Két héttel a nagy magyar, kevésbé szórakoztató cirkuszi bohózat után, több tanulságot is levonhatunk.
Mindent elmond az „ellenzékről”, hogy még a látszat kedvéért sem óvták meg a választási eredményeket. Mit nekik az ország legszegényebb településein húsért, borért, pénzért vásárolt szavazatok!? Mit nekik a számos helyen dokumentált láncszavazás!? Mit nekik az idősotthonokból származó beszámolók arról, ahogy a demens lakóknak „segítettek” a jó helyre húzni az X-et!? Mit nekik az Erdélyben megtalált, sok, a tűz martalékává lett szavazólap!?
A magyar belpolitikai élet egyik álló csillaga, az egykori MSZP-s, ma DK-s „politikus”, aki – emlékezetünk szerint – még sosem nyert választást, de húsz éve ügyesen átmenti magát, osztott-szorzott, és arra a következtetésre jutott, hogy „parlamenti” „képviselőként” többet vihet haza, mint ötödik főpolgármester-helyettesként, ezért otthagyta a vállalt feladatát Budapest élén. Nem is tudjuk megdorgálni, hiszen az „ellenzéki” „politikus” klasszikus megtestesítője abszolút helyesen kalkulált.
A Duna-parti csodaszép, neogótikus, megalomán épületben négy évet biztosan üldögélhet igen szép fizetésért, amit az országgazda adományoz neki. Amikor elunja a nagyteremben való ücsörgést, átsétál valamelyik bizottsági terembe és ott üldögél tovább újabb tiszteletdíjért, melyet szintén az országgazda tenyeréből csipegethet. Természetesen egy percig sem hisszük, hogy őt csak az anyagiak érdekelnék, tudjuk jól – ahogy ő is –, milyen fontos szerepe lesz a bölcs magyar nép által negyedszerre is megszavazott fasiszta diktatúra legitimálásában és a kormányzó élete végéig történő hatalomban tartásában.
Voltunk néhányan, akik időben figyelmeztettük az Egységben Magyarországért fedőnéven futó „összefogást” és annak híveit, hogy bajok lesznek. Időben szóltunk, hogy – többek között – a kétes visszalépésnek köszönhetően megválasztott miniszterelnök-jelölt, aki a mögötte álló „ellenzék” leváltásáról fecsegett, aki egyszerre fasisztázta és kommunistázta le az őt támogatókat, aki tájékoztatott arról, hány zsidó van a kormányzópártban és a kiábrándult Fidesz-szavazók megszerzését ígérte (mintha lennének ilyenek). Szóval, néhányan óva intettünk, hogy ez az ember nem éppen alkalmas a szerepére, és sürgősen le kellene váltani, amíg nem késő.
De, mint tudjuk, senki sem próféta a saját hazájában. Kaptunk hideget, meleget, károgó vészmadárnak neveztek minket, akik a kormányzó malmára hajtják a vizet és rontják az „ellenzék” esélyeit (mintha lett volna esélyük). Nos… látva a választás végeredményét, a húsz százalékos különbséget az országgazda és a pártja javára – be kell vallanunk –, örömmel tölt el bennünket a felismerés, hogy ekkora hatása van egy-egy publicisztikának, mert eddig nem hittük volna!
A valóság azonban az, hogy akik vették a fáradságot és elvonszolták magukat az áprilisi havazásban a választóhelyiségig, ötvenhat százalékban – mintegy hárommillióan , negyedszerre is megszavazták a kormányzót és társait, magyarul: a saját elnyomóikat, kifosztóikat, lebutítóikat, halálba küldőiket. Ők azok, akik az utolsó napokban bekapták az országgazda legfinomabb csaliját, miszerint az „ellenzék” katonának küldené a férjeiket, fiaikat, amit már nem tudott ellensúlyozni az „ellenzék” szokásos magyarázkodása. Hogy milyen katonákat és milyen felszereltséggel? – ezt már nem tudták önállóan végiggondolni.
Az úgynevezett ellenzéki oldalon sem volt jobb a helyzet, ahol elhitték a miniszterelnök-jelöltnek és a mögötte álló pártoknak, hogy van esélyük leváltani egy fasiszta diktatúrát egy demokratikusnak látszó, valójában egy előre elcsalt választási rendszerben. Mentségükre szolgáljon, hogy ők csak 1,9 millióan voltak.
Az ostobaságnak nagy ára van mindkét oldalon. A különbség csak annyi, hogy a közel kétmilliós kisebbség hatalmasat csalódott, tisztában vannak a veszteségükkel, míg a kormányzópárt hívei nem értik – és felehetőleg sohasem fogják belátni –, hogy őket is átejtette a vezérük.
A lóvá tett nép így éldegél tovább Pannóniában a következő néhány évtizedben, ahogy ezt már a tavaly júniusban írt cikkünkben (Még 20 év) is előre jeleztük. De senki ne búsuljon! Négyévente – feltehetőleg – nagy pénz üti a markát minden szavazónak a voksáért cserébe, ahogy idén is, és lesz sok móka, kacagás a cirkuszi bohózat előadása alatt.
