2024, október10, csütörtök
KezdőlapAmerikaNem lehet csalni a levélszavazatokkal Amerikában, nincs bizonyíték az ellenkezőjére

Nem lehet csalni a levélszavazatokkal Amerikában, nincs bizonyíték az ellenkezőjére

-

Trump az előzetes várakozásoknak (sőt ígéreteinek) megfelelően nem fogadja el a választás eredményét, ha nem ő győz. A levélszavazással kapcsolatban már előzetesen bizalmatlanságot keltett, mert a személyesen leadott szavazatban jobban bízott. Akkor az volt a kifogás, hogy az amerikai posta nem bírja a terhelést és nem jutnak el a levélben leadott szavazatok, most pedig az a probléma, hogy eljutottak a levélben leadott szavazatok és azok nagy többsége demokrata szavazat. Ennek oka az, hogy Trump a levélszavazatok ellen beszélt, a demokraták pedig a vírus miatt (amiért a levélszavazást lehetővé tették, és amit Trump mindig bagatellizált) a levélszavazásra biztatták a támogatóikat.

Trump minden bizonyíték nélkül azt hazudta, hogy csalás történt a levélszavazatokkal. Egyszerűen csak azért, mert a levélszavazatokat később számolják össze, a demokrata szavazatok többsége pedig a levélszavazatokkal érkezett be. Az amerikai történelem legnagyobb részvételét produkáló szavazáson fizikai képtelenség lett volna egyetlen nap alatt 160 millió embernek lehetővé tenni a szavazást. Ezért már 100 millió ember leszavazott a szavazás napja előtt, ezeknek a többsége (de nem mind) levélszavazat volt. Trump azonban csak a szavazás napjától tette lehetővé a számlálást, ezért húzódik el ennyire.

Először kezdték el számolni a szavazás napján személyesen leadott szavazatokat, amelyeket többségükben republikánusok vettek igénybe, mert Trump folyamatosan erre kérte őket. Ezért a választási eredmények összeszámolása elején először ezek jelentek meg. Utána következtek a levélszavazatok, a demokraták többsége pedig a demokrata párt javaslatára a koronavírus miatt, ezt a formát választotta. Ezért a levélszavazatok összeszámlásakor jelent meg, hogy hányan is szavaztak Bidenre. Minden szavazat ugyanannyit ér, függetlenül attól, hogy melyik törvényes eszközt vette igénybe a szavazó. A republikánusok is szavazhattak volna levélben, de akkor is ugyanannyi szavazójuk lett volna, ahogy akkor is ugyanennyi demokrata szavazó lenne, ha nem levélben szavaznak, hanem a szavazás napján beállnak maszk nélkül több órán át a hosszú sorokba, ahogy a republikánusok tették.

Trump és hívei egyetlen konkrét bizonyíték nélkül a levélszavazatokat kérdőjelezik meg, mert azok többsége demokrata szavazóktól származik. Azt a hamis látszatot próbálják kelteni, mintha a levélszavazatokkal csalni lehetne. Akik pedig nem ismerik a levélszavazatok feldolgozásának módját, ezeket a hamis sejtetéseket elhiszik. Az igazság az, hogy nem lehet a levélszavazatokkal csalni. Minden amerikai szavazó neve mellé egyetlen szavazat kerülhet az elektronikus rendszerbe. A levélszavazatokat egyenként beszkennelik, pontosan lehet tudni, és menet közben online ellenőrizni, hogy ki szavazott levélben, ki áll egy-egy levélszavazat mögött. A voksot a szkenneléssel együtt bevezetik az elektronikus rendszerbe. Olyan szavazat nincs és nem lehet, ami nincs egy konkrét személy neve mellé kötve, és minden név mellett egyetlen szavazat lehet. Fktív nevek pedig nincsenek a rendszerben, mert a központi adatbázisból valók.

A szavazatszámlálásnak törvényben rögzített szabályai vannak, amelyeket folyamatosan követnek és ellenőriznek, a szavazóhelyiségekben is független bírák vannak jelen, ezen kívül ott vannak a pártok képviselői, és a pártok stábjainak is lehetőségük van, hogy online folyamatosan ellenőrizzenek minden egyes szavazatot és számlálást. Ha egyetlen hamis szavazat lenne, azt minden további nélkül kiszúrhatták volna, de egyetlen konkrét eset nincs, amivel a csalás gyanúját alátámasztanák, ami alapján lebegtethetnék a gyanút. Nem lehet halottak helyett szavazni, mert aki meghal, annak halála azonnal megjelenik a központi adatbázisban és jelzi a rendszer a választási adatbázisban is. Egyetlen esetről lehet tudni, amikor egy rákos nő még a halála előtt szavazott, de néhány nappal később meghalt és emiatt a szavazatát is törölték. Ezen kívül egyetlen esetről nem derült ki, hogy halott ember szavazata lenne.

A rendszer lehetővé teszi azt is, hogy mindenki ellenőrizze a saját szavazatának sorsát. Mindenki megnézheti, hogy a szavazata beérkezett-e, s hozzászámolták-e az eredményhez, és azzal a tartalommal, ahogy ő maga beadta. Ezért a szavazók is ellenőrizhetik, hogy beszámolták-e a szavazatukat és nem változtatták meg a szavazatát, így nem számolták az ellenfélhez. Ha ilyet találna bárki, azonnal jelezhetné, és annak alapján lehetne vizsgálatot indítani. Ezért így sem lehet csalni, nem lehet a szavazatokat megváltoztatni és az ellenfél javára átírni. Amerikában mindenre gondolnak, mindent átláthatóvá és ellenőrizhetővé tettek, online lehet mindent követni, real time ellenőrizni és visszakeresni. Trump hatalmas apparátusa az első perctől kezdve mindent figyelemmel kísér, ellenőriz, de egyetlen esetet nem találtak, amire hivatkozva csalást emlegethetnének.

