Átadták szerda délután a a magyar kormány 1,15 milliárd forintos támogatásával felújított Klebelsberg-kastélyt Pesthidegkúton. Klebelsberg Kuno jogász, országgyűlési képviselő, valamint vallás- és közoktatásügyi miniszter volt a két világháború között, majdnem tíz éven át (1922-1931).
Orbán Viktor is részt vett az eseményen, és beszéde elején méltatta az összegyűlt „polgári körös nehéztüzérséget”. Megjelent több kormánytag: Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, Hoppál Péter kulturális és Szabó Tünde sportügyi államtitkár, Palkovics László oktatási államtitkár, valamint Schmitt Pál volt államfő, Mádl Dalma asszony és Láng Zsolt II. kerületi polgármester is.
A miniszterelnök a valahai kőhalom megmentőinek nevezte a „a polgári-nemzeti erőket” akik a Várkert Bazárt és az Erkel Színházat is megvédték az enyészettől.
Az 1920-30-as évekről azt mondta: „a magyarság történetének súlyos próbaköve” volt, azonban a történelem azért nem tudott „maga alá temetni” bennünket, mert olyan „kivételes államférfiú” szolgálta és vezette a nemzetet, mint Horthy Miklós kormányzó, Bethlen István miniszterelnök vagy Klebelsberg Kuno. Megítélésüket – vélte Orbán – a második világháborús „gyászos szerepvállalás” sem árnyékolhatja be.
A Bethlen-kormány és Klebelsberg tevékenysége abban bátorítana bennünket, hogy az elvesztett világháború, a vörösterror 133 napja és a trianoni diktátum sokkja után is, a padlóról felállva egy erős országot lehet felépíteni.
A kulcs Orbán szerint ehhez a munka volt akkor, és ő pont ezért forszírozza most a munkaalapú társadalmat. Az általa méltatott Klebelsberg intézkedései között a népiskolák létrehozásától a tornatermek építéséig sok minden szerepelt.
Orbán Viktor szerint az volna a párhuzam az akkori és a jelenlegi időszak között, hogy Európának meg kell értenie: annál gyengébb lesz politikailag és gazdaságilag, minél többet ad fel saját hitéből és kultúrájából. (Bevallom, ezen most többedszerre rágom át magam, de akárhogy töröm a fejem, még mindig nem értem: hogyan illik ez a mondat a huszas-harmincas évekre? A mostani időszakban gondolhatnék a kormány agymenésére: a menekültek által terjesztett fertőző iszlámra, de akkor… Kik lehettek hasonlóan veszélyesnek beállított bűnbakok az akkori kormány szemében? )
A kormányfő szerint az Európát ma fenyegető új típusú veszély külső és belső, egyben a gyökereire irányul, sőt: célja az „európai kulturális altalaj” kicserélése. Ha Európa hagyja a gyökérrendszerét sorvasztódni, akkor sajnos fogyatkozik az esélye a valódi európai keresztény gondolathoz visszatérni. (Azmiaz? A miniszterelnökünk tán csak nem arra akar utalni, hogy az európai kultúra alapja csupán a kereszténység? Nehogy megbántódjanak a görögök, rómaiak meg a zsidók…)
A miniszterelnöki beszéd után felszentelték a megújult Klebelsberg-kastélyt, mert szenteletlen egy hasonló akció sem maradhat.
Orbán Viktornak körülbelül egy elve van: az, ami a magyar társadalom többségéé, illetve a szavazásra eljárók nagy részéé. Ezt teszi a magáévá, nem számít, hányszor, mekkorát és hova kell fordulnia miatta.
Így hát, látván, hogy ezek tényleg komolyan veszik a Horthy-szobrok avatását (épp múlt szombatra is jutott egy, és még nincs vége), a dolog máris az övé.
Klebelsbergről még talán annyit, ha már ő az apropó, hogy ő hívta életre a Napkelet című irodalmi folyóiratot (1923-1940 között működött) a Nyugatot „ellensúlyozandó”. Főszerkesztőnek Tormay Cécile-t kérte fel.
A parlamenti bizottsági elnökeként támogatta a numerus clausust, még ha a felvehető hallgatók népfaji arányáról szóló szakaszt nem is szavazta meg.
1927-ben azt írta Bethlennek: “A törvényt tehát majd revideálnunk kell, de nem azért, hogy a zsidó egyetemi hallgatók ezreit megint nyakára bocsássuk a nemzetnek, hanem azért, hogy bizonyos racionális enyhítéssel az intézmény lényegét megmentsük.”
Klebelsberg változó intenzitással állt a numerus clausus mellett, azonban csak remélni tudjuk, hogy egyszer olyan elődöket fog majd egy – nem tudni mennyire távoli jövőben felálló – vállalható magyar kormány favorizálni, akiknek a szerepe tiszta, egyértelmű, feddhetetlen.
