Orbán zsarolja az Európai Uniót, és a parlamenti szavaztatással elhárítja a felelősségét saját döntésével kapcsolatban. Az uniós hitelek és támogatások jogállamisághoz kötése ugyanis az első valamire való terv az illiberális fasiszta rendszerek megfékezésére az EU-n belül. Mivel ezek rendszerszintűen bontják le a jogállamot és nincs más egyéb szankció ennek megakadályozására (fel sem tételezték az uniós jogalkotók, hogy erre szükség lehet), azzal lehet őket megfogni, ha elveszik tőlük azt, ami nekik a legfontosabb az uniós tagságból: a pénzt. Ha nincs pénz, az illiberális fasiszta rendszerek, amelyek a korrupcióra, az állami koncentrációra, kontrollra és protecionizmusra épülnek, össeomlanak.
Ezért Orbánnak élet-halál kérdés, hogy a jogállamiság követelménye és az uniós pénz elváljon egymástól. Mivel a jogállamiság visszaállításáról szó sem lehet, ezért ő mindenképpen elveszíti a rendszer fenntartásához szükséges uniós pénzeket, ha azokat a jogállamisághoz kötik. Ebben az esetben azonban megszűnik számára az Unióban való maradás legfőbb oka. A másik ok is elveszik, annak reménye, hogy az Unión élősködve aláássa a jogállami Európai Uniót, és az európai szélsőjobboldalt felerősítve a magyarországihoz hasonló puccsot hajtson végre és az illiberális keresztényfasiszták átvegyék a hatalmat. Ha a jogállamiság lebontását a pénzzel szankcionálják, akkor ez nem lesz többé járható út, s ezért is értelmetlenné válik az uniós tagság.
Ezért most mindennek alfája és ómegája, hogy az EU ne hátráljon meg, korrupt és elvtelen emberek ne tudják megfúrni ezt a tervet, a jogállamiság és a pénz összekapcsolását. A tét nagyságát mutatja, hogy Orbán parlamenti megerősítést akar, és ilyenkor látszik, mennyire káros és pusztító az álellenzéki pártok jelenléte a parlamentben, amivel a pénzért legitimálnak egy álparlamentet. Orbán így hivatkozhat arra a látszatra (kívül és belül), hogy ez a magyar parlament, ergo a magyar nép döntése, és ő semmi mást nem tesz, mint a magyar nép szuverén akaratát képviseli, miközben ez kizárólag az ő személyes akarata. De úgy állíthatja be, mintha a „gyarmatosító” elnyomó EU egy ország akaratát utasítaná el.
Ezt a célt szolgálja az összes többi kamu pont, amit a pénz mellett megszavaztat, hogy azt a látszatot is kelthesse, mintha az EU a migráncsokat akarta volna Magyarországra kényszeríteni, hogy a tolvaj elnyomó zsarnok még nemzeti hős is legyen. Nagy kérdés, hogy az EU hogyan reagál erre. Sorsdöntő, hogy ne adjanak megint egérutat Orbánnak, ne tegyék lehetővé neki, hogy a jogállamiság nélkül is uniós pénzhez jusson. Ha nemet mondanak neki, akkor Orbán muszáj lesz vétózni, Eben az esetben Orbán az Európai Unió identitását, létezését és létezésének lényegét vétózza meg (kérdés, hogy a Vérszívó 4-ekből épített szövetségesei közül ki szavazza meg ezt mellette), és az Unió önmagát adja fel, ha ennek enged.
Ráaásul Orbán a magyar parlamenttel nevetséges pontokat is megszavaztat, amelyek azonban Orbánnak létfontosságúak. Ezek közül a legfontosabb, hogy szüntessék meg a 7-es cikkely serinti eljárást Magyarországgal és az ugyancsak keresztényfasiszta Lengyelországgal szemben. Csakhogy ez a döntés nem a magyar parlament hatásköre. A másik nevetséges kérés, hogy Európa ne támogassa a civil szervezeteket, amelyeket Orbán azzal bélyegez meg, hogy politikai tevékenységet végeznek, csak civilnek álcázzak magukat. Abból fakadóan, hogy a civil szervezetek akadályai a totális fasiszta rendszerek jogtiprásának, ezért Orbánnak vlik ez politikai akadállyá. Normalis esetben a jogállamiság védelme a jogállamon belül nem sért politikai érdeket. Csak akkor, ha a politikai cél a jogállamiság megszüntetése.
A kérdés az, hogy az EU vállalja-e a konfliktust, kész-e arra a frontális ütközésre, amire Orbán készül, vagy ezúttal is elrántják a kormányt és elkerülik a konfrontációt. Félő, hogy ez lesz, és ebben az esetben a macska-egér harc folytatódik, de minden ilyen döntéssel az EU számára vereséggel. Mert ha Orbán az, aki fenyeget és az EU az, amely megfutamodik, az egyre rosszabb pozíció a jogállamiság képviselői számára. A fasiszták taktikája mindig az agresszió, a merész és arcátlan támadás, amely a demokratákat rendszerint engedményekre és félreállásra készteti. Egészen addig, amíg ki nem tör az újabb világháború.
