Előkerült egy rövid időre Farkas Flórián, aki eltűnt a sajtó elől, hogy ne kelljen elszámolnia negszámlálhatatlan bűncselekménnyel, amelyet elkövetett, és amelyek egy részében még nyomozás is folyik. Farkas Flórián arra az időre került elő, amíg megköti az együttműködési szerződést újra Orbán Fideszével.

A szerződés lényege, hogy Farkas Flórián azt a látszatot kelti, mintha a romákon segítene, ha azok a Fideszre szavaznak. Ezért Farkas kap jó állást, sok pénzt, amit arra költ, amire akar, ha a cigányok Orbánra szavaznak. Farkas Flórián Orbán után talán a második legtöbb bűncselekményt elkövető bűnöző, akár nyugodtan helyet is cserélhetnének: a köz rábízott pénzével és vagyonával mindkettő ugyanúgy bánik.

A Romnet szerint közel tucatnyi ügyben nyomoznak, hivatali visszaélés, hűtlen kezelés, közokirat-hamisítás és jelentős értékre elkövetett költségvetési csalás gyanúja miatt. Farkas Flórián nem tud elszámolni 1,6 milliárd forinttal, de nyoma tűnt egy 60 milliós minisztériumi kölcsönnek is, hiányzik az egész “Híd a munka világába” program pénzének elszámolása is.

Mindez nem zavarja Orbánt, ebben a bűnszervezetben ez aprópénznek számít. Teleki László MSZP-s képviselő szerint a Fidesz és a Lungo Drom szövetségével bűnszervezetek fognak össze.  Orbán “pedig tudja, hogy Farkas Flórián lenyúlta és saját magára költötte a romák felzárkóztatására szánt több mint egymilliárd forintot”. Farkas a leginkább rászoruló romákat károsította meg uniós és magyar forrásokból, a Fidesz ebben “bűntárs” volt. Vagy kapott belőle.

A baj azonban az, hogy négy év alatt ezt senki nem mondta el a romáknak, és amikor újra megjelenik Farkas Flórián, semmit nem tudnak róla, hogyan lopta el a pénzüket, még mindig elhitetheti őket, hogy Orbánra szavazzanak.





Nincs hozzászólás : Orbán és Farkas Flórián helyet is cserélhetne

  1. Lee Majors

    May 26th, 2017

    És nemcsak hogy ellopták a pénzt (én másfél milliárdról hallottam), de ezt megkapták még egyszer. Nyilván hogy újra lába kelhessen.

    Reply
  2. NERKeseru

    May 26th, 2017

    Ez van, ha a kreten magyar szardarabok ket retkes, tolvaj, hazug cigany gecit emelnek magasra.
    Lelkuk rajta, az eletuk mar ugyis ezeké 🙂

    Reply
  3. Utalvány Erzsébet

    May 26th, 2017

    “Mindez nem zavarja Orbánt, ebben a bűnszervezetben ez aprópénznek számít….”
    Hagyján! De senki mást nem zavar.
    Ahogy mondani szoktuk: Ezért (és persze ezernyi másért) egy NORMÁLIS országban már hajaj, mi lenne!

    Reply

Szóljon hozzá

  • (nyilvánosan ez nem jelenik meg)