2024, december22, vasárnap
KezdőlapKiemelt fő hírMióta katolikus (is) a református Orbán?

Mióta katolikus (is) a református Orbán?

-

Azon cseppet sem csodálkozunk, hogy Orbán Viktor liberálisból illiberális, a rendszerváltás előtti kommunista családból fasiszta vezér lett (ahogy a kőkemény kommunista Kövérből lett kőkemény fasiszta), de az mégiscsak furcsa, hogy Orbán reformátusból katolikus lett, vagy legalábbis annak adja ki magát. Vagy Orbán az első, akinél teljes az átjárás a protestáns és a katolikus vallás között, mert tudomásunk szerint a két (egyébként az állammal való paráználkodásban és a közpénzek lenyúlásában szoros egységben működő) református és katolikus egyház nem fonódott még így össze.

Orbán sajtófőnöke kiadott egy nyilatkozatot, miszerint „A kormányfő a katolikus törvényhozók 12. alkalommal megrendezett éves találkozóján vesz részt, amelyet minden esztendőben Rómában és az olasz főváros közelében fekvő Frascatiban tartanak meg”. Mióta „katolikus törvényhozó” Orbán? Az igaz, hogy a középkori politikai katolicizmus ideológiáját képviseli, amely Magyarországot a feudalizmusban tartotta, és az ebből épített hamis nemzeti identitás a magyar nemzet történelmi tragédiáinak legfőbb okozója. De átkeresztelkedésről, katolizálásról nem tudunk.

Az is súlyos fogalomzavar, hogy Orbán „törvényhozó” lenne, mert ezt a kifejezést a demokratikus országok valóságos parlamentjeiben tényleges jogokkal rendelkező képviselőkre mondják, de ilyen Magyarországon nincs. A magyar parlamentben nem mindenkire kötelező törvényeket hoz a népképviselet, hanem a végrehajtó hatalom egyszemélyes irányítója, Orbán Viktor diktátumait teszik törvényesnek látszó formába, amelyeket ő maga akkor lép át, amikor akar, és akkor változtatja meg őket, amikor akarja. A magyar parlament az önkényt csomagolja törvényesnek tűnő keretbe.

Ezért Orbán se nem katolikus, se nem törvényhozó, mégis részt vehet az Opus Dei találkozóján, ahol a katolikus egyház különféle parlamentekben működő ügynökei jönnek össze, és megkapják az egyház jezsuita rendjétől a parancsokat, hogy mit kell képviselniük és milyen irányba kell a katolikus egyház ideológiái és hatalmi érdekei szerint befolyásolni saját országukat. Ezek a törvényhozók a saját egyházukkal szemben lojálisabbak, mint a választóikkal szemben, így nem a választóikat, hanem a katolikus egyház ultraortodox középkori, feudális irányzatát képviselik.

Mivel Orbán keresztényfasiszta állama a „nemzeti hitvallás” szerint a szentistváni (szentágostoni) állam (egyház és állam összefonódásának, egységének) ideológiájára épül, amely szerint az állam olyan, mint az egyház, az egyház pedig mint az állam, s erre alapul a feudális-fasiszta rendszere, ezért helyénvaló, hogy a saját hazájukat és népük szabadságát eláruló politikusok között legyen, de a magyar reformáció nagyjai, halhatatlan alakjai, mártírjai forognak a sírjukban, hogy egy református vallású uralkodó vezeti be Magyarországon a politikai katolicizmust, a vallásos fasizmust.

Azt nem gondoljuk, hogy az Orbán fasiszta államában miniszterséget is betöltő, majd a református egyház történelmi szégyenének nevezhető megválasztását követően az egyház püspökévé lett Balog Zoltán kifogást emelne ez ellen, mivel ő maga testesíti meg a lelki, szellemi és keresztény prostitúció ideáltipikus esetét, amikor valaki miniszternek lelkész, lelkésznek miniszter, de se nem lelkész, se nem miniszter, a püspöki hivatalát pedig azért kapta, mert az egyháza több Júdás-pénzt remél egy fasiszta rendszertől, amelynek diktátorával Balog szoros személyes kapcsolatban van.

Nem lehet szavakkal kifejezni a szenny, a mocsok és a prostituálódásnak azt a mértékét, amibe a magyar református egyház süllyedt, immár egy nyíltan is áruló református, egy lélekben katolizált fasiszta diktátor kiszolgálásával és az egyháznak a fasiszta állam alá való rendelésével. Nincs az az ostor, ami elég kemény, erős és szögecses lenne Jézus Krisztus kezében, hogy ezeket kihajtsa az Isten templomából. A református mártírok, a negyven prédikátor szenvedéstörténete, mind súlyosan megalázva, leköpdösve és megtaposva.

Azon nem csodálkozunk, hogy a katolikus egyházat nem zavarja, hogy Orbán nem ment át a katolikus betérés lépcsőin, nem keresztelkedett be a katolikus egyházba, és nem vette fel a katolikus szentségeket, mert a katolikus egyház valódi teológiája az állam elfoglalása, irányítása, az egyéni emberi jogok felszámolása és feudális elnyomásba kényszerítése. Soha nem zavarta őket az, ha egy „uralkodó” nem volt elég „szent” és jó katolikus (ők sem azok), ha kiszolgálta és képviselte az érdekeiket.

Orbán még ennél is jobb, mert amikor egy keresztény pápája van a katolikus egyháznak (ami egyébként élesen szemben áll egymással, nem véletlenül utálják a pápát az „igazi” katolikusok), akkor Orbán még a Vatikánnal szemben is képviseli a legfasisztább, legelmaradottabb középkori katolikus ideológiát. Ennek egyetlen oka az, hogy ez biztosítja számára a hatalmat, ezzel legitimálja saját diktatúráját. Orbán azért katolikus, mert ez az érdeke. Ahogy mindent, ezt is felhasználja a személyes hatalomvágya céljaira. Ha a jehovizmus segítené ebben, akkor jehovista lenne.

Isten pórul járt, kénytelen a nevét adni ahhoz, ami mindennek ellentéte, amit a kereszténység, Jézus Krisztus áldozata, személye és természete jelent. Az ördög Isten nevében ténykedik. Nem most, hanem több ezer éve.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések