Súlyos kérdéseket vet fel a befagyasztott uniós pénzek harmadának feloldása, és Orbán kacsázó távozásának egybeesése a szavazásról, ahol ígérete szerint vétóznia kellett volna Ukrajna uniós csatlakozási folyamatának megkezdése ellen, de nem tette.
Az, amivel Orbán tagadja a zsarolást (miszerint „ez nem a mi stílusunk”), inkább a zsarolás tényét és a zsarolásnak való engedést valószínűsíti, mert ez olyannyira stílusuk, hogy nem is tud ez a banda másképp viselkedni: belebetegszik, ha valamit egyenes úton kell intézni.
Nem innánk mérget arra sem, ahogy Olaf Scholz kancellár ezt tagadta, de nem is zárjuk ki, mert vannak ezek annyira bénák, hogy nem veszik észre: gyanúba keveri őket, hogy éppen akkor kap Orbán pénzt, amikor az ukrán csatlakozást zsarolásra használja, majd enged.
Emellett, Orbán van olyan gyáva, jellemtelen alak is, hogy fenyegetőzik, de amikor szembe kell mennie 26 európai országgal, amelyeknek életbe vágóan fontos Ukrajna megerősítése, kapva kap a felkínált lehetőségen, hogy kisunnyogjon a teremből, és ne kelljen szavaznia.
Ugyanakkor, ha figyelembe vesszük, hogy Orbán a háromból kettőt vétózott, az megfelel annak, hogy ő is egyharmadát kapta meg a befagyasztott pénznek. Ez arra utal, hogy a bűnöző Orbán zsarolóként járt el, a vétójoggal visszaél, és azzal zsarolja az egész EU-t.
Márpedig, ha így van, egyik oldalról világos, hogy Orbánt meg lehet vásárolni, neki semmi nem számít, bármikor segget csinál a szájából, neki nincsenek erkölcsei és elvei sem (eleve hazugság minden ellenvetése, azok mögött még szilárd elvek sincsenek), pénzért bármit.
Azonban ez az akciója mutat mást is, hogy élet-halál kérdése volt neki a pénz, mert a nagy sikerpropaganda mögött valójában egy totálisan eladósított, totális csődben levő ország áll, amely piramisjátékot játszik, tolja maga előtt a csődöt, a bukást és a teljes összeomlást.
Másik oldalról világos, hogy az EU meghasonlott önmagával, ha a zsarolásnak engedett, és az uniós pénzeket a jogállamiságtól függetlenül fizeti ki, és leleplezte önmagát is a zsaroló előtt, hogy képes lemondani a legfontosabb elveiről és alkuba bocsátani azokat.
Ezzel olyan precedenst teremtett Orbán előtt, hogy nem veszi komolyan saját elveit sem. Az EU vezetői semmivel nem különbek nála, lementek az ő szintjére, és bűnözők alkuja áll az ukrán uniós csatlakozásról szóló szavazás, valójában az oroszok megállítása mögött.
Méghozzá az oroszok stílusában. Ez a totális meghasonlás. Azt pedig tudhatnák, hogy aki az oroszoknak enged, lemegy az alvilág szintjére, az többet nem szabadul az oroszok kezéből. Erre legjobb példa maga Orbán. Az oroszok így működnek.
Lehet azt mondani, hogy kényszerhelyzetben voltak, és valóban egy sötét bűnözőt kellett egy kis pénzzel félreállítani az útból, a tét pedig Európa biztonsága volt. De a zsarolónak való engedés túl nagy ár, amely elvetette a további zsarolások magvát, lásd a vétókat.
S most következik a lényeg, hogy itt a fentieknél fontosabb dolgokról van szó.
Orbán arcátlan, ahogy Macron mondta: tisztességtelen, ezt tudhatták eddig is, a jövőben pedig még arcátlanabb lesz. Nem beszélve arról, hogy a mostani jellemtelen, gyalázatos és undorító kisétálása után még számos lehetősége nyílik az ukránok elleni vétóra.
Nyilván azzal nyugtatta meg a Kremlben ülő urait is, hogy ezzel még semmi nem dőlt el, a pénzt viszont megvétózta, az egész uniós költségvetéssel együtt. Magyarán: lebénította az Európai Uniót, teljesítette Putyin akaratát.
Ki is fejezték az oroszok elégedettségüket az emberük munkájáról.
Mindez azt jelenti, hogy immár nyílt háború zajlik az oroszokkal, és a frontvonalban Orbán harcol az oroszok oldalán Európa ellen, kezében a szuperszonikus fegyverrel, a vétójoggal, amivel sürgősen csinálni kell valamit, mert azt Putyin használja, másrészt a maga javára is egy nyugatellenes, antiszemita, fasiszta diktátor, aki el akarja foglalni az Európai Uniót.
Most megúsztak egy katasztrofális vétót, de ott lebeg a fejük felett a többi, amivel Orbán kizsarolhatja magát a jogállami követeleményekből, fasiszta rendszerét az EU finanszírozza tovább, és a vétójoggal markában tartja Európát. Azt csinál vele, amit akar.
Ez azt jelenti, hogy csak az lehet, amit ő megneged, amihez Orbán hozzájárul. Ez Európa belülről történő megfojtása, szétverése, térdre kényszerítése, méghozzá saját vétójogával, amit egyértelműen visszaélésre használ az EU ellensége. Mert Orbán az: gyűlöli őket.
Orbánt ismerve van egy ennél rosszabb fokozat is, ha Európa hagyja magát. Nemcsak az lehet, amit Orbán enged, hanem az, amit majd ő követel. Egyelőre nemet mond arra, amit Európa akar, aztán Európának igent kell mondania arra, amit ő akar. Ez már a vég.
Miközben semmi eszköze és fegyvere nem lenne, ha a vétójoggal nem tudna visszaélni.
Orbánnak egyetlen esélye a túlélésre tényleg az, amit mondott: Európa elfoglalása. Az már világos, hogy miközben Európa a vétójoggal az ő markában van, a „keleti nyitással” ő pedig az oroszok és a kínaiak kezében van, akik azonban nem bolondok, hogy finanszírozzák.
Orbán csak akkor menekülhet meg a csődtől, a teljes összeomlástól, ha sikerül kifosztania Európát. Ha a kezébe és a hatalma alá kerül Európa pénze, az EU kasszakulcsa. Erre pedig akkor lehet lehetősége, ha a szélsőjobboldalt többségre segíti az európai választáson.
Európa demokratikus vezetői nem érzik eléggé a veszélyt, hogy ha felnövesztik Orbánt, ha engednek neki, ha hagyják zsarolni magukat, ezt a törekvését segítik, mert a szélsőjobb ezzel erőre kap. Ha pedig ők meghasonulnak magukkal, elveszítik saját szavazóikat.
Ezért rosszul teszi Európa, ha elégedetten hátradől, és azt képzeli, hogy ez a stratégia jó, ezzel folytathatják Orbán „kicselezését”. Itt nagyon sürgős döntésekre, reformokra van szükség, Orbán kezéből jogállami eszközökkel ki kell csavarni a vétójogot, amivel hadat üzent Európának, s amivel térdre kényszeríti, ha találnak sürgős megoldást erre.
*
Ha Önnek fontos az Amerikai Népszava, a független és szabad sajtó, kérjük, támogassa lapunkat, kattintson az alábbi hirdetésre: