2024, december22, vasárnap
KezdőlapJegyzetOrbán megint hazudott, a CEU-nak mennie kell

Orbán megint hazudott, a CEU-nak mennie kell

-

Ha az Európai Néppárt nemcsak beszélne az európai értékekről, hanem komolyan lehetne venni egyetlen szavukat is, akkor Orbánt nem lehet visszavenni az Európai Néppártba, mert sérti az Európai Unió demokratikus jogállami normáit. Az Európai Néppárt korábban egy hárompontos ultimátum részeként azt követelte Orbántól, hogy a CEU folytathasson amerikai diplomás képzést Magyarországon. Orbán akkor a szokásos pávatáncot kezdte járni, amit csak képmutatásnak és közönséges hazudozásnak kellene nevezni.

Nyilvánvaló volt, hogy Európa illiberális mintaállamának fővárosában nem képezhetik tovább a liberális demokráciák elitjét, különösen nem Soros György egyetemén. A CEU egy olyan szellemi központ, amely akkor is kihat Magyarország szellemi atmoszférájára, ha az egyetem nem politizál, csupán a liberális jogállami elveket tanítja a világ minden részéről Budapesten tanuló diákoknak. Az amerikai diploma az egyik alapfeltétele ennek a képzésnek, mert ez a diploma adja meg a képzés tartalmát, rangját és értékét. Nincs CEU amerikai diploma nélkül.

Ezért Orbán a „lex-CEU” törvényben testre szabott rendelkezést hozott, hogy a CEU-t elüldözhesse Magyarországról és Budapestről. Később még saját törvényüket sem tartották be, mert a CEU időközben az ellene hozott törvény előírásainak is megfelelt. De annyira nyilvánvaló a szándék, hogy Orbán a CEU-t elüldözze, hogy még a látszat sem számít, azt is meghamisítják. Ez a tanszabadság súlyos sérelme, amit nem lehet semmiféle hazugsággal megmagyarázni. Olyan ország, amelyben egy rangos nemzetközi egyetemmel ezt meg lehet csinálni, nem lehetne az Európai Unió tagja, Magyarországot ki kellene zárni.

Orbánnak még ez se lenne drága ár, mert a pávatáncos hazudozásra és mellébeszélésre hajlandó, de azt soha nem fogadná el, hogy a CEU Budapesten működhessen. Ahhoz a NER-t, és az Orbán-rendszer antiliberális, antiszemita ideológiáját kellene feladnia, amire soha nem lesz hajlandó. Orbán tulajdonképpen a numerus clausus-t azzal helyettesíti, hogy az antiszemiták által jellegzetesen zsidó foglalkozásokat űző intézményeket, iskolákat saját uralma alá helyezi, és felszámolja a „zsidó” értelmiség megélhetési forrását. Ez egy antiszemita ideológiára épülő fasiszta állam.

Gulyás Gergely szóvivő és professzionális hazudozó Szél Bernadett kérdésére azt a képmutató választ adta a CEU működésével kapcsolatban, hogy nem lehet a CEU-n amerikai diplomát nyújtó képzés, mert „Magyarországon másik ország diplomáját az a külföldi egyetem adhatja ki, amely mind intézményként, mind képzései tekintetében állami akkreditációval rendelkezik, adott országban tényleges, felsőoktatási fokozatot adó képzést nyújt. Ezeket a feltételeket minden Magyarországon külföldi diplomát adó egyetemnek be kell tartania”. Nem számít, hogy a CEU ezeket a feltételeket teljesítette, New York állam igazolta az amerikai akkreditációt. A CEU elüldözésére hozott „törvény” szerint mégsem működhet az egyetem Budapesten úgy, ahogy szeretne. Ezért távoznia kell.

Gulyás ezt a náci aljasságot azzal magyarázta, hogy „a Kormány kiemelt célja, hogy a hazai felsőoktatás folyamatosan magas színvonalon működjön, ezzel hozzájárulva Magyarország további fejlődéséhez. Az Ön által pártfogolt egyetem számára a magyar törvények szerinti működés feltételei ma is biztosítottak”. A magyar törvényeket viszont úgy szabták meg, hogy a CEU az eredeti céljait ne valósthassa meg, ezért távozásra kényszerüljön. A világ egyik legjobb egyetemének elüldözését ez az aljas fasiszta bűnszervezet azzal indokolja, hogy ezzel a felsőoktatás magas színvonalú működését segíti. Cinizmusuk égbe kiált.

Mindez azonban azt is jelenti, hogy a Néppárt CEU-ra vonatkozó kérdésére a válasz nem. Ha a Néppárt úgy tesz, mintha nem tudná, hogy a „lex-CEU” a Soros György általa alapított egyetem elüldözését szolgálja, és elhiszi azt a maszlagot, hogy a CEU nem tud megfelelni a magyar törvényeknek, ezért önként távozott, akkor ugyanolyan hazug képmutatók, mint Orbán. Szájukra sem szabadna venni az európai értékek emlegetését, mert azoknak ők maguk sem felelnek meg, és menedéket biztosítanak és fedeznek egy antiszemita fasiszta diktátort, aki arra tette fel az életét, hogy az európai demokráciákat felszámolja.

 





Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések