2024, december19, csütörtök
KezdőlapMagyarországKiemelt hírekNováknak le kell mondania a pedofíliát segítő bűnözőnek adott kegyelem miatt

Nováknak le kell mondania a pedofíliát segítő bűnözőnek adott kegyelem miatt

-

Novák Katalin súlyosan visszaélt a kegyelmi jogkörével, amikor a magát „gyermekvédőnek” nevező fideszes kormány „fülbevalós” köztársasági elnökeként kegyelemben részesítette a bicskei gyermekotthonban történt pedofilügyben elítélt igazgatóhelyettest, aki megpróbálta az áldozatokat arra kényszeríteni, hogy vonják vissza a vallomásaikat.

Novák hivatalának mentegetőzése még rosszabb, mintha meg sem szólalt volna. Azt írták, „Novák Katalin elnöksége alatt pedofiloknak nincs és nem is lesz kegyelem. A pedofíliával szemben nincs mentség. Akit pedofília miatt ítéltek el, eddig sem kapott és ezután sem kap elnöki kegyelmet”. Csakhogy nem azzal kell elszámolnia Nováknak, akit nem részesített kegyelemben, hanem a bűnsegédjével, aki megpróbálta rejtegetni a főnöke pedofilügyeit.

Rendkívül súlyos ügyről van szó, a bicskei gyermekotthon igazgatója 2004 és 2016 között legalább tíz kiskorú fiút zaklatott, őket orális szexre kényszerítette, akik közül többen 2016 októberében az RTL Házon kívül című műsorában beszámoltak minderről. Két áldozat arcát és nevét vállalva mesélte el történetüket. A kegyelmet kapott helyettes tudott erről, de az eseteket nem jelentette, hanem megpróbálta eltussolni, még lefizetni is megpróbálta az áldozatokat.

A kegyelemben részesített igazgatóhelyettes az igazgató irodájában az általa írt hamis vallomást akarta aláíratni az áldozatokkal, arra próbálta kényszeríteni őket, hogy vonják vissza a vallomásukat. A bíróság a kényszerítés bűntette miatt 3 év 4 hónap börtönre ítélte. Az áldozatok ügyvédje szerint már az eljárásban is gyanús volt, ahogyan a bíróság bánt vele, majd az ítélet után nem sokkal bírói ítélet alapján háziőrizetbe helyezték, és elhagyhatta a börtönt. Majd ezután jött Nováktól a kegyelem. Talán fideszes?

A kegyelem pedig nemcsak a büntetést, hanem annak minden jogkövetkezményét is eltörölte, ami az áldozatok ügyvédje szerint azt jelenti, hogy a kegyelem után bármely hasonló intézményben dolgozhat, vagy bármelyik gyereknek lehet a pszichológusa. Ez anélkül is hatalmas botrány, hogy a Fidesz a „gyermekvédelemmel” kampányol, törvényben mossa össze a melegeket a pedofilokkal, miközben egy pedofilügy elítéltjét elengedi.

Az áldozatok ügyvédje jogosan háborodik fel, amikor a különösen kiszolgáltatott gyerekek ellen elkövetett súlyos bűncselekmény bűnsegédjét elengedik elnöki kegyelemmel, amivel megalázzák az áldozatokat, a jogvédőket, az ügyvédeket, az igazságszolgáltatást. Védelem alá helyezik azokat, akik a molesztált gyerekeket nyomás alá helyezik, hogy vonják vissza a vallomásukat. Ki fog ezután kiállni? Novák szerint kegyelmet érdemel az ilyen elkövető.

Az egyik áldozat azt üzente Nováknak, hogy „szégyellje magát”, de Novák erre nem képes, különben nem játszaná el Orbn csicskásaként ezt a képmutató hazug szerepet. Az ellenzék is felháborodott, Donáth Anna lemondásra szólította fel Novákot, mondván, hogy „ilyet egy elnök, egy anya nem tehet”. A kormány propagandasajtója védelmébe vette Novákot és az elkövetőt, arra hivatkozva, hogy a pedofíliát rejtegető, az áldozatokat kényszerítő tettes jó magaviseletet tanúsított az eljárás és a fogva tartása során. Mintha ezért el kéne engedni.

Novák álságos módon a pápára hivatkozva adott kegyelmet a szélsőjobboldali terrorista Budaházy György mellett a bicskei gyermekotthonban elkövetett pedofilügy bűnsegédjének is. A pedofil ügyekben erősen érintett katolikus egyházzal összefüggésbe hozni a pedofíliát segítő elítéltnek adott kegyelmet, önmagában is bizarr és istenkáromló dolog. Nováknak a történtek után távoznia kell, a köztársasági elnöknek élete végéig járó juttatások nélkül.

Az Orbán-rezsim értékrendjét pontosan kifejezi, hogy kiket enged el, kiknek ad kegyelmet. A bevándorlás ellen kampányoló kormány szabadon engedte az elítélt embercsempészeket és Novák kegyelmet adott egy szélsőjobboldali terroristának, aki az alkotmányos rendet akarta megdönteni. Emellett a nagy családvédő és gyerekvédő Novák kegyelmet adott egy pedofil bűnsegédjének, kinyilvánítva azt, mennyire érdeklik őket a gyerekek.

Az Orbán-rezsim ismeretében semmi csodálkozni való nincs ezen, hiszen a világon minden fordítva van, mint amit ők mondanak, emellett a NER dicstelen pályafutását a baltás gyilkos szabadon engedésével kezdte, amit Orbán személyesen intézett. Mindez megmutatja az ő értékrendjüket.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések