2024, október11, péntek
KezdőlapVéleményMarkó Beáta: USA vs. Hungary

Markó Beáta: USA vs. Hungary

-

Ha minden igaz, véget ért az amerikai elnökválasztás. A magunk részéről sokat nem izgultunk, hiszen a magyar miniszterelnök – a nemzetközi szokásoktól eltérően, amelyeket még nem volt ideje 30 év alatt megtanulni – nyíltan a jelenlegi elnök, Donald Trump mellett tette le a voksot. Innentől kezdve nem kellett már a körmünket rágni, biztos volt a demokrata Joe Biden győzelme, hiszen akit a magyar kormányfő eddig támogatott, mind megbukott, ld. Salvini, Berlusconi, Fico, Strache, hogy csak néhány példát említsünk.

Amint a külügyminiszteri és az újonnan kreált külgazdasági miniszteri poszt – enyvvel kikent – székét elfoglalta az avantgárd frizurájú fiatalember, új korszak kezdődött a magyar diplomácia történetében. Nem elég, hogy az összes, általa válogatott munkatárs kiváló futsaljátékos, de gazdája, a felcsúti nemzetvezető utasítására kitárta világot a magyar emberek, bocsánat, Magyaremberek előtt; évek óta kínai, kirgiz, kazah, vietnámi, kambodzsai stb. partnerekkel tárgyal és üzletel fáradhatatlanul, aminek előnyeit nyilván minden Magyarországon élő ember naponta a saját bőrén érzi.

Az amerikai választási kampány alatt ritka vidám perceket szerzett a magyar külügyminiszter a jó memóriával megáldott/megvert emberek számára, amikor alig néhány héttel az elnökválasztás előtt felszólította (!) a demokrata elnökjelöltet, hogy „tisztázza a korrupciós ügyeit”. Hogy ezt milyen erkölcsi vagy akár politikai alapon tette, először nem értettük, de nem kellett sok időnek eltelnie mire rájöttünk magabiztosságának és morális fölényének okára.

A hír hallatán eszünkbe ötlött, amikor az ifjú külügyminiszter 167 millióért vásárolt egy fűtött medencéjű, 708 négyzetméter területű villát magának és szeretett családjának, ahol végre elég helyük lesz fogócskázni és bújócskázni. Sajnos, ez az aprócska adat kimaradt a képviselői vagyonbevallásából, de hát édes istenem, előfordul, hogy egy ország külpolitikáját a vállán cipelő ember fejéből kiesik ez meg az. Néhány gonoszkodó, kételkedő hang érdeklődött, hogy miként spórolt össze ennyi pénzt a fizetéséből, mire ő elmagyarázta, hogy a keményen dolgozó szülei is besegítettek neki, és a magyar lakosság itta szavait.

Talán van, aki emlékszik még a Questor-botrányra is, ahol beütött a krach és milliárdok tűntek el, de tehetségének és szakmai profizmusának köszönhetően a külügyi tárca éppen pillanatokkal a csőd előtt sikeresen kivette a 3,8 milliárd forint értékben ott tartott állampapírjait, viszont a kisbefektetők azóta is integethetnek a befektetett összegeiknek.

Ennyi „keccsölés” után – hogy a magyar miniszterelnöki székben ülő férfi irodalmi kifejezését idézzük – kijár a nyári vakáció a külgazdasági- és külügyminiszternek. Ki az, aki sajnálta tőle azt a pár hetes ringatózást az Adrián egy baráti luxusjachton? Azon a hajón, melynek tulajdonosa nem csupán ügyes hajós, de tehetségesen pályázik állami megrendelésekre is?

Ha Joe Biden, az Amerikai Egyesült Államok elnöke mégsem „tisztázná korrupciós” ügyeit a magyar külügyminiszter előtt, annál nagyobb blamázst nehezen tudunk elképzelni, de természetesen a külügyért megvédi az önteltsége és a magabiztossága, ezért a saját maga által előállított kínos helyzetből semmit sem érez.

Annak pedig külön örüljünk, hogy a gazdája még nem üzent hadat Amerikának, amiért nem az ő pártfogoltja lett a befutó.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések