha a magyar bíróságok nem hagynak fel a rendszerszintű jogtagadással, hasonló szankciókkal nézhetnek szembe.

És ki fogja megfizetni ezeket a szankciókat?

Ha az állam nem fizet, akkor levonják a Magyarországnak kifizetendő EU támogatásokból. Mivel a jelenleg nagyon várt támogatások már utófinanszírozások, azaz már korábban kifizették a Lölö&Tsa Bt-nek, a költségvetésből fog hiányozni a horribilis összeg. Így végső soron az adófizető polgárok szenvedik meg az egészet.

A pénzügyi összeg nagyságát illetően ez kb. 20 hatalmas jacht az Adrián vagy Monacoban.

A C-123/22 ítélet mindazon fogalmat meghatározta, melyet az ÖSSZES magyar bíró ismerni köteles. És minden magyar bíró számíthat azzal, hogy önkényes magatartása mit fog okozni, amennyiben mellőzi az EUB ítéleteinek alkalmazását.

 

Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések