Azelőtt kell feltenni a kérdést, mielőtt nem válik természetessé, hogy Orbán Ráhel és férje, Tiborcz István ad arculatot Budapestnek és az országnak, mintha az övék lenne. Budapest a budapestieké, nem az Orbán-család tulajdona, biznisze, nem Orbán Ráhel sznobizmusa és a gazdagokat majmoló műelőkelő, álarisztokratikus giccse jelenti az ország arculatát.
Budapestnek van egy minden mástól különböző arculata, szellemisége. Prófétikus volt Ráday Mihály műsorának címe, miszerint „Unokáink sem fogják látni” az igazi Budapestet, s ez bekövetkezni látszik az Orbán-család felgyorsult pusztítása nyomán, amit Tiborcz még értékvédelemnek is nevez. A két felcsúti parasztleszármazott játssza az előkelő gazdagot.
Budapest arculatát az itt élő emberek, művészek, írók, bohémek, építészek alakították, míg ki nem sajátította a diktátor műveletlen, ízléstelen, gazdagokat majmoló, tolvaj, pénzéhes lánya és a veje, akik elkezdték a várost (és az országot) olyanná alakítani, ami a világban mindenhol a felszínes pompa és fényűzés által a hagyományos értékeket pusztítja.
Semmi nem fejezi ki jobban ezt a majomkodást, mint Tiborcz újgazdag zárt klubja, amivel az „angolszász” arisztokráciát utánozza a disznószaros csizmából közpénzen szállodák és kastélyok tulajdonosává vedlett tanyasi parasztgyerek, mindent ehhez a majmoló ízléshez (ízléstelenséghez) igazítva. Maradjunk annyiban, hogy Tiborcz nem angolszász arisztokrata.
Még néhány év és Budapestre nem lehet ráismerni. Az sem érzi jól magát benne, aki itt él születésétől fogva, mert egy jellegtelen város lakója lesz, amely bárhol lehetne a világon, amelyben mindent a szaros pelenkát dobáló Orbán Ráhel és az úrhatnám férje ízléséhez igazítottak, ahogyan ők kiájultak a gazdagoktól, az arisztokratáktól és a fényűzéstől.
Orbán Ráhel a magyar adófizetők ellopott pénzéből járja immár 14 éve a világot, s amitől őnagysága elszédült, azt próbálja Budapestre hozni, s azt gondolja, ezzel teszi nagggyá a várost. Már Orbán Ráhel előtt is az volt a legrosszabb trend, hogy a Nyugaton megforduló magyarok próbáltak mindent lemásolni, hogy az ember nem érezte otthon magát.
Azt hiszik, ha az idegen azt találja Budapesten, amit bárhol máshol, akkor az tetszik neki. A majmolásból beképzeltség és nagyképűség lett, a pincérek játszották az eszüket, mert azt képzelték, hogy New Yorkban, Londonban vagy Párizsban vannak, csak ott ez nem hamis majmolás, ezért az ott élőknek nem kell játszani az eszüket.
Ezzel együtt elveszik az, ami belőlünk nőtt ki, ami természetes, akik mi vagyunk, ami az igazi érték és érdekesség egy külföldinek is, amitől mindenki otthon érzi magát a városban, ahol született. Ezt gyorsította fel és tette iparszerű rombolássá az Orbán Ráhel és Tiborcz páros, akiket senki nem kért meg arra, hogy igazítsák saját sznobizmusukhoz a várost.
Mindez egy Patyomkin-faluvá teszi Budapestet, a hamis látszat mögött nincs semmi, nem ebből a talajból és kultúrából nőtt ki, idegen a századfordulós igazi Budapesttől. Ahogyan a világ influenszereinek többnapos kéjutazást rendeztek Budapesten, mindent elmond erről az élősködő, majomkodó, a luxust utánzó és úrhatnám felcsúti tolvajbandáról.
Orbán lánya, aki az állami Magyar Turisztikai Ügynökséget saját tulajdonaként és a privát bizniszének építésére használja, több mint egymilliárd forint közpénzt költött arra, hogy a szintén közpénzekből lopott vagyonából megvásárolt saját szállodáiba pénzes vendégeket hozzon a világ minden tájáról. Ehhez alakítják át Budapest arculatát a fatolvaj férjével.
Orbán Ráhel esetében látszik legjobban, hogy nem lehet elválasztani egymástól az Orbán családot és a magyar államot. A diktátor lánya az állam pénzével azt csinál, amit akar, bár semmiféle állami funkciója nincs. Apukája a hobbiját finanszírozza, az ország pedig némán nézi, ahogy a mi lábunkat taposó és azon élősködő Ráhel elhiszi, hogy övé Budapest.
Hogy mennyire ízléstelen, giccses és kultúrálatlan ez az egész nyomulás, azt remekül bemutatja az influenszerekkel készített imázsfilm, amely pontosan mutatja, hogy Orbán Ráhel egy műveletlen és ostoba sznob liba, aki az összes hamis és hazug magyar közhelyet zsúfolta ízléstelenül a rongyrázós és fényűző hazugságba.
A legröhejesebb az, amikor Orbán Ráhel imázsfilmjében látható egy Jancsó Miklós filmjeit idéző jelenet, amikor elvezetnek egy lovat az Operaház előtt. Ez aztán mindennek éppen az ellentéte, mint amit Jancsó Miklós filmjeiben ezek a szimbólumok jelentettek. Mindez jól mutatja egész Magyarország, a szabadság és a magyar kultúra pusztulását.
