2024, december22, vasárnap
KezdőlapAmerikaOrbán hamarosan a fajkeveredés hazájában, a kulturálisan heterogén Amerikában pávatáncolhat

Orbán hamarosan a fajkeveredés hazájában, a kulturálisan heterogén Amerikában pávatáncolhat

-

Orbán (kizárólag hívei körében) legendás zsenialitása, taktikai érzéke és politikai előrelátása teljes pompájában jelent meg, midőn a zseni kiváló érzékkel az amerikai republikánus párt dallas-i konferenciája (CPAC) előtt adta elő a fajkeveredésről szóló náci elméletét Tusványoson. A Bloomberg idézte Orbánt, miszerint azok az országok, amelyekben magasszintű a „faji keveredés”, már nem is nemzetek, Magyarország pedig nem akar kevert fajú ország lenni. Orbán egy hét múlva abban az országban mond nyitóbeszédet, amely a „faji keveredés” hazája, s egyben büszke nemzet.

A republikánusok szélsőjobboldali trumpista szárnyát ez kevésbé zavarja, mert a bevándorlásellenes Trump éppen olyan náci, fasiszta és rasszista, mint Orbán, akik Amerikában ezt úgy tudják előadni, mintha ez a rasszizmus csak azokra vonatkozna, akik még nincsenek Amerikában (lásd: migránskaraván). De minden híreszteléssel szemben a republikánus párt egésze és többsége még nem trumpista fasiszta, és ha Orbán körülnéz majd az amerikai konzervatívok konferenciájának termében, ott olyan faji keveredést lát, amilyet még az angol válogatottban sem látott.

Ezért van némi zavar a republikánus pártban, de Orbán meghívását nem fújták le. A Bloomberg idézte Matt Schlapp, a CPAC elnöke nyilatkozatát, aki Orbán várható beszédéről azt mondta, hogy „hallgassuk meg, meglátjuk, mit mond. Ha az emberek nem értenek egyet azzal, amit mond, akkor felszólalhatnak ellene.” Ez a nyilatkozat önmagában kifejezi, hogy a vendéglátó szervezet elnöke nincs elragadtatva Orbán faji keveredésről szóló szövegétől, de most már nem akarnak botrányt. Hallgassuk meg, mit mond, ez az alapállás. Sokat nem várnak tőle.

Abban mindenki biztos lehet, hogy a fekete, spanyolajkú, ázsiai, európai és mindenféle kevert származású amerikai közönség előtt Orbán nem fog a fajkeveredésről beszélni, mert egy gyáva, sunyi, képmutató szar ember, aki már Bécsben is letagadta, hogy mit mondott. Csakhogy Amerikában bajban van, ha mosakodni akar, mert Amerikában a fajkeveredésre nem mondhatja, hogy kulturális homogenitásra gondolt, mert az éppen olyan botrányos lenne, mint a biológiai fajgyűlölet. Biológiai és kulturális rasszizmus itt egyaránt elfogadhatatlan, ráadásul a kettő összefügg egymással.

Ezért Orbán minden bizonnyal hallgatni fog a témáról, mint szar a fűben, és ha megkérdezik, akkor Trump módjára hazudik majd egyet, hogy a liberális fake news media kiforgatta a szavait. De a fajok keveredésének veszélyéről előadott mondandóját Amerikában nem tudja tisztára mosni, mert egyszerűen lehetetlen. Ez színtiszta nácizmus, Amerikában pedig ezt tudják. Még a republikánus pártban is, amely éppen olyan „kevert fajú” közösség, mint az egész ország. Nekik mondaná Orbán, hogy ez megakadályozza a kulturális homogenitást? Amerikában? Miii? Micsodaaa? Mit beszél?

Orbán egy primitív náci ökör, barbár vadbarom, bunkó suttyó, aki nem illik a civilizált világba. A felcsúti kocsmában a helye. Amerikában nem tudják, mi az Orbán-rendszer, de a fajvédő beszédből már sejthetnék. Az amerikai Orbán-imádat nem fog sokáig tartani, mert előbb-utóbb elég információjuk lesz ahhoz, hogy helyére tegyék Orbánt. Orbán Amerikában nem szalonképes. Amit Orbán képvisel, az nem más, mint a Ku Klux Klan ideológiája és szellemi színvonala. Az oroszbarátságát a republikánusok sem fogadják el, még akkor sem, ha Trump egy orosz ügynök.

Ha a republikánus párt tudná, hova mennek Magyarországon a közpénzek, hány milliárd dollárja van a felcsúti gázszerelőnek állami megrendelésekből, hogy közpénzből egy FIFA-stadion épült és közpénzből elsőosztályú futballcsapat működik Orbán kétezer fős falujában, hogy extraprofitadót vet ki a nyereséges cégekre, a caládja tagjai multimilliárdosok, hogy elfoglalják, megszállják vagy megszüntetik a legjelentősebb sajtótemékeket, és ugyanaz az újság jelenik meg vidéken minden megyében a központi propagandagyár termékeként, egyszerűen kiröhögnék ezt a ripacsot.

Menjen csak Orbán Dallasba, lássák minél többen és minél többször, tudjanak meg róla minél többet. Putyin láncos kutyája oktassa őket az illiberális demokráciára, hátha felnyílik a szemük, és rájönnek, hogy nincs új a Nap alatt. Trump, Putyin és Orbán nem talált fel semmit, csak új köntösben jelenik meg ugyanaz a fasizmus és nácizmus. Mindenesetre, Orbán Texasban nem mondhat azt, amit akar, mert ott nem olyan agyatlan, geinctelen hülyék ülnek majd, mint Tusványoson. Amerikai fülekhez illesztett beszédet kell mondania, ami az amerikaiaknak tetszik.

Ezért fájdalmasan mellőznie kell majd minden bújtatott zsidózást (sorosozást), fajvédelmet, kulturális és etnikai homogenitást, nyílt buzizást, brüsszelezést, oroszbarátságot és Putyin-imádatot, a jogállamiság felszámolását, egyszóval mindent, ami neki és rendszerének lényege. Pampoghat a családról és a kereszténységről, és ha jól kikerüli az őt lejárató témákat, akkor éppen olyan hazug, hamis, unalmas és semmitmondó hablatyolást fog előadni, mint Budapesten, ami el sem éri az amerikai publikum ingerküszöbét.

Ennél még az is izgalmasabb lenne, ha előadná a hitlerista náci fajelméletét. Akkor lenne néhány szélsőséges, aki emlékezne rá, hogy ő is ott volt Dallasban. Így azonban az olyan amerikai fasiszták mellett, mint Trump, Steve Bannon, az elmebeteg Marjorie Taylor Greene és a déli államok szélsőjobboldali kormányzói, szenátorai, akik sokkal nagyobb tagállamokat kormányoznak, mint Orbán Magyarországa, maccsa nincs. Egy senki.

Orbán nem érti az amerikai jobboldali politikát, mert itt még a nála nagyobb fasiszták is tiszteletben tartják az Alkotmányt, amit neki első dolga volt eltörölni. Amerika nagy ország, a pitiséget és a primitivizmust nem kedveli. Aki csak furkósbottal képes nyerni, azt nem becsülik. Ismerjék csak meg Röfit. Amerikában ő soha nem lesz szellemi vezér. Főleg olyan trottyosan, ahogy ő kinéz.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések