2024, december22, vasárnap
KezdőlapKiemelt fő hírOrbán szerint buták az európai államok, ő pedig okos

Orbán szerint buták az európai államok, ő pedig okos

-

A kutyánknak nem engednénk meghallgatni Orbán szokásos pénteki handabandázását, mert felfordulna tőle. Bizonyos értelemben az emberekre ugyanilyen hatással van. Aki ezt a tömény ostoba hazugságot meghallgatja, azt lelkileg, agyilag a méreg megöli, ami ebből az emberből árad. Komoly elemzésnek értékelésnek alávetni nem lehet, mert süketelés az egész, mindössze a nagyobb lódításokra érdemes felhívni a figyelmet, hátha néhány ember számára hatékony ellenszérum lehet a méreggel szemben, és rájönnek, mekkora kamu ez az ember.

Azt állítja ez a szélhámos, hogy az ő „mesterterve az energiaellátás rendezésére az, hogy Azerbajdzsántól és Türkmenisztántól vásárolunk gázt Törökországon keresztül. Szerinte ezt szolgálja a múlt hétvégi diplomáciai dömping is, amikor ezeknek az országoknak a vezetőit Budapesten látta vendégül”. Ez is hazugság, mert a türk diktátorokat nem az energiaellátás miatt hívta meg, hanem saját bejelentése szerint azért, mert az atlétikai vb alkalmából akarta vendégül látni a „politikai barátait”. Neki ez jelentette azt, hogy „Magyarországra látogat a világ”: a világ neki a türk diktatúrák.

De ennél is fontosabb, hogy utána azt mondta, szerinte „a nagy európai államok lassúak és buták, mert még nem ismerték fel Azerbajdzsán és a türk államok fontosságát. Ők viszont tíz évvel előre láttak, és időben elkezdtek barátkozni, pedig sokáig senki nem értette, mit akarnak ezektől az országoktól”. Először is, ő nem azért kezdett el barátkozni a türk diktatúrákkal, mert az energia miatt előrelátó volt, hanem azért, hogy kihúzza a szőnyeget a nyugati finn rokonság elmélete alól, és a magyarokat ázsiai, keleti, türk népnek, a kipcsakok leszármazottjának mutassa be.

Ezzel is alátámasztva a keleti diktatúrákhoz való vonzódását a Nyugattal szemben. Ebből minden hazugság, az első szótól az utolsóig, de csupán mellesleg jegyezzük meg, hogy aki üzletet akar kötni Azerbajdzsánnal és a türk posztkommunista diktatúrákkal, akkor azt holnap megteheti, tíz éves barátkozás nélkül is, sőt, egyáltalán bármiféle barátkozás nélkül, ha pénze van. Ezért a nagy európai országok nem lassúak és buták voltak, hanem tisztességesek és okosak, akik ilyen szalonképtelen, minősíthetetlen, elnyomó rendszerekkel nem barátkoznak, még ha néha üzletelnek is.

Orbán úgy számolt be a türk diktatúrákkal való együttműködésről, mint valami gazdasági csoda okáról, mintha Magyarország fényévekkel előzte volna meg a nagy európai államokat, akik nem oly gyorsak és okosak, mint Felcsút nagy fia, s ezt a hatalmas gazdasági sikert és győzelmet magyarázná meg a türk diktatúrákkal való baráti kapcsolattal. Erről a gazdasági csodáról csak annyit, hogy a lebutázott nagy európai államok uniós támogatása nélkül a csodálatos Orbán-rezsim gazdaságilag darabjaira hullott, államcsőd állapotában van, nem tud fizetni, államadóssága visszafizethetetlen.

A nagyon lassú és nagyon buta európai államokhoz képest, a nagyon gyors és nagyon okos Orbán fasiszta állama tartósan és folyamatosan, jelenleg is háromszor nagyobb inflációval bír, az arány pedig nem csökken. Orbán megrogyasztotta a magyar államot, kifosztotta, kirabolta, csődbe vitte, a keleti türk diktatúráktól pedig azt reméli, hogy mivel azokban a korrupció olyan, mint a levegő, ezért a velük való üzletelésből még többet lophat. Ez az ő okossága, a nagy nyugati államok „butasága” pedig az, hogy kerülik az ilyen korrupt országokat, mint a pestist, mert megfertőzhetik őket.

Orbán saját gazdasági csődjét és az inflációt a háborúra fogja, miközben annak semmi köze hozzá. Ezt bizonyítja, hogy Magyarországon kívül a háború sehol nem okozott ilyen álamcsődöt, ekkora inflációt, a reálbérek drasztikus csökkenését, a családok elszegényedését. Igaz, ezeknek a buta európai államoknak nincs is egy vérszívó diktátoruk, nincs Mészáros Lőrinczük, Tiborczuk, Orbán Ráhelük és egy mocskos kipcsak tolvajbandájuk. Ezt a csődöt pedig nem fogja megváltoztatni, hogy Orbán a rendkívül fejlett Azerbajdzsánnal és Türkmenisztánnal üzletel zsebre.

Türkmenisztán muszlim ország, totalitariánus diktatúra, ezért Orbán politikai barátja. Ennek köszönhetően a világ egyik legszegényebb országa, pedig a világ egyik legnagyobb földgázkészletével rendelkezik. De ez a diktatórikus rezsimeket magában foglaló „politikai család”, amibe Orbán is tartozik, csak a nyomort képes kitermelni, még akkor is, ha természeti kincsei vannak. Az ország fele elmenekült, az uralkodó korrupt elit dúsgazdag, a nép szó szerint nyomorban él, az ország élelmiszerhiánnyal küzd. Ez a türkmén minta, efelé tart Magyarország.

A buta nagy európai államok pedig erről maradnak le. Bezzeg, ami Orbán Viktorunk nem marad le a türkmén mintaállamról, politikai barátja megmutatja neki, hogyan kell ezt csinálni. Hogyan kell a gazdag energiaforrásokból származó bevételből még jobban meggazdagodni, az energiabizniszből is mindent ellopni. Ehhez jön még a haddiipar a nemzetközi alvilágba való betagozódással. Így kell hallgatni a nagy mesélő pénteki hazugságait, akihez képest Münchausen báró az igazmondó juhász.

Ja, juhászokat ne emlegessünk, mert egyesek szerint azok úgy halnak Felcsúton, mint a Prigozsin Oroszországban.

 





Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések