2024, december22, vasárnap
KezdőlapMagyarországOrbán a fasiszta Európai Egyesült Államok létrehozásán dolgozik

Orbán a fasiszta Európai Egyesült Államok létrehozásán dolgozik

-

Orbán fogalmi zavarban szenved, vagy legalábbis úgy tesz, amikor a demokráciát a baloldallal azonosítja, és a maga szélsőjobboldali fasizmusát nevezi jobboldalnak. Minden demokratikus jobboldali pártot baloldalinak „bélyegez”, és a maga illiberális fasiszta önkényuralmát azonosítja a jobboldalisággal. Ezzel a nevetséges csúsztatással támadja az Európai Néppárt demokratikus pártjait, azzal vádolva őket, hogy nem igazi jobboldaliak, hanem a baloldallal szövetkeztek és a baloldalhoz tartoznak. Ezzel szemben ő az igazi jobboldal. Minden, ami demokratikus, az baloldali, a jobboldal pedig maga a fasizmus.

Ez az orbáni ideológia, és ezzel a nyomorult újítással akarja az Európai Néppártban átvenni a hatalmat. Ez derült ki az olaszok által ugyancsak fasisztának tartott Matteo Salvinivel tartott sajtótájékoztatón. Az Európai Néppárt demokratái odáig jutottak azzal, hogy megtűrik a soraikban ezt a diktátort, hogy majd ő eldönti róluk, eléggé jobboldaliak és eléggé keresztények-e. Orbán ugyanis szíve szerint Salvini és társai, az európai szélsőjobb felé húzna, de szívesen venné, ha a fasizmust a tekintélyes konzervatív Európai Néppárt neve és égisze alatt terjeszthetné.

Ezért továbbra is arra készül, hogy a Néppártban marad, ott próbál fertőzni, és ott próbálja az illiberális fasiszta rendszert hatalomra juttatni, mert az Európai Néppárt megpuccsolásával, ha a fasizmust nevezik kereszténydemokráciának, azonnal megpuccsolható az egész Európai Unió. Ezért azzal számol Orbán, hogy ha az Európai Néppárt vezetői és tagpártjai lesznek annyira hülyék, hogy megegyék ezt az átlátszó cselt, sőt az ő kirúgása helyett befogadják az összes többi ótvaros fasisztát, akkor Orbán uraság marad az Európai Néppártban, és a behozott rohadékok főnökeként mindjárt meg is szerzi a Néppárt elnöki tisztségét.

Ha minden eddigi józan számítás ellenére az Európai Néppárt (és főleg a korrupt és hazug német pártok) vezetőinek lesz annyi esze, és minimális jelleme, hogy erre nemet mondjanak, akkor Orbán maga kilép, és az európai szélsőjobboldal frakciójához csatlakozik. Természetesen, ez az önkéntes kilépés soha nem történik meg, csak abban az esetben, ha kirúgják, mert őt kirúgni nem lehet, akkor eljátssza, hogy ő lépett ki. Bármilyen undorító az egész, már azt sem bánná senki, hogy ezt eljátssza, csak rúgnák már ki végre. De erre nincs sok esély, mert a jellemtelen, elvtelen és karrierista Manfred Weber számít Orbán és szolgái szavazataira, a német autóipar pedig nagymértékben számít a magyar nép totális kizsákmányolására, amihez szükségük van Orbán jóindulatára, aki a tulajdonaként eladja nekik a magyar embereket.

Ezért az elmondottak alapján arra lehet számítani, hogy a három „bölcs” a tőle megrendelt sunyi és undorító jelentést adja majd, amivel végképp szemen köpik nemcsak magukat, hanem a magyar népet is, és Orbán marad a Néppártban, hogy aknamunkáját zavartalanul folytassa a legnagyobb európai pártcsaládban és élvezze annak védelmét a fasiszta önkényuralom gyakorlásában és elmélyítésében. Salviniék pedig várják, hogy a Néppártban az érelmeszesedés mikor éri el azt a szintet, hogy Orbán bevihesse az összes fasisztát, és a Néppártból egy fasiszta-náci pártfrakciót hozzanak létre, amit elneveznek az igazi jobboldalnak és az igazi kereszténységnek. Egyelőre nemet mondtak, és egy ideig Orbánnak nem is lesz erre esélye.

Ha ez valamikor megtörténik, akkor innen már csak karnyújtásnyira a fasiszta Európai Egyesült Államok, amely már valóban egy birodalom lesz, és kötelezővé teszi a tagállamoknak az illiberalizmust, felszámolja a nemzeti szuverenitást, üldözi az európai demokratákat, kizárja a liberális demokratikus országokat, majd háborút indít ellenük. Ebből jön a világháború, a zsidók lemészárlása és a világ pusztulása. Kellemes tévézést magyarok!







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések