Elsőre kudarcot vallott az európai fasiszták egyesítési kísérlete: Orbán állítólagos „karizmája” kevésnek bizonyult ahhoz, hogy egyesítse az Európai Unió fasisztáit tömörítő két eu-parlamenti frakciót, s kibékítse egymással a lengyel és az olasz fasisztákat. Nemcsak Orbán személye és tekintélye bizonyult kevésnek, de a kudarc rámutat arra is, hogy nincs olyan egységes közös európai fasiszta ideológia, amely képes lenne egyesíteni az európai szélsőjobboldalt. Ha pedig nem egyesül a két szélsőjobboldali frakció, akkor Orbán bármelyikhez csatlakozik, a két szék között a pad alá esik. Totál periféria.
Már olyan apróságon elbukott a fasizmus európai „reneszánsza”, hogy az orosz titkosszolgálati és pénzügyi támogatásról lemondani nem tudó olasz fasiszták és elvbarátaik nem tudtak kiegyezni a történelmi lengyel oroszgyűlölettel. A lengyel fasisztákat Orbán soha nem fogja az oroszok barátjává tenni, mert akkor nekik Lengyelországban végük. A korrupt olasz fasiszták és társaik pedig nem kívánnak lemondani a Kreml támogatásáról, mert az európai szabadság, demokrácia és humanizmus eltiprásához, valamint saját létükhöz szükségük van az orosz segítségre.
Ha ez így marad, akkor Orbán álmai szertefoszlanak, hogy a Néppártból való kirúgása után baloldalinak bélyegzi a demokratikus jobboldali pártszövetséget, s egy nagy fasiszta-neonáci tömörülés élén átveszi a Néppárt helyét Európában (a fasizmust azonosítva a kereszténységgel és a jobboldalisággal). Orbán terve Európát két részre osztaná: a baloldali szocdemeket, liberálisokat, zöldeket és a konzervatív, európai kereszténydemokratákat tömörítő jogállami demokratákra, akiket liberális kommunistáknak nevez el, s a 21. századi fasisztákat és nácikat tömörítő oldalra, akiket „igazi”, „valódi” keresztény jobboldalnak mond.
Ezzel a demokratikus pártok közötti különbségeket elmosná és mindenkit Soros-ügynöknek bélyegezne, aki nem fasiszta. A szélsőjobboldali nácikat és fasisztákat pedig a „jobboldaliság” álarcában a centrumba emelné. Budapesten azonban nagy pofon érte korunk Hitlerét, mert nem sikerült megteremtenie az európai fasiszta-náci szélsőjobboldali szövetséget, a Budapest-Róma-Varsó tengelyt. A szövetség bejelentése helyett a közös programról próbáltak valamit mondani, ami nincs, mert taktikai okokból sem a demokrácia felszámolását, sem az illiberalizmus lényegét jelentő antiszemitizmust nem hirdethették meg, ezért nem maradt nagyon mit mondani.
A helyzetet nehezíti, hogy a jogállamiságot és a liberális demokrácia felszámolását nem hirdethetik meg nyíltan, mert akkor nyíltan kellene kiválniuk az európai fősodorból, amit senki nem akar. Nem léphetnek ki nyíltan fasisztaként az Európai Unióból (ami nem is lenne azonos azzal, ahogy a britek távoztak), másrészt a NATO-t sem szeretnék elhagyni, különösen a lengyelek, akik azonnal attól tartanának, hogy az oroszok szemet vetnek rájuk. Így marad a jellemtelen, álnok pávatánc, a sunyi rombolás, a képmutató fasiszta aljaskodás, de így nem lehet egy tisztességes, nyílt fasiszta és náci programot sem meghirdetni.
Ilyen az, amikor gyávák a fasiszták és a nácik, nem mernek elszakodni, konfrontálni, saját útjukra lépni, mint nagy elődjük Adolf Hitler és szövetségesei. A közös sajtótájékoztatót Salvini aranyköpése mentette meg, miszerint céljuk az új „európai reneszánsz”. Így tudtak mondani valami hangzatosat, aminek tartalmán mindenki mást ért, vagy azt ért, amit akar, de lényegét tekintve iszonyatosan nagy baromság. Mivel a „reneszánsz” az ókori római és görög kultúra újjászületését jelentette a középkor katolikus „keresztény” kultúrájával szemben, amely az embert helyezte a középpontba és a reformációt indította el, s elvezetett a felvilágosodáshoz, mindez ellenkezője annak, amit az orbáni keresztényfasizmus és az európai szélsőjobboldal képvisel. A reneszánsz és az illiberális keresztényfasizmus egymást kizáró fogalmak.
Az elnevezés jól hangzik az iskolai emlékekből, csak arra nem gondolnak, hogy a reneszánsz humanizmusa, a tudomány és a művészet szabadsága mindent cáfol és tagad, amit Európa mai náci és fasiszta szélsőjobboldala mond és tesz. Beleértve Orbán rendszerét, a lengyel fasisztákat és a szörnyeteg Salvini állatságait is. A fasiszták műveletlensége, butasága, és messze földön híres ostobasága áll a Salvini-féle ötlet mögött, miszerint mindannyian „európai reneszánszt akarunk”, ami Salvini esetében még súlyosabb, mert olasz létére nem tudja, mi a reneszánsz. De Mátyás árnyékában Orbán is érezhetné, hogy a CEU elüldözése, az MTA felszámolása és az SZFE szétverése, az egyetemek autonómiájának felszámolása után kiröhögteti magát, ha a „reneszánszt” emlegeti.
Egy igazi, derék, európai fasizmusnak a reneszánsz és a felvilágosodás ellen kellene harcot hirdetnie, ahogy a gyakorlatban ezt is teszi. A „fasiszta reneszánsz” fából vaskarika, a legdurvább önellentmondás, hacsak a történelmi reneszánsztól elvonatkoztatva nem az „újjászületés” szót értik önmagában alatta. Ebben az esetben a fasizmus és a nácizmus újjászületését jelenti a magyar, az olasz és a lengyel fasiszták által meghirdetett „európai reneszánsz”.
Közönséges fasizmus ez a „család”, a „kereszénység” és a „nemzet” kiforgatott, hamis és csalárd, zagyva fogalmai alatt. Valójában egyeduralom, elnyomás, jogfosztás, oszt jó napot. Sötétség, egy szóval, a „reneszánsz” neve alatt. Ilyet csak a legprimitívebb fasiszták tudnak kitalálni. Intelligens fasizmus és intelligens fasiszta nem létezik.
