2024, március28, csütörtök
KezdőlapMagyarországMetróbalhé - Amikor már a BKV agya is elszáll

Metróbalhé – Amikor már a BKV agya is elszáll

-

A nemrégiben átadott oroszok által felújított régi metrószerelvények valahogy nem váltak be. A metrós szakszervezet véleménye lesújtó tájékozatása szerint a felújított szerelvények kisebb teljesítményűek, mint a régiek, rossz a rendszer kommunikációja, a szerelvény például nem tudta, hol van. ezért fordulhatott elő – éppen ma a Nyugatinál -, hogy nem nyílott az ajtaja. Néhány kocsiban a vésznyitók sem működtek rendesen.

Ez azért elég ijesztően hangzik, majdnem annyira, mint az az eset, mikor június elején a Kálvin téren viszont mindkét oldalon kinyíltak az ajtók. Vajon akkor, vagy amikor épp csak egy pillanatra nyílt ki és már be is záródott, hová képzelhette magát a bánatos szerelvény?

Előfordult az is, hogy az utasokkal teli kocsiban a hagosbemondó közölte, hogy az utasokat nem szállít. Mindeközben a kánikula során a metrószerelvényben is elérte a 30 fokot a hőmérséklet.

Mindezek miatt azonnali intézkedést követel a metrók felújítójától a BKV. A legsúlyosabb szankciókkal fenyegeti a Metrowagonmash-t (MWM) a felújított szerelvények műszaki megbízhatatlansága miatt.

A közleményben megemlítik, hogy a Főváros új metrószerelvényeket szeretett volna beszerezni, de erre nem, csak a meglevő járműállomány felújítására volt lehetőség.

Eddig hat felújított szerelvény kapott engedélyt az utasszállításra az M3 vonalán, ezek azonban napi rendszerességgel meghibásodnak. A hibák nagy részének besorolása „alacsony súlyosságú”, ez szerelési, illetve beállítási pontatlanságokat jelent. Hamar javíthatóak ugyan, ám nagy mértékben akadályozzák a normális forgalom lebonyolítását.

Ezért a BKV Zrt. azonnali hatállyal Magyarországra kérte a gyártó Metrowagonmash Nyrt.-t tulajdonló Transmash Holding vezetését, és nyomatékosan felszólították őket az azonnali intézkedésre, amit a Holding vezérigazgatója meg is ígért.

A projektben meglévő késedelmek miatt a BKV Zrt. 800 millió forintos kötbérigényt jelentett be az MWM felé, és minden szerződéses lehetőséget igénybe vesz a helyzet javítása érdekében. Amennyiben rövid időn belül nem tapasztalható javulás, további radikális lépésekkel fenyeget.

Tarlós István főpolgármester márciusban még „gyerekbetegségeknk” nevezte a hibákat, melyek szerinte egy ekkora rendszer ilyen nagy mértékű felújítása utáni kezdeti időszakokban előfordulnak.

Nem tudni pontosan, hogy a rendszer mérete miért mentené fel a munka elvégzőit, ellenőrzőit és átadóit a felelősség alól, éppenhogy amiatt kellene fokozottan odafigyelni rá.

Arról nem is beszélve, hogy a toldozgatott-foldozgatott matuzsálemek rég maguk mögött tudják a gyermek-, ifjú- és felnőttkort is.

A népnyúzók (azt hiszem, sosem használtam még ezt a szót, de ide pont megfelel) magasról tesznek az ország infrastrukturális szükségleteire. Amennyiben mégis csinálnak valamit, a lehető legspórolósabbak és leggagyibb megoldást választják – most már a bőrünkre megy a játék!

A pénzünk volt az egyedüli értékünk, azt már vagy elvették vagy most van folyamatban. Az életünk senkit nem érdekel. Veszélyben forog, ha utazunk, ha kórházba megyünk, ha más a véleményünk… – kényurak rabjai, szeszélyeik vágóhídra küldött áldozatai lettünk.

FRISSÍTÉS: a Nemzeti Közlekedési Hatóság utasítására péntek délutántól a BKV valamennyi felújított orosz metrószerelvényét határozatlan időre kivonja a forgalomból, csak a régi orosz metrószerelvények közlekedhetnek a metróvonalakon. (Tudják, a kigyulladósak.)

 





Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések