2024, április20, szombat
KezdőlapMagyarországMióta számít egy tüntetésen a résztvevő priusza?

Mióta számít egy tüntetésen a résztvevő priusza?

-

Nemcsak a nemzetstratégiai lakájmédia, hanem a magát demokratikusnak nevező sajtó is átvette a propaganda MTI hírét, amelyben részletezték, hogy a rabszolgatörvény elleni tüntetésen őrizetbe vettek közül kinek milyen büntetése volt korábban. A politikai véleménynyilvánítás független az illető büntetőjogi előéletétől, ha nem tiltották el a közügyek gyakorlásától. Büntetett előéletű embereknek is joguk van véleményt nyilvánítani politikai kérdésekben.

Természetesen mindez propagandacélokat szolgált, és azt az üzenetet közvetíti, hogy az Orbán-rezsim önkénye és törvénytelensége ellen tüntetők bűnözők. Így kell tekinteni rájuk, nehogy kedvet kapjon bárki ahhoz, hogy csatlakozzon hozzájuk. Hiszen ezek bűnözők.

A nyilvánosságra hozott adatok szerint 57 embert állított elő a rendőrség a fővárosi tüntetések után, közülük 11 büntetett előéletű volt.

A büntetések között ittas járművezetés is volt, amelynek a jelentőségét nem kívánjuk csökkenteni, de ezek a bűncselekmények meg sem közelítik az Orbán-banda által elkövetett bűncselekmények típusát és nagyságrendjét.

Mint az a tudósításokból kiderült, a tüntetők között keverednek a liberálisok és a nemzeti radikálisok, a CEU-hallgatók és a focihuligánok. Nem kizárt, hogy a mostani demonstrálók közül egyesek 2006-ban még Orbán oldalán harcoltak az utcán a rendőrökkel. Akkor valahogy fel sem merült, hogy az Orbán mellett tüntető „hazafiak” egy jelentős rész köztörvényes bűnöző volt, korábban elítélt bűnöző. Még a Fidesz székházat védő Szőke Feri korábbi büntetéséről is lelkesen hallgatott a nemzetsrtaégiai hazugsággyár, pedig őt gyilkosságért is elítélték.

Azt már nem is szívesen említjük, hogy az 56-os forradalom sajnálatos eseményei során a pesti srácok között milyen arányban fordultak elő bűnözők, amit fel is használt az akkori nemzetstratégiai propaganda, az egész forradalmat bűnöző elemek garázdaságának állítva be.

Még aközött is különbség van, ha egy kormánypárt székházát alvilági bűnözők, gyilkosok védik, és egy tömegtüntetésen politikai véleménynyilvánítók között van-e garázda, aki az utcán vizelt valamikor vagy gyorshajtó, aki 70 kilométer/órás sebességgel száguldott valamikor a Rákóczi úton. De a viszonylag független sajtónak, amely enyhén szólva visszafogottak a tudósításai az ország urainak garázdélkodásai kapcsán, talán nem kellene a fideszes propagandát is átvenni, és azt sugallni, hogy az utcán tüntető fiatalok valójában köztörvényes bűnözők.

Egy még kábítószert is fogyasztott, és az kivételesen nem Deutsch Tamás volt.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések