2024, december22, vasárnap
KezdőlapMagyarországKiemelt hírekOrbán Putyin követeként járt Grúziában

Orbán Putyin követeként járt Grúziában

-

Az Európai Uniós (egyes tagországok külön is) elhatárolódott Orbán grúziai útjától, melyen az EU soros elnöki tisztét betöltő Magyarország miniszterelnökeként, de nem az Európai Unió képviseletében próbálta hitelesíteni az orosz bábkormány által elcsalt választást.

Az Európa-párti ellenzék és az orosz bábkormány csapott össze Grúziában, bemutatva azt, hogy az orosz érdekövezethez tartozó áruló kormányok hogyan akadályozzák a népakarat győzelmét, s miképpen csalják el a választásokat.

Grúzia azért is érdekes volt ebből a szempontból (amire éppen Orbán látogatása hívta fel a figyelmet), mert világossá tette: az illiberális államok bábkormányai mögött az oroszok állnak, és ez ma már Magyarországon sincs másképp. Orbán Moszkvát képviselte.

Ennek lényegét pedig az orosz ügynök Szijjártó Péter fogalmazta meg legvilágosabban, hogy az elcsalt választással hatalmon maradt grúziai orosz bábkormány „győzelme” egy újabb „ukrán” háborút akadályozott meg. Ez pontos bemutatása az orosz szándékoknak.

Ez azt jelenti, hogy Grúziában is az történhetett volna, mint Ukrajnában, ha nem az orosz állam akarata szerint alakul a választás, ha a grúz emberek maguk akarnak dönteni a saját sorsukról. Oroszország ezt nem engedi meg. Ahol kivívják a szabadságot, ott háborút indít.

Ezért különös jelentősége van annak, hogy az Orbán által vezetett magyarországi orosz bábkormány vezetője ment hitelesíteni az elcsalt grúz választást. Orbán Putyin követeként ment Grúziába, mintegy deklarálva, hogy Grúzia orosz uralom alatt marad.

A párhuzam is egyértelmű. A magyarországi parlamenti választásokat Orbán is elcsalja, immár 2014 óta minden alkalommal. Így lesz ez 2026-ban is, és Szijjártó szavai alapján ez az oroszok akarata, s azzal fenyegetnek, hogy különben bevonulnának Magyarországra is.

Lassan azzal fognak fenyegetőzni, hogy ha nem őket választják, akkor második Ukrajna lesz Magyarország, mert bevonulnának az oroszok. Ha nem akarsz háborút az oroszokkal, akkor Orbánra kell szavaznod.

Orbán Balázs mindenesetre már elmondta, hogyan tekintene erre Orbán Viktor kormánya, elutasítva az ellenállást és átengedve az oroszoknak az országot. Ha nem kér segítséget a NATO-tól, akkor a NATO sem védi meg az országot.

Ha Ukrajna magára maradna, és megadásra kényszerítenék, akkor sem lehet megúszni az orosz bevonulást, ami az orosz csapatok felvonulása lenne a Nyugat határára. Az „orosz béke” ezt jelenti: a béke feltétele, hogy mindenki engedelmeskedik Moszkvának.

Ez Orbán béketervének lényege is, átengedni a világot az oroszoknak. Ugyanez a terve Trumpnak is, ezért akarja Orbán és Putyin, hogy nyerjen. A nyugati demokráciát, a szabad világot akarják elpusztítani és a helyükön orosz mintájú fasiszta államokat létrehozni.

Orbán grúziai látogatásáról megszólalt az EU, és az EU ellensége, Moszkva is. Az Európai Unió elítélte Orbán látogatását, Oroszország megdicsérte érte. Ebből látszik, hogy Orbán kit képviselt. Orbán Putyin követeként ment Grúziába, miközben az EU soros elnöke.

Orbán elárulta Európát, az Európai Uniót, elárulta a NATO-t és elárulta Magyarországot is. Orbán egy áruló, aki átállt az ellenséghez és az ellenség szolgálatában áll. Kém és ügynök, ahogy Szijjártó is orosz kém és ügynök, aki az orosz külügyminisztériumnak dolgozik.

Jobb időkben ezért akasztás járt.

Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések