2024, december22, vasárnap
KezdőlapMagyarországMohácsi Viktória védelmében, akit nem fogadott be Kanada

Mohácsi Viktória védelmében, akit nem fogadott be Kanada

-

Mohácsi Viktória nincs könnyű helyzetben, öt év után el kell hagynia Kanadát, vissza kell térnie Magyarországra, és onnan veheti nyakába a világot, ha tudja. Egyetlen vigasz, amit küldeni tudunk neki, hogy ne sajnálja azt az országot elhagyni, amely nem fogadta be. Még akkor sem, ha Kanada valóban az egyik legszabadabb és legliberálisabb ország a világon. Még akkor sem, ha kérelme vagy képviselete elhibázott volt, ha eleve nem menedékjogot, hanem bevándorlást kellett volna kérnie, és ha magánéleti motívumai is voltak.
.
Magyarország csak akkor nevezhető biztonságos helynek, ha valaki megelégszik azzal, hogy származása és bőrszíne miatt csak másodrendű állampolgár lehet, s egyéb jogait sem tudja megvédeni a törvény segítségével. Mohácsi Viktória igyekezett minél távolabb kerülni ettől az országtól, amit azért tudunk megérteni, mert ha Orbán rendszerére gondolunk, és lenne a világegyetemben egy másik bolygó, ahova költözni lehetne, akkor magunk is odamennénk.
.
Nem ismerjük a menedékkérelem elutasításának pontos okát, de Kanada befogadott tömegesen olyan magyar romákat, akik fel sem fogják, hogy emberi jogi szempontból milyen megalázó és borzalmas körülmények között élnek, és akiket pénzért szerveztek ki erre szakosodott bűnözők. Mohácsi Viktóriának hátrányt jelentett, hogy miniszteri biztos volt abban az országban, ahonnan menekült, életveszélyes fenyegetések ettől még érhették.
.
Nyilván hátrányt jelentett neki, hogy az SZDSZ színeiben az Európai Parlament képviselője volt. Ha fenyegették is, az rendőrségi ügy. Igaz, Mohácsi Viktória éppen a rendőrség és a titkosszolgálatok tevékenységét bírálta a romagyilkosságok ügyében, és nem alaptalanul. Máig tisztázatlan, hogyan lehetett a sorozatgyilkosság egyik résztvevője a titkosszolgálat besúgója, és miért kellett annyi embernek meghalni, köztük egy 5 éves kisfiúnak, hogy a tetteseket elkapják, miközben köztük volt egy beépített ügynök.
.

Nem tudjuk, mennyire volt valós az a veszély, amelyre Mohácsi Viktória hivatkozott, de neki lehetett más veszély is az életében, és azért is nyugodtan kaphatott volna menedéket. Ám a jogállam bírósága nem találja ki senki helyett, milyen jogcímen próbáljon letelepeni egy távoli országban, ahol biztonságban érezheti magát és a családját. Azt a kérvényt bírálja el, amely előtte van. Ezzel együtt nagy csalódás, hogy Kanada elutasította a kérelmet.

Még akkor is, ha az elbírálás idejére nem zárták konténerbe, mint a magyarok a menedéket kérőket, akik sokkal súlyosabb helyzetből érkeznek, mint Mohácsi Viktória, hanem ellátást és teljes gondoskodást adnak, és ebben részesülhetett öt évig. Viszont berendezkedett már Kanadában, és eddigi tapasztalatai alapján jól segíthette volna Kanadát jogvédőként és a romák beilleszkedésének segítésében is.

Mohácsi Viktória biztosan megtalálja majd helyét a világban, mindössze azt sajnálhatjuk, hogy egy minimális emberi igényekkel rendelkező képzett embernek, anyának és nőnek a nyakába kell vennie a világot, és menekülni országról országra, ha nem akar a nagyon is primitív magyar viszonyok között élni, és önmagát azoknak kiszolgáltatni, ahol képtelen megvédeni magát és érvényt szerezni a jogainak. Aki Magyarországról menekül, mindenki indokoltan menekül. Persze, mindenhol lehet élni, és mindent meg lehet szokni. Csak nem érdemes.



 

Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések