2025, december5, péntek
KezdőlapMagyarországKiemelt hírekOrbán nem az új Gyurcsány, de Magyar az új Orbán

Orbán nem az új Gyurcsány, de Magyar az új Orbán

-

Magyar Péter kezdettől fogva próbálja összemosni Gyurcsányt és Orbánt, méghozzá a Fidesz propagandaiskola módszerével, amit Goebbelstől tanultak: egymással szemben álló dolgokat is addig kell sulykolni, ismételni, amíg elhiszik az emberek, hogy összetartoznak. Így hajtogatja Magyar az „Orbán-Gyurcsány korszakot”, aminek állítólag ő vet véget.

Magyar ezúttal annak kapcsán állította, hogy „Orbán Viktor az új Gyurcsány Ferenc”, mert Gyurcsány 2008-ban „az IMF-hez futott hitelért”, Orbán pedig „most az amerikaiakhoz”. Ez az állítás nemcsak hamis, hanem rámutat arra, hogy Magyart nem érdeklik a tények. Nem államférfi, hanem súlytalan ember, aki nem akar különbséget tenni, mert a gyűlölet vezeti.

2008-ban gazdasági világválság volt. Gyurcsány nem magának kuncsorgott támogatásért argentin mintára, mint Orbán (hogy megtartsa a hatalmát), hanem az országnak vett fel hitelt. Méghozzá messze jobb feltételekkel, mint Orbán, aki azért nem fordul az IMF-hez, mert az IMF-hitel feltétele a jogállamiság, ami garancia lenne a demokráciához.

Magyar párhuzamában benne van az IMF iránti  gyűlölet és megvetés is. Mert mindazt képviseli, amit ő elutasít: az alkotmányos demokráciát, a törvényuralmat. Az IMF elleni gyűlöletet még fideszes korából hozza, s az semmit nem változott. Egykori demokrata támogatói pedig elfelejtették, hogy emögött antiszemita összeesküvéselmélet áll.

Akiket ilyen „apróságok” nem zavarnak, azok mitől demokraták? Magyarnak semmi új ötlete nincs, még ő is a gyurcsányozásból akar megélni. Jön még majd a Soros és a többiek is…

Orbán sem Amerikához fordult támogatásért, hanem Amerika diktátorához, aki elvette tőle a világfasizmus vezetőjének szerepét. S aki próbálja hatalomban tartani a világ fasiszta vezetőit, mint amilyen Orbán, s amilyen Magyar Péter lesz, ha hatalomra kerül. Az egy fontos kijelentés volt, hogy Trump nem tudja, kicsoda Orbán ellenfele. Mert ha tudná…

Magyar nem véletlenül dicsérte Trumpot. Trump, Orbán és Magyar (meg Putyin) ugyanaz a szellem. Magyar szívből magasztalta Trumpot, akivel nagyon sok mindenben hasonlók, azt is megkockáztatjuk, hogy több mindenben, mint Orbán. Magyarnak csak annyi baja van az „amerikai védőpajzzsal”, hogy Orbán kapja, nem ő. Gyurcsány nem hízelegne Trumpnak.

De ennél is többről van szó. Magyar azért próbálja Orbánnal összemosni Gyurcsányt, mert nemcsak Orbánt akarja hitelteleníteni Gyurcsány emlegetésével, a fideszes karaktergyilkos propagandára építve, hanem „Gyurcsányt” is hitelteleníteni akarja Orbánnal. Az idézőjel azt jelenti, hogy amit „Gyurcsány” képviselt: a demokráciát, a jogállamiságot, az európaiságot.

Orbán-Gyurcsány korszak soha nem létezett, mert Orbán és Gyurcsány egymást kizáró tényezők. Orbán nem Gyurcsány, mert nem demokrata. Nincs Orbán-Gyurcsány korszak, hanem csak Gyurcsány utáni Orbán-korszak, amelyben Gyurcsánynak nem volt jelentős szerepe, legfeljebb mumusnak használták előbb az egyik, majd mindkettő oldalon.

A jelenlegi politikai tényezők közül egyetlen ember az, aki hasonlít Orbánhoz, aki minden intézkedést és az ideológiát is támogatta: Magyar Péter. Így Gyurcsány kormányzása után Orbán-Magyar korszakról beszélhetünk, mert a mostani vezetők közül a 2010 utáni fasiszta diktatúra ideológiai alapjait, működését, élősködését és lopásait Orbán és Magyar képviseli.

Gyurcsánynak ehhez semmi köze nem volt, azt leszámítva, hogy Orbán és Magyar együtt mocskolták és feketítették. Magyar gyurcsányozásának és Orbánnal való azonosításának a szándéka az, hogy egykori demokrata támogatóit elidegenítse minden olyan demokratikus értéktől, amit Gyurcsány képviselt, s amit az árulóvá lett volt demokraták is vallottak.

De szeretnénk emlékeztetni a demokratikus és emberi normákat Magyar kedvéért feladó, volt baloldali és liberális demokratákat, hogy amikor 2006-ban felgyújtották Budapestet, Orbán és a Fidesz uszítására, amikor égtek az autók, akkor Magyar Péter a másik oldalon állt. Sőt: a garázda puccsista, fasiszta csőcseléket mártírként védte, s ma is ezt vallja.

Innen ered Magyar gyurcsányozása, ami nem a konkrét emberről szól, hanem mindarról, amit akkor az alkotmányos, demokratikus baloldal képviselt. Akik akkor még tudták, hogy miben hisznek, akiket még felháborított az utcai fasiszta puccskísérlet. De most a közülük való egyik fasisztát támogatják, ő a bálványuk, aki semmit nem változott.

Magyar azonos Orbánnal, nem Gyurcsány. Nem Orbán az új Gyurcsány, hanem Magyar az új Orbán. Elölről kezdi ugyanazt. Azzal a különbséggel, hogy most az ellenfelei támogatják, mert azt hisizk, hogy Magyar Orbánnak az ellensége. De Magyar csak a riválisa, nem Orbán ellensége. Magyarnak „Gyurcsány” az ellensége, pontosabban mindaz, amit képviselt.

Ezért Magyar kizárólag a „Gyurcsány-korszaknak” vet véget, ami alatt a demokratikus és a jogállami normákat, az alkotmányos Köztársaságot értjük. A Orbán-korszaknak akkor sem vet véget, ha Orbán megbuktatja magát és ölébe hullik a hatalom. Magyar csak továbbviszi Orbán rendszerét, hatalmát és örökségét. Magyar Péter egy jobb Orbán-rendszert ígér.

Méghozzá „Gyurcsány”, vagyis demokrata ellenzék nélkül. Azt meg akarja semmisíteni. Aki azt képzeli, hogy Magyarral bármitől megszabadul, az téved: folytatódik a melegellenes, a bevándorlásellenes, a brüsszelellenes, az európaellenes politika és propaganda. Az oroszok sem tűnnek el, mert már megmondta, hogy a „kereskedelmi kapcsolatok megmaradnak”.

Értünk mi az ilyen beszédből, elvtárs, pontosan ezt mondja Orbán is. A Gyurcsány-korszak 2010-ben véget ért. Utána elkezdődött az Orbán-korszak, ami átalakult, s ma már Orbán-Magyar korszakról beszélhetünk. S az Orbán-Magyar korszak akkor is tartani fog, ha már Orbán nem lesz. Mivel semmi nem változik, csak rosszabb lesz.

Mert olyat nem láttunk a történelemben, hogy egy trónkövetelő utód alatt jobb, békésebb, szabadabb és demokratikusabb ország jött volna létre. Mert ha olyan ember lenne, aki erre képes, akiből ez következik, nem lenne trónkövetelő. De boldog népet sem láttunk, amely nem egy zsarnok ellentétét, hanem rivális trónkövetelőjét támogatta.

Ajánlott irodalom ennek a szent és keresztény országnak, a Biblia.

Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések