Gy. Németh Erzsébetnek köszönhetjük, hogy megismerhetjük a keresztény nőideált propagáló Novák Katalin valódi énjét. Gy Németh Erzsébet a Facebook oldalán osztotta meg Novák Katalin tíz évvel ezelőtti írását, amely a Terézanyu.hu oldalon jelent meg, és a „Terézanyuságom története” című pályázaton különdíjban részesült. Előrebocsátjuk, hogy Novák Katalinnak ez az írása legalább olyan éles fénnyel világítja meg az egész NER keresztény képmutatását, mint Szájer József csupasz feneke a brüsszeli éjszakában, ahogy a homofób alaptörvény megalkotójaként csúszik le az ereszcsatornán egy meleg szexpartiról extasy tablettákkal a táskájában.
Novák Katalin díjnyertes alkotása arról szól, hogyan lázad fel az ellen a női szerep ellen, amit most képmutató módon követendő ideálként állít az összes magyar nő elé. Az írás arról szól, hogy nem elégíti ki az anyaszerep, bármennyire is szereti a gyerekeit. Idegesíti a hinta, ahogy már századszor löki meg az imádott lábacskákat, ahogy próbál közben olvasni, de a főállású anyaság nyomasztó és monoton világában csak női magazinokat képes olvasni, nem tud nyelvet tanulni, vagy egy komolyabb irodalmi művet olvasni, amit szeretne, de nem teheti. Novák Katalin szenved, mint a kutya abban a női szerepben, amit most propagál.
Novák Katalin arról a dilemmáról beszél, amit átél minden normális nő, s amit ő most hivatásos főállású keresztényként és családokért felelős tárca nélküli miniszterként lesöpör az asztalról. Kincstári optimizmussal kioktatja a nőtársakat, hogy ezeket tegyék félre, mert az a hagyományos ósdi női szerep, amit ő a saját írásában úgy mutatott be, mint a sárga színű híg fost, boldoggá teszi a nőket. Mert a másokról való gondoskodás öröme, ugyebár, kárpótol mindenért. Ezt a képmutaó hazug dumát adja elő Novák Katalin, aki tíz évvel ezelőtt ez ellen lázadt fel, ezt hagyta ott, s lett belőle tárca nélküli miniszter. Ahol viszont a keresztényfasiszta brossúra szöveget adja elő az ájtatos, szent asszonyokról.
Eddig azt hittük, hogy Novák Katalin egy idióta hülye, az állandó bárgyú mosolyával, ahogy előadja a középkori nőideált, mint a boldogság egyedüli forrását. Aki eldobta az agyát, lemondott a tehetségéről, az álmairól, a vágyairól, vagy talán annyira szent és annyira keresztény nő, hogy ilyen álmai soha nem is voltak. Aki kiéli magát a szülőtehén, a szoptató malac, a gőzben izzadó mosónő és a krumplipucoló konyhacseléd négyszögében, aki élvezi a megalázást, az alárendelt és másodrendű szerepet, akinek már hiányzik is, ha az ura néha meg nem veri vagy át nem esik a vakkomondoron.
De most kiderült, hogy szó nincs erről. Novák Katalin abszolút normális ember, aki pontosan tudja, milyen nehéz a két szerepet egyeztetni, és az anyasággal nem mondhat le egyetlen nő sem arról, hogy kiteljesedjen, megvalósítsa magát. Ellátja a gyermekeit a férjével együtt, de embernek csak akkor érezheti magát, ha cselekvő, alkotó, egyenrangú és egyenjogú emberként fejtheti ki a képességeit és a vágyait. A valódi Novák Katalin, a meleg társaságban feloldódó Szájer József analógiája, aki unja, utálja, aki ki akar törni, aki normális, ezt írta: „Esténként könyvből mesélek, sokszor csak ülök a gyerekek mellett, és nincs türelmem a valódi játékhoz. Unom a bárgyú mesekönyveket, szeretnék két mondatot úgy váltani egy felnőttel, hogy nem szakít félbe senki, és minden vágyam csukott ajtó mellett pisilni. Szeretném hasznát venni a két diplomámnak, a négy általam ismert idegen nyelvnek, az élettapasztalatomnak.”
Hoppá, Novák azokat oktatja az ellenkezőjére, akik ugyanolyan normálisak, mint amilyen ő volt. Ideológiai, vallási kényszerzubbonyt húzna rájuk, egykori önmagára. Miniszterként oktat másokat arról, hogy elégedjenek meg a játékkal és a mesekönyvvel, arra bíztatja őket, amiből ő kimenekült. Elégedjenek meg alárendelt cselédszerepükkel, legyen lelkifurdalásuk, ha ennél többre vágynak. De Novák Katalin úgy lebukott most ezzel az írásával, mint Szájer József az eresszel. Nem hülye ő, hanem szemét. Nem bárgyú, hanem aljas.
Hatalmasat nőtt a szemünkben, hogy mégiscsak ember, akinek normális érzései vannak, nem az űrből érkezett, aminek egyik oldalról örülünk, mert talán még normálisan is lehetne beszélni vele. Bár erre csak azután lesz lehetőség, ha a NER megbukott és Orbán eltűnt. De mélységesen felháborít minket, hogy ez a nő, ez a „Terézanyu” öltözött be vaskalapos erkölcscsősznek. Ez handabandázik itt a miniszteri fizetésével, hogy nem kell versenyezni a férfiakkal, és nem kell olyan állásokra vágyni, ami a férfiaké. Ez a hús-vér normális ember adja elő azt a süket dumát, hogy az anya nő, az apa férfi, aki meri leírni, hogy megőrül a szeretett gyerekeitől, agyára mennek néha, utálja a mosogatást, és nem képes a gyerekeire figyelni, mert az esze máshol jár, hogy kapott egy jó állásajánlatot, és milyen jó lenne valahol újra dolgozni, vbalami értelmes alkotó munkát csinálni. (Megjegyezzük: a középkori nőideálról és családról hazudozni nem tartozik az értelmes alkotó munka fogalmába.)
Már az is mindent elmond, hogy a Terézanyu.hu pályázatára írt „novellát”. Az online újság Rácz Zsuzsa Terézanyu könyveiből jött létre és azok szellemiségét tükrözi. Rácz Zsuzsa a terézanyuságáról azt mondja, hogy „a főhősnő egy olyan botrányosan új (?) nőtípust testesít meg, aki mindenáron választani szeretne: férfit, hivatást, létformát, és ezen vágya nem igazán felel meg a rendes nővel szemben támasztott szigorú társadalmi elvárásoknak. (Menjen férjhez, szüljön sok gyereket, ne legyenek ambíciói és hallgasson, ne írjon.)” Novák Katalin pályaművének irodalmi értéke egy nagy nulla, a különdíjat nyilvánvalóan azért kapta, mert az írásában vergődő anya ezt nőtípust testesíti meg, aki választani akar, és nem elégszik meg a „rendes nővel” szembeni elvárásokkal. Azzal, amit most ájtatosan hirdet.
Novák Katalin megvalósította ezt a lázadó liberális nőt, méghozzá a jó keresztény „rendes nővel” szemben (aki vállalja a besavanyodást és az elsorvadást). Miniszter lett, és ebből a pozíciójából meséli azt a nőknek, hogy ők mégiscsak legyenek „rendes nők”, és élvezzék annak szépségeit, mert az csudajó. Ehhez aztán vastag bőr kell. Ezért Novák Katalin jobban tenné, ha levenné ezt a hazug és hamis álarcot, a mintacsalád és a mintaanya hamis és hazug pózát, egy pillanatra visszavedlene normális emberré, és belenézne a tükörbe, majd leköpné magát. S elismerné, hogy annyira menekült abból a nőszerepből, amit főállásban hirdet, hogy még egy ilyen szemét munkát is elvállalt, mint ez a hazudozás.
Ő nemcsak visszament dolgozni, hogy hasznosítsa a képességeit, hanem elvállalt egy olyan mocskos munkát, ahol fasiszta gazembereket kell kiszolgálnia, értük kell naponta hazudnia, előadni egy képmutató, hazug mocsok álkeresztény hányást, miközben az álarc alatt egy olyan nő van, aki életében semmit nem utált annyira, mint ezt a hazug életformát, amit „keresztény család” néven próbál eladni. Gyomorforgató. Cinikusan megcsinálta a karrierjét, és azon az áron is csörtetett, elhagyva a NER nőideálját, hogy ennek az ellenkezőjét kell másoknak hazudni.
Azt kell mondani, hogy Novák Katalin még Szájernél is undorítóbb képmutató, mert Szájerről mindenki tudta, hogy meleg, az is maradt, és élte is a saját életét. Közben persze védte a konzervatívnak mondott, álságos és hazug, nem létező „értékeket”. De Novákról nem tudjuk, hogy titokban elmegy szinglikkel bulizni, a pelenka mellől csajtársaságba kiruccanó jó fej nőkkel, szidni a sok macsót. Ő ennél rosszabb. Felvette a hazug álarcot és ráragadt. A hazug szerepével együtt él és eljátssza tényleg a tökéletes mintafeleséget, a keresztény anyát, aki csak alázatból miniszter. Ez még rosszabb, ez a típus mindenre is képes. Ez elhiszi a saját képmutató, hamis és hazug hülye dumáját. Seggbe kéne rúgni, mondjuk Rácz Zsuzsának, vagy aki ezt a különdíjat odaítélte neki, hogy ébredj fel kislány, ne játszd meg magad, ne játszd az eszedet, ne hazudj, térj észhez.
Ezzel a mostani lebukással tényleg összeomlott a Fityisz egész hazugság rendszere. Az ajátatoskodó, teátrális, patetikus színészkedésről, képmutatásról lehullottak az álarcok, az emberek felocsúdhatnak a varázslat alól. Óz lebukott, a varázslatnak vége. Minden hazugság, mese, nincs Varázsló, csak egy nyomorult hazudozó. Akiket meg akartak nevelni, nem szorulnak nevelésre, mert ők a normálisak. Ha Novák Katalinban lenne egy szemernyi tisztesség, akkor kibújna a jelmezéből, levenné az álarcát, elmondaná, mit gondolt ő valójában mindig is ezekről a hazugságukról, és visszatérne a valóságba, azonossá válna egykori önmagával. Nagy szolgálatot tenne a hazájának.
De ha megvárja, hogy Orbán megbukik, és akkor „világosodik meg”, akkor talál vissza egycsapásra önmagához, és akkor lehet majd beszélni vele, mint egy normális emberrel, mint aki közülünk egy, akkor a világ egyik legaljasabb embere. Nézzen a tükörbe, és mondja el minden nap: „Hazug, aljas gazember vagy Kati”! Hátha egyszer megszólal a lelkiismerete, és visszanyeri az emlékezetetét, ki volt valójában. Őszinték legyünk? Semmi esélyt nem látunk erre. Ezek ilyenek.
