2024, december18, szerda
KezdőlapMagyarországKiemelt hírekOrbán beszél Magyar Péterből és vastaps fogadja

Orbán beszél Magyar Péterből és vastaps fogadja

-

A Telex beszámolójából tudunk következtetni, mi hangzott el a Rhema Konferenciaközpont vitaestjén, amelyen Puzsér Róbert vitázott volna Magyar Péterrel, de a tudósítás szerint a vita elmaradt, mert Puzsér beállt második moderátornak Kóczián Péter mellé. A 180 perces programból ezért 160 percet Magyar beszélt, azt mondhatott, amit akart.

Ez utóbbi azért sajnálatos, mert Magyar a Fidesz és Orbán mitológiáját adta elő csaknem három órában, és nem hangzottak el nyilvánvalóan hamis állításokkal kapcsolatban sem kérdések és ellenvetések. Az összejövetel hallgatósága pedig vastapssal jutalmazta Orbán legnagyobb hazugságait is Magyar Péter előadásában.

Mi is éltünk 2006-ban, és azzal a legkevésbé sem értünk egyet, ahogyan a Fidesz, Orbán és Magyar (mindösszesen az egész NER) a 2006-os sajnálatos eseményeket, a történelmet hamisítja. Az orbánista mítosszal szemben 2006-ban Orbán egy puccskísérletet szervezett, utcai rohamcsapatokkal támadt a törvényes kormányra és az alkotmányos rendre.

Magyar innen eredezteti magát, ebben a hamis mítoszban gyökerezik a politikai identitása. Ez mindent megmagyaráz, mert Magyar Péternek ettől kezdve egyetlen percre sem sikerült letérni az orbáni hazugságok útjáról és kikeveredni a fideszes propaganda spiráljából. Az a világértelmezés, amit Magyar előadott, egy fideszes gyűlésen is elhangozhatott volna.

A NER a 2006-os puccskísérletben gyökerezik, abból nőtt ki, mint fatörzsből gyenge ága, miután Orbán kénytelen volt kivárni a választást, majd pedig azonnal fülkeforradalommá nyilvánítani azt. Magyart semmi nem zavarta ebből, csupán az, hogy barátai a puccskísérlet (általa is képviselt) sérültjeinek adományait is meglopták.

Magyar a 2006-os puccskísérlet mellett még egy eseményt említ, ami a Fideszből való kiábrándulása szempontjából meghatározó volt: amikor 2021-ben nem jött a vihar, és a kormány kirúgta a meteorológusokat. De a Bástya elvtársat és a Tanút idéző események mellett még történt 2010 és 2021 között egy és más, ami nem zavarta, azokkal egyetért.

Magyar a legteljesebb mértékben azonosul Gyurcsány karaktergyilkos démonizálásával. Az ellenzéket, vele együtt a baloldalt és a liberálisokat is, Gyurcsánnyal azonosítja éppen úgy, ahogy a Fidesz. Gyurcsány Ferenc követett el hibákat miniszterelnökként is, ellenzéki párt elnökeként is, de nem azonos azzal az ördöggel, amit a gyűlöletpropaganda csinált belőle.

Hogy ne menjünk messzire, Gyurcsány meg sem közelíti Orbánt, ha azt vizsgáljuk, ki ártott többet Magyarországnak. Mielőtt pirosra tapsolja tenyerét Magyar propagandájára a benne hívő messiásvárók hada, s amíg teljesen el nem veszítik a józan eszüket, emlékeztetünk: az alkotmányos rendet Orbán döntötte meg, ő csinált diktatúrát, ő lopta szét az országot.

Gyurcsányról pedig ez az Orbán állította ki a bizonyítványt, ő hitelesíti a „gyurcsányozást”. De a jelenlevő ellenzékiek vastapssal jutalmazták Magyar előadását, amelyben Orbánról azt állította, hogy „demokratikus hősnek indult”. Mi 1989-ben és a kilencvenes évek második felében sem láttuk Orbánt „demokratikus hősnek”. Akkor szalámizta le a jobboldalt.

Az előadás közben senki nem kérdezett rá ezekre, az Orbánnal kapcsolat állításokra: „Orbán 2002-ben olyan ütést kapott, amit úgy dekódolt, hogy ebben az országban nem elég jól kormányozni, hanem át is kell verni az embereket”, majd „rájött ezután, hogy Machiavelli-eszközökkel kell kormányoznia, a 2006-os vereség is megerősítette ebben”.

Magyar Péter pedig 2023 decemberéig nem talált ebben kifogást, sőt most is megértő vele, mert „2002-ben olyan ütést kapott”, a 2006-os vereség is megerősítette, hogy át kell verni az embereket. Akkor ki hazudott itt reggel, délben és este, minden hullámhosszon? Magyar pedig mit keresett ott 14 évig, ha ezt tudta, egy machiavellistát támogatott?

Hacsak nem azért, mert egyetért vele, nincs kifogása ez ellen. Magyar ezután azt adta elő, hogy „a 2010-es első kétharmadánál pedig a Putyinnal találkozó Gyurcsány mellett úgy tűnt, hogy Orbán lesz az európaiság szimbóluma”. Európaiság szimbóluma? Minden épeszű ember 2010 előtt arra figyelmeztetett, hogy Orbán diktatúrára készül.

Már a választás éjszakáján bejelentette, hogy új társadalmi rendszert hoz létre. Azonnal megtámadta a sajtószabadságot, megalkotta az új médiatörvényt. 2011-ben Magyarország uniós elnöksége már botrányos volt, mert autokratikusnak minősítették a rendszerét. 2011. júniusában Hillary Clinton már a demokráciát kérte számon rajta. Hol volt itt európaiság?

Magyar mindezt felvezetésnek szánta ahhoz a hazugsághoz, amit nem először adott elő, hogy „Orbán kiment Brüsszelbe forradalmárként, ahol a korábbi szövetségesei azonban rácsukták az ajtót. Orbán kapott egy óriási pofont a saját néppárti elvtársaitól is, ekkor fordult Kelet felé”. Ez hazugság, Orbán nem volt forradalmár és nem csukták rá az ajtót.

Orbán már 2010 előtt is találkozott Putyinnal, majd nem sokkal a megválasztása után, 2010. november 30-án Moszkvába utazott. Magyar úgy adja elő, mintha „Brüsszel” csinált volna Orbánból szuverenista, EU-ellenes és oroszbarát autokratát, miközben Orbán már 2006-ban is erre készült, 2010-ben pedig ezt azonnal elkezdte kialakítani.

Orbánra az EU-ban már régen rá kellett volna csukni az ajtót, de ez a mai napig nem történt meg. Néppárti „elvtársai” végtelen türelméről nem beszélve.

Fentiekből már következik az EU-ellenesség, amit Magyar viszonylag részletesen kifejtett. Magyar szerint Brüsszel „igenis hazudik”, s lehet, hogy az Orbán-kormány rossz, de az sem jó, „ha egy tagállammal szemben furkósbotnak használják a jogállamiságot”. Tessék? Mit mond az ellenzéki messiás? Hogy a jogállamiság furkósbot? Ne követeljék meg?

Magyar ezután előadta Orbán szuverenista demagógiáját a brüsszeli beavatkozásról. Azt mondta: „ha Magyarországba beleáll az EU, akkor Berlusconi ideje alatt is bele kellett volna Olaszországba, vagy Szlovákiában fellépni, mikor lelőttek egy újságírót”. Magyar hiányolja, hogy „a katalánok esetében fellépjen Brüsszel, vagy önreflektív legyen Belga Kongó után”.

Itt már nem Varga Judit exférje, hanem maga Varga Judit beszél, ha kiment volna a Fidesz EP-frakció vezetőjének. Magyar relativizálja, mentegeti az Orbán-rendszert, és vastapsolta az ellenzéki közönség. Az ellenzéki sajtónak egy rossz szava nincs erről. Magyarországon strukturálisan törölték el a jogállamot, felszámolták a demokrácia alapjait.

Azt a mondatot, hogy „[Az EU] saját magát folyamatosan lábon lövi, és mondvacsinált dolgokkal foglalkozik”, bármilyen furcsán hangzik, nem Orbán mondta, hanem Magyar Péter. De olyan populista hazugságot is nagy egyetértéssel hallgattak a jelenlevők, hogy „a legalapvetőbb dolgokban sem értenek egyet a tagállamok”.

Ez egyszerűen nem igaz, a legtöbbször 26-an vannak 1 ellen. De az uniós szerződésekkel mindenki egyetért, kivéve Orbánt és Magyart. Ha sokáig tart az esztelen őrület a messiás körül, és csatlakozik hozzájuk az ellenzékiek fele, észrevétlenül azonosulnak a demagóg és hazug fideszes állásponttal. Csak akkor mire akarják a NER-t cserélni? Másik NER-re?

De a legszörnyűbb mondatok ezután hangoztak el: „Nincs ilyen, hogy egységes Európa. Az európai történelem nem erre predesztinálja ezeket az országokat.” Ezt mondta Magyar, a II. világháború és az európai uniós projekt sikere után, amely megteremtette a tartós béke alapjait Európában. De van egységes Európa, csak Magyarország nem tartozik hozzá.

Az európai egység éppen itt mutatkozik meg, hogy nem szünteti meg a tagállamok nemzeti önállóságát, mégis egy egységes Európa részei. Az egységes Európa tagadása, méghozzá a történelemre hivatkozva, megnyitja az utat újra az európai háborúk és katonai konfliktusok előtt. Ez az Európai Unió, az európaiság és Európa populista, szélsőjobboldali tagadása.

Magyar aztán újra mondott egy borzalmat a jogállamiságról: „a belgák, a hollandok és a franciák azért beszélnek annyit a magyar jogállamiságról, hogy a sajátjukról ne kelljen”. Ez megint Orbán és Varga Judit szövege. Magyar az európai országokat hasonlítja a NER-hez, demokratikus jogállamok problémáit azonosítja egy önkényuralmi rendszerrel.

Az Orbán-rendszert az EU jogállamiság miatt visszatartott pénzei rogyasztották meg, nem Magyar Péter. A NER gazdaságilag a padlón van, ki akarják húzni az EP-választásig, hogy a szükséges megszorításokat bevezethessék. A jogállamiság pedig a demokrácia és a szabadság alapja, az alkotmányos állam sarokköve. Ezt tagadja a jogász Magyar Péter.

Ebben a legsúlyosabb nem is az, hogy Magyar milyen hazugságokat és butaságokat beszél, mert minden rendes kocsmában van néhány hasonló szónok. A tragédia, hogy az ellenzéki érzelmű emberek ott ülnek bambán egy ilyen előadáson, és nem veszik észre, hogy Orbán dől ennek az embernek a szájából, és a NER szörnyűségeit lelkesen tapsolják.

Ki sem tudunk térni mindenre, holott egyenként lehetne cáfolni minden szavát. Csak arra hívnánk fel a figyelmet, hogy Magyar elutasította a NER esetleges bukása esetén azt, hogy „elszámoltatás” legyen. Orbán és bandája puhára esik, ha egyszer megbukik. Szerinte elég, ha „az igazságszolgáltatást hagyják működni”. Értjük.

Magyar szembeállítja az „elszámoltatást” és az igazságszolgáltatás szabad működését, pedig a kettő ugyanazt jelenti. A szabad és független igazságszolgáltatásnak kell az Orbán-maffiát elszámoltatni és törvényesen felelősségre vonni. Magyar szövegéből az olvasható ki, hogy az általa jól ismert módszerekkel az igazságszolgáltatás elkeni az egészet.

Rendszerváltásról egy szó sincs. Csak jobb fideszes kormányzásról. Aminek a vezérelvei ugyanazok. A külpolitikája ugyanaz, amely ugyanúgy Európa-ellenes. A demokrácia és a jogállamiság nem számít, ezek üres szavak. Erre akarják cserélni Orbánt az ellenzékiek. Az öreg fáradt diktátort akarják cserélni egy fiatal erős diktátorra.

De még csere sem lesz, ha Orbán nem unt bele, és nem buktatja meg saját magát. De Magyar megfertőzi az illiberális szuverenista fasizmussal az ellenzéket is, amely birkák módjára megy a vágóhídra és szívből gyűlöli majd azokat, akikből nem lesz fideszes. Egy valaki mindenképpen jól jár. A szélhámos, aki megszerzi az elvesztett pénzét.

*

A magyaristák szövege mindig az, hogy tudjuk, Magyar fideszes. Ezzel lehet megnyerni a fideszeseket. Csakhogy ezzel egyetlen fideszest nem nyert meg. Akik a Fidesztől leváltak, a kegyelmi ügy miatt váltak le. Erre kellene szavazni? Erre nem fognak tisztességes baloldali demokraták szavazni, mert elhánynák magukat tőle. Ez mindaz, amit Orbánban utálunk.

Ehhez képest „a Gyucsány”, akit ez a korrupt fasiszta pojáca gyaláz, maga a felvilágosodás és a humanizmus, fénylő csillag az égen, aki ezerszer különb ezeknél a striciknél, akiket el kellene fogadni vele szemben. Orbán és Magyar együtt takarodjanak, hogy a jelszavaikat is használjuk. Nekünk van jogunk Gyurcsányt kritizálni, az orbánista Magyarnak nincs.

Ha Orbánnak mennie kell, akkor Magyarnak is mennie kell. Nem Orbán után, hanem vele együtt.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések