2024, december21, szombat
KezdőlapFesz leszNémeth Sándor legnagyobb bűne nem a lopás, bár azért börtön jár

Németh Sándor legnagyobb bűne nem a lopás, bár azért börtön jár

-

A közvélemény azt érti meg leginkább, hogy Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető lelkésze, meglopta saját gyülekezetét és saját híveit. A nevére íratta a Hit Gyülekezete kétmilliárdot érő vagyonát. A Hit Gyülekezete vagyona Németh Sándor magánvagyona lett. Mindehhez egy tőkeemeléses trükköt és egy offshore céget használt fel, mint a legközönségesebb bűnözők. Azt hitte, elég bonyolulttá tették ahhoz, hogy senki ne vegye észre, hogy a gyülekezet híveinek pénze az ő magánvagyona lett. Azt mondta nekik, hogy „Isten munkájára” adakoznak, ám a gyülekezet pénzén „vásárolt” a gyülekezettől 270 millióért kétmilliárdot érő vagyonrészt.

Honnan van egy lelkésznek 270 millió forintja, akinek csak az adómentes egyházi fizetése a jövedelme? Ez a pénz pedig csak töredéke a magánvagyonának. Miközben saját gyülekezete többszáz milliós adósságban úszik, amit a hívők fizetnek ki. Miközben eladósította saját gyülekezetét (másfélmilliárdos jelzáloggal terhelte meg a gyülekezet által megvett ATV-székházat, s a hívők minden pénzüket beadták, mert Isten nevében kérte tőlük), ő felépített egy sokszáz millió forintnál is többet érő kastélyt (amelynek értéke inkább milliárdos nagyságrendű), amiben ketten laknak a feleségével. A gyerekei szintén hatalmas ingatlanokban laknak. Ezek mellett még a gyülekezeti vagyont is ellopta.

A közvélemény előtt megbukott. Németh Sándor hazugságra épülő kiskirálysága Bartus László Fesz lesz című könyve által halálos sebet kapott. Németh Sándornak, mint lelkésznek, a nyilvánosságban vége. Milyen ember az, aki a saját híveit, a saját gyülekezetét meglopja? Hogyan lehet lelkész olyan ember, akiről kiderült, hogy köztörvényes bűncselekményeket követett el? Hogyan tud beszélni a Bibliáról, Jézusról, Istenről, olyan ember, akit lopáson, hazugságon kaptak? Németh Sándor a lebukás után hazudott. Semmit nem bánt meg, semmit nem vallott be, nem kért bocsánatot és nem adta vissza a lopott vagyont, mint a bibliai Zákeus, aki nem azokat lopta meg, akik bíztak benne, de a négyszeresét adta vissza azoknak, akiket megkárosított.

Németh Sándor ennek az istentelen vámszedőnek az erkölcsi szintjét nem éri el. Zákeus Jézus Krisztus jelenlétében azt érezte, hogy szennyes, és jóvá kell tennie azt, amit elkövetett. Azt mondta erre Jézus, hogy most lett üdvössége ennek a háznak. Németh Sándor nem érzi Jézus Krisztus jelenlétét, nem érzi a tetteinek súlyát, a megbánás helyett hazudozik, és a lopását leleplező könyvet igyekszik a legaljasabb módszerekkel eltüntetni. Ez bűnöző mentalitás, aminek semmi köze nincs a kereszténységhez és Jézus Krisztushoz. Megbotránkoztatja a kívülállókat és miatta káromoltatik az Isten neve.

De bármennyire a lopás mutatja meg, milyen csaló, szélhámos, állelkész Németh Sándor, a legnagyobb bűne nem a lopás. Németh a magyar társadalomban leplezett módon olyan károkat okozott, hogy a lopás ahhoz képest semmi, mert az csak egy szektának okozott anyagi kárt. De még ennél is nagyobb pusztítást végzett azzal, hogy képesítés nélküli állelkész, aki semmilyen tekintetben nem felel meg a hivatása és a Biblia követelményeinek. Azt hazudta, hogy pásztorrá szentelték. Azt hazudta, hogy teológiai végzettsége van. A Wikipedia oldalán azt hazudta, hogy a katolikus egyetemen teológiai diplomát szerzett. Az életrajza szerint elvégezte a Hit Gyülekezete teológiai főiskoláját, de az általa alapított főiskola működésének első félévében, minden főiskolai követelmény teljesítése nélkül, Németh magának (és a feleségének) adott diplomát.