Nincs mód arra sem, hogy a mindenki számára kiküldött szavazólapokat összegyűjtsék és mások helyett szavazzanak, mert az aláírásokat ellenőrzik a szavazólapon, és ha nem egyezik, a szavazatot nem fogadják el. Emellett nevetséges feltételezni, hogy ilyen mennyiségű szavazólapot észrevétlenül összegyűjthetett volna bárki. Pennsylvániában, amely eldönt mindent, Bidennek 3 millió 300 ezer szavazója van e pillanatban. Ennyi szavazólapot nem lehet összeszedni nagy titokban és nem lehet 3 millió ember helyett szavazni a tudta nélkül és az érvényes aláírása nélkül. A republikánusok folyamatosan ellenőrizhetnek mindent, Ivánkától kezdve mindenki ellenőrzi a szavazatokat az első perctől kezdve. Akik már láttak demokrata párti irodát – különösen republikánus vagy csatatér államokban – annak eszébe sem jut, hogy ez az apparátus bármire képes. Ezeknek egy taxirendelés nehézséget okoz, hogy klasszikusokat idézzünk.

A választási csalásra vonatkozó állításoknak semmi alapjuk nincs, ezek éppen olyan összeesküvés-elméletek, mint amikor Magyarországon azt állították, hogy a taxisblokádot az SZDSZ szervezte. Az is nevetséges, hogy a csalást komoly ember arra alapozza, hogy a csatatér államok némelyikében demokrata kormányzó van. Nem a demokrata kormányzó számolja össze a szavazatokat. Az összeszámlálás nem úgy történik, hogy Steve behúz egy strigulát egy papírra és eldobja a szavazólapot, hanem mindent rögzítenek, ellenőrzinek, mindennek nyoma van, minden ellenőrizhető és átlátható. Azért tart ilyen sokáig. Ha annak alapján alakulnának az eredmények, hogy hol milyen a vezetés, akkor Trumpnak magasan nyernie kellene. Az, hogy egyes demokrata kormányzók alatt republikánus vagy ingadozó államok szavazói többségükben Bidenre szavaztak, a demokrata párti vezetés elismerését jelenti, ahogy ugyanez fordítva is megtörtént.

A másik hivatkozás, hogy Pennsylvániában az állam törvényeinek megfelelően lehetővé tették, hogy a szavazás napja után még 3 napig beérkező szavazatokat elfogadják. Csakhogy ezeket a szavazatokat fel kellett adni a választás napjáig, a három napos késés a postai kézbesítés ideje. A szavazó még a szavazás törvényes időpontjának végéig szavazott, nem később. A három nap arra van, hogy a szavazata eljusson a szavazatszámlálókhoz. Ez sem új dolog, ugyanez működik évtizedek óta a katonák szavazataival, akik a választás napjáig szavazhatnak, a választás napján legkésőbb feladhatják a szavazatukat, és megvárják, amíg megérkezik, majd a szavazatukat beszámítják az eredménybe. Ebben sincs semmi új, semmi kriminális. Törvényes szavazatnak számít minden szavazat, amit a szavazás napjáig adnak le, illetve adnak postára.

Trump már előzetesen azt mondta, hogy mindenképpen ő győz, mert vagy a szavazatokkal nyer, vagy ha a szavazatokkal nem nyer, akkor az általa kialakított többséggel a legfelsőbb bíróság dönti el javára a választást. Annyi a feladata, hogy a választási rendszerrel és lebonyolítással kapcsolatban találjon a legfelsőbb bíróság hatáskörébe tartozó kérdést, amit az általa létrehozott többség automatikusan az ő javára dönt el. Függetlenül attól, mi volt 160 millió ember akarata a demokratikus választáson. Ez a demokrácia, a jogállam, az amerikai alkotmányosság elleni legdurvább támadás. Ez azt jelenti, hogy Trump leválthatatlanná akarja tenni magát. A republikánus párt tehetetlenül sodródik az eseményekkel, és egyelőre beállt Trump hazugságai és minden alapot nélkülöző gyanúsításai mögé. Úgy tűnik, nem szakítanak a populista szélsőjobboldali identitásukkal, a következő négy évet a választás legitimitásának megkérdőjelezésével töltik. A jelek szerint Biden meggyőző fölénnyel nyer, amit az újraszámlálások sem változtatnak meg, mert ekkora tévedés nincs.

Ha az amerikai demokrácia normálisan működik, ha minden jogállami intézmény jogszerűen jár el, és a Trump által eltorzított legfelsőbb bíróság sem kulturharcos alapon és pártszimpátia, hanem a jog és az igazság alapján dönt, akkor nem lehet más a végeredmény, mint Biden legitim és törvényes győzelme. Akik feltételezések, sugalmazások, lebegtetések és hamis összeesküvés-elméletek alapján kérdőjelezik meg az elnökválasztás tisztaságát és eredményét, azok csupán saját tévedéseiket próbálják leplezni és aláássák a demokratikus jogállam intézményeibe vetett bizalmat. Miközben mindent lehet ellenőrizni, vannak jogorvoslati lehetőségek, ha bármilyen konkrét gyanú vagy bizonyíték felmerül. De azért, mert Trump minden jel szerint veszített, bizonyíték nélkül, minden alap nélkül megkérdőjelezni a demokratikus választás eredményét, a jogállam elleni legdurvább szélsőjobboldali támadás, amit csak fanatikus suttyók tesznek, nem felelős és mértékadó személyiségek.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések