A szokásos forgatókönyvnek lehetünk tanúi, miután az Orbán-ellenes demonstrációk szervezői nem tudják eldönteni, mit akarnak. A kezdeti spontán tiltakozásokat felváltja a szervezés és a „jólneveltség”, a törvénytelen rendszer törvényeinek és elvárásainak való megfelelés, ami a tüntetéshullám gyors elhalását hozza magával.
Azzal, hogy a szervezők a megdöntendő rendszerrel elkezdtek tárgyalni, egyezkedni, kinyilvánították a hatalom legitimitásának elfogadását, és közvetve azt üzenték mindenkinek, hogy az Orbán-bandát törvényes kormánynak ismerik el. Ettől kezdve felhagyhat mindenki minden reménnyel. Ennek az egésznek mostantól vége.
Ez a NER-propaganda és a megfélemlítés sikerét jelenti. A tiltakozók megijednek a megbélyegzéstől, ezzel közvetve elismerik a róluk szóló hazugságokat.
A szervezésben átveszik az irányítást a gyávák, a bizonytalanok, a sunyik és a két kapura játszók. Lehet kezdeni keresztet vetni a mostani demonstrációkra. Orbán győzött, és csak ő húzott megint hasznot belőle.
Mert ez azt jelenti a szokásos menetrend szerint, hogy mindenki szépen hazamegy, majd kussol, beletörődik. Orbán röhög tovább, az egész csak neki volt jó, és a rabszolgatörvényt nem változtatja meg, semmit nem von vissza, hanem ha kell, elhúzza Lovasberényig.
Ez a következménye annak, amikor a tiltakozások élére állnak a gyávák, amikor a szervezők nem tudják eldönteni, hogy legitimnek és törvényesnek tartják-e a diktatúrát (bármilyen nevetséges is ez a kettő együtt, ezért nem tudják eldönteni, hogy a diktatúra bénító szabályait betartják-e), s nem tudják eldönteni, mi a céljuk: az Orbán-banda elkergetése, a rendszer megdöntése, vagy egy szakmai kérdés eldöntése, a „kormányzati munka” befolyásolása.
Ez utóbbira ugyanis semmi esélyük nincs. Orbán soha semmiben nem engedett még (kivéve az internetadót, amiből látszik, hogy valódi tömegtől mennyire fél), legfeljebb időhúzásra, látszatmegoldásra, és ugyanannak más formában történő megoldására lehet számítani, vagy még arra sem. Emlékezzünk, mi minden átment már abból, ami ellen kezdetben tiltakoztak az emberek. Tévedések elkerülése végett az olimpiáról sem tett még le, és csakazértis meg fogja rendezni. Felcsúton.
Orbán bűnszervezete és propagandagyárai azt terjesztik kezdettől fogva, hogy romboló csürhe, bűnözők csoportjai támadnak a törvényes kormányra, akik nem tisztelik a „kis Jézust”, a „karácsonyt”, sőt a „kereszténységet”, amit köztudomásúlag a két latornál is súlyosabb bűnözők képviselnek az Orbán-rezsimben. Aki megijed ezektől a hazug giccsektől, az vesztett. A karácsonyfa meg a betlehem az nem s kereszténység. Az egész évben éheztetett gyerekeknek szánt szánkókat pedig le kéne tolni a torkukon, vagy elégetni a magánrepülögépeik és a yachtjaik fedélzetén.
Virtuális füleinkkel halljuk a pártok „jóakaróit”, gyáváit, helyezkedő hazugjait, akik arra intenek, hogy mindenki fogja vissza magát, a tiltakozások kerüljenek az Orbán által meghúzott keretek közé. Ez maga a bukás, a tiltakozási hullám kivégzése és a teljes önfeladás. Ez Orbán fülének kedves szöveg, mostantól vége mindennek, és minden úgy végződik, mint a CEU esetében.
Természetesen nem vagyunk az értelmetlen és esztelen pusztítás és rombolás hívei, de ezidáig semmi ilyesmi nem történt. A tiltakozások és a rendőrökkel való összecsapások mértéke nem ütötte meg létező és tényleges demokráciákban szokásos tiltakozások és összecsapások mértékét sem. Minden többi hazugság, a megijedt hatalom jajveszékelése, amivel cseppet sem kellene törődni.
De a hatalom ellen tiltakozóknak el kellene dönteniük végre, hogy Orbán király hűséges alattvalói akarnak maradni, amíg élnek, és néha a börtönben kiabálni a jobb kosztért, amit egy kis gumibotozás után nem kapnak meg, vagy el akarják kergetni ezt a csürhét, és emberhez méltó módon szabadon akarnak élni. Mert akkor szét kell törni a börtön rácsait. A csürhe nem a szabadságharcos tömeg, hanem Orbán és a bandája.
Nincs mit tárgyalni ezekkel a bűnözőkkel. Hogy képzelik, hogy hozzájuk fordulnak a tüntetők, és együttműködésüket kérik, egyezkednek velük? Ezzel elismerték maguk fölött állónak, törvényesnek és legitimnek az államcsínnyel bevezetett rendszer korrupt és bűnöző képviselőit. Ettől kezdve az ő tiltakozásuk csak alázatos vinnyogás és nem szabadságharc.
Ezzel kiveszik az emberek lelkéből a dühöt, a jogos haragot és indulatot, a reményt, hogy elzavarják ezt a mocskos bandát, és elmegy a kedvük az egésztől. A mai naptól mi már ki sem mennénk tiltakozni, mert mi nem kívánunk könyörögni ezeknek az aljas bűnözőknek, hogy enyhítsenek a rabszolgaságunkon. Méltóságon aluli, és vereségre ítélt vállalkozás.
Ezért Petőfivel mondjuk, hogy jól gondolja meg, aki ma tiltakozást szervez Orbán ellen, nem vágjon könnyelműen a húrok közé, hanem készítsen előtte számvetést, hogy mit akar, mik a céljai, felkészült-e arra, ami ezzel jár, felmérte-e a következményeket, és elég erősnek, bátornak és elszántnak érzi-e magát arra, amire vállalkozik.
Aki fellázad, és utána megadja magát, az nemcsak veszített, de rosszabb helyzetbe kerül, mint amiben volt. Ez az oka annak, hogy a komoly börtönlázadások szervezői inkább meghalnak, ha nem sikerül, és emelt fővel szabadulnak meg a börtönőreiktől, vagy így vagy úgy. Itt meghalni (egyelőre) nem kell, és akik az első prüszkölésre megadják magukat, azok nevetségessé válnak és csak megerősítik az elnyomót.
Nem láttak még elég western-filmet? Mindegyik dramaturgiája az Orbán-rendszerről szól. Egy gonoszról, aki a kiszolgálóival elnyomás alatt tart egy várost, kifosztja, megalázza a benne élőket, akiknek gyáva ellenállását kemény kézzel letöri, majd megbosszulja, és a helyzetük rosszabb lesz. A hét mesterlövész viszont az utolsó golyóig harcol ellenük, és egy részük meghal, de a végén porba hull a kevély elnyomó.
A pisztolygolyókat nem kell szó szerint érteni, de a határozottságot, a céltudatosságot, a lendületet, a meg nem alkuvást igen. Itt élet-halál küzdelem zajlik, egy fasiszta diktatúra totális elnyomása a cél, és ezt szégyenszemre minden erőszak nélkül, a demokrácia hamis látszata mellett teheti. Még ahhoz is asszisztálnak, mintha mindezt törvényesen tennék. Még a nyílt erőszakra sem kényszerülnek.
A gyávaság, a visszakozás, a megalkuvás már ott a lelkekben, az egyezkedés, a meghunyászkodás lecsüggeszti a kezeket. Vége. Ne tessék reménykedni semmiben. Ez megint véget ért ezzel. A giccses kisjézuskás hazudozással. Majd a tolvajok fejedelme meggyújtja a gyertyát, és karácsonykor lehet otthon a rabszolgáknak képmutatóskodniuk a szeretetről. Orbán csizmatalpa alatt. Gratulálunk!
De mi vagyunk a hibásak, hogy mindennek bedőlünk, pedig hányszor láttuk már ezt. Éppen a Hősök terén nyuvasztották ki a legutóbbi ígéretes tiltakozást is. A nyulak mindig a Hősök terére mennek. Miért nem mennek inkább a Margiszigetre? Azt Nyulak szigetének hívták régen. Igaz, a Hősök terén nem is az igazi magyar hősök láthatók. Mégiscsak helyben vannak. Mehetnek a királyokhoz, Orbán elődeihez.
Aztán lehet menni vásárolni, azt még szabad. Orbán megengedte.