Súlyos következményei lettek annak, hogy képzetlenül, felkészültség nélkül avatkozott az emberek életébe. Nemcsak a teológiai ismeretei hiányosak, hanem az emberi tulajdonságai, műveltsége, adottságai is hiányoznak ahhoz, hogy lelkész legyen. Soha senki nem vizsgálta meg a kipróbáltságát, önmagát tette a Hit Gyülekezete vezető lelkészévé. Elüldözte azokat, akik vele együtt, egyenrangú alapítói voltak a Hit Gyülekezetének. Tallér János házát lenyúlta. Azt az embert, aki az otthonába befogadta, elüldözte a saját házából, és kiüldözte még az országból is. Kitaszította a gyerekeivel,  a terhes feleségével, nyelvtudás nélkül a semmibe. Elhíresztelte róla, hogy egy gonosz sátáni erő veszi körül, a „Tallér-szellem”, amellyel megbélyegezte, mint egy leprást. Egy életen át átkoztatta olyan emberekkel, akik még azt sem tudták, hogy Tallér János kicsoda. Miközben Tallér János nem tett semmit ellene.

Németh elüldözte Tallér János öccsét is a feleségével együtt. Később ugyanezt megcsinálta mindenkivel, aki megkérdőjelezte a korlátlan hatalmát és a lelki terrort, amit másokkal szemben alkalmazott. Egy nárcisztikus pszichopata tökéletes mintapéldánya, aki évtizedeken át játszotta az üldözött áldozat szerepét, miközben megszámlálhatatlan áldozatot hagyott maga mögött. Bűnbakokat gyártott olyan emberekből, akik semmi mást nem tettek, mint a bibliai vagy az alapvető emberi normákat követelték tőle. Bemocskolt, megrágalmazott tisztességes embereket, keresztény vezetőket, akik elmenekültek tőle, mert nem voltak hajlandóak kiszolgálni diktátori hajlamait, ámokfutását, korlátolt ötleteit, az aljasságait, a családi vállalkozását, amit Istennek tulajdonított.

A közéletben a legmocskosabb eszközöket használta politikusok, újságírók, közéleti szereplők lejáratására, pártok szétverésére. A Hit Gyülekezete csak fedővállalkozás a hatalommániája, a politikai beavatkozás és a pénzszerzés számára. Az amerikai evangelikál mozgalomtól ellesett tanítások másolásával szerzett hamis tekintélyt. A hívők jövedelme tíz százalékának megszerzéséért hasbeszédet folytat, Isten nevét puffogtatja, de a legkisebb szeretet, kegyelem és irgalom nélkül. Ha bárki belehallgat, megismerheti, milyen a „zengő érc és pengő cimbalom”, amiben nincs szeretet, nincs benne az Isten ismerete, aki a szeretet.

Emberek megátkozására tanította fiatalok tízezreit, hogy aki nem engedelmeskedik neki, azt átkozzák a halálba. Azt tanította nekik, hogy Isten nevében bármilyen aljasságot elkövethetnek, mert aki neki ellentmond, az Istennek mond ellent. Nem számított a kegyelet, az emberség, az együttérzés, az emberek legszentebb érzéseibe, magánéletébe gázolt bele, és erre tanította az embereit is. Titkosszogálati eszközöket és módszereket használt, titkos társaság módjára építette fel a gyülekezete informális struktúráját. Besúgót, ügynököt csinált mindenkiből, hogy a hívei soha ne a munkahelyükhöz, hanem hozzá legyenek lojálisak.

Embereket követtek, megfigyeltek, névtelen levelekkel zaklattak, bemocskoltak, és mindezt Isten nevében, Jézus Krisztusnak tulajdonítva. Képes volt mások lakásába beküldeni embereket, a papírjait, a személyes holmijait ellopatni, abból névtelen szennyiratot gyártani és terjeszteni, saját híveit becsapni. Gátlástalanságára és istentelenségére jellemző, hogy ezek után merészelte megfenyegetni a Fesz lesz című könyv kiadóját, mert az ő „személyes adataival visszaéltek”, mert a könyvben megjelent, hogyan lopta el az ATV-t, s a könyv megírta, hogy ő a főtulajdonos, az egyik lánya a kisebbségi gyülekezeti tulajdont képviselő cég ügyvezetője, a fia a vezérigazgató, a másik lánya aláírási joggal rendelkező alkalmazott. Nárcisztikus pszichopata, akinek minimális erkölcsi érzéke nincs, ha önmagáról van szó. Akiből az istenfélelem és az istenismeret minimuma is hiányzik. Ezt bizonyítják a cselekedetei, s a gyümölcséről lehet megismerni a fát.

De mindez semmi ahhoz a pusztításhoz képest, amit Németh Sándor a hamis evangélium hirdetésével, az emberek kárhoztatásával, pokollal, Istennel való fenyegetésével az emberek lelkében okozott. Megfélemlített, babonás, rettegő, lelki beteg magyar polgárok tízezrei tántorognak a társadalomban, akik Németh Sándor tanításai alapján rettegnek mindentől. Ha a legkisebb baj történik az életükben, arról azt hiszik, hogy az Isten büntetése, a Szentlélek káromlása, a démonok munkája. A megváltott emberek nem tudják, hogy meg vannak váltva örökre, és jobban félnek az ítélettől, Isten haragjától, mint a világi, ateista emberek. Elmondhatatlan az a kár, pusztítás, amit ez az önmagát lekésznek kinevező kuruzsló az emberek lelkében végzett. Nem ismeri és soha nem fogadta el az igazi evangéliumot, a tökéletes engesztelő áldozatot és megváltást. A cselekedetekhez köti az üdvösséget. A Fesz lesz című könyv elsősorban azoknak az embereknek íródott,akiket félrevezetett, megnyomorított, hogy segítsen nekik a szabadulásban, a gyógyulásban, a normális emberi élet kialakításában és Isten megtalálásában. De a kívülállóknak is tanulásgos és döbbenetes olvasmány.

Németh Sándor tolvaj, köztörvényes bűnöző, amihez nem fér kétség. Ha nem tudja megvesztegetni azokat, akik ebben megvédhetik, vagy a politikai kapcsolatait nem tudja mozgósítani, akkor neki börtönben van a helye. Adócsalásért és hűtlen kezelésért , lopásért, mindenképp. De mindez semmi ahhoz a bűnhöz képest, amit az emberek lelkében okozott. Szektás agymosottakat nevelt ki, akik ölni tudnának érte, akik minden aljasság elkövetésére hajlandók. De ennél is súlyosabb az, hogy Isten kegyelme és szeretete helyett a félelem köteleivel kötözte meg az embereket. Félnek tőle, félnek az Istentől, a hitetleneknél is jobban félnek a haláltól, a betegségektől, a rossz hírektől, ahogyan Németh maga is retteg. Félnek a pokoltól, a kárhozattól, félnek mindentől. Egy hitesnek rettegés az élete, és Németh adagolja ezt a rettegést, a megfélemlítést, hogy függőségbe tartsa őket, mert ő az, aki ez alól a félelem alól időlegesen felszabadíthatja őket, amikor akarja. Amit csinál, az a legprimitívebb és legártalmasabb manipuláció.

Lelki terrorista, akinek a hamis tanításai azoknak az életét is tönkreteszi, akik fizikailag kijöttek, de Németh hazug és hamis evngéliumától, a pokoltól, a bűnök büntetésétől való félelmüktől, a bűntudattól soha nem tudnak megszabadulni. Németh másokat a pokolba küld, ha elmennek a Balatonra, és ráneznek egy nőre, de ő elrabolja a gyülekezete vagyonát, kifosztja a hívőket, kastélyt épít abból, amit a hívők Isten munkájára adtak. Meglopja őket, mint Júdás, aki elcsent a közösből. Gátlástalanul hazudik, rágalmaz, bemocskol embereket, úgy váltogatja a volt SZDSZ-alapító, ma Fidesz-támogató Németh az elveit, mint más az alsónadrágot, de őt a legenyhébb kritika nem érheti, mert aki erre vetemedik, az méltó a halálra.

Magyarország egyik legsötétebb bűnözője, közéleti kalandora, magát lelkésznek kiadó szélhámosa, az emberek félrevezetője, aki egy titkos, földalatti társaságot csinált „egyház” címszó alatt azokból, akik az Isten szeretete miatt tértek meg, és a megtéretlen Németh Sándor hálójában találták magukat. Ennek az emberéleteket követelő ámokfutásnak politikai, közéleti, ideológiai, teológiai és gazdasági aspektusait veszi sorra Bartus László Fesz lesz című könyve, amely élvezetes és megrázó stílusban mutat be egy olyan világot, amiről az emberek el sem tudnák képzelni, hogy ilyen létezik, s Magyarországon ez lehetséges.

Németh Sándor személyére jellemző, hogy a megtérés, a bűnbánat és a bocsánatkérés helyett, rezzenéstelen arccal folytatja tovább a „lelkészi” pályáját, mintha mi sem történt volna. Vesztegetéssel, kapcsolatokkal elérte, hogy a Fesz lesz című könyvet a legnagyobb országos könyvterjesztő, a Libri Könyvkereskedelmi Kft. minden valós ok nélkül levegye a polcairól, s vállalja ennek következményeit. Beavatkozott a könyvpiacba, lejáratta a szakmát, beszennyezte egy jó hírű cég hírnevét, hogy az emberekhez ne jusson el a róla szóló könyv. A legmocskosabb eszközökkel akadályozza, hogy kiderüljön róla az igazság. De a történetnek még nincs vége, a könyv hatását eltörölni nem tudja. A fél ország várja Németh bukását, és azt reméli, hogy ezúttal nem ússza meg szárazon. Az emberek abban reménykednek, hogy nem tud mindenkit megvesztegetni, és Isten számon kéri rajta mindezt.

Vásárolja meg a Fesz lesz című könyvet, ismerje meg az ország legsötétebb szervezetének kulisszatitkait, az elmúlt évtizedek hátterét. A könyv kapható a Láng Tékában, a Filologosz könyvesboltban és a Wesley János Lelkészképző Főiskola könyvesboltjában. A könyvet e-könyv formátumban az Amazonon lehet megvásárolni. Tájékoztassa ismerőseit is, kérjük, ossza meg barátaival ezt az információt.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések