Minden esetlegessége ellenére az ellenzéki előválasztás és a miniszterelnök-jelöltek vitája atomcsapással ér fel Orbán Viktornak, mert mindenki számára világossá teszi, hogy van alternatíva, lenne élet Orbánon és a NER-en kívül is, s az Orbán nélküli élet sokkal jobb lenne. Nagy hibát és mulasztást követett el a diktatúra propagandagépezete, hogy megengedte az előválasztást az ellenzéknek, amely a végén talán maga is elhiszi, hogy nyerhet és érdemes lenne nyerni, mert tudnának kormányozni.
Azért írjuk, hogy megengedte, mert Magyarországon semmi nem történhet, amit Orbán nem akar. Soha semmiféle olyan jogot nem adott az ellenzéknek, amilyen jogok az ellenzéket megilletnék, s amelyek alapján valódi ellenzékként működhettek volna. Ahogyan díszlet a parlament, díszlet az ellenzék is,de az ellenzéki előválasztás és különösen a második miniszterelnök-jelölti vita totálisan aláásta azt a hamis érzetet, amit Orbán tíz év alatt épített ki, hogy rajta kívül senki nem tudna kormányozni, nincs alternatíva, sem programban, sem emberben, aki őt leválthatná.
A magyarok jelentős része ezért rendezkedett be egy életre Orbán uralmára, mert felmérte azt, hogy nemcsak esély nincs, de értelme sincs bármilyen változásban reménykedni, még inkább tenni érte. Orbán egy sorscsapás, amelynek gyökerei persze nagyon mélyek a magyar társadalomban, az elmaradottság, a modernizmus hiánya, a világtól való elzártság, a hamis mítoszok, az antiszemita és rasszista érzület, a magyar nacionalizmus és felsőbbrendűség, amely önzőséggel, kicsinyességgel és jó adag butasággal párosul. Ezt hozta felszínre, ebből él és ezt lovagolja meg Orbán.
Ezzel szemben küzdött évszázadokon át a magyarok haladóbb része, erről szóltak a legjobb filmek és könyvek, a magyar költők, minden, ami haza és haladás, ami ennek a népnek a szebbik odala, azt a szót kerülve, hogy a „jobbik” oldala. A mai Jobbik az első kísérlet a történelemben Jakab Péter vezetésével, hogy a sötét oldal egy része beolvadjon az ország normális részébe, konszolidáljon és tanuljon, elinduljon a felvilágosodás útján. Ebből a szempontból Jakab Péter egy Isten áldása a Jobbik élén, még akkor is, ha láthatóan nehezen lép át bizonyos korlátokon, de próbálkozik.
Ebben az is jó, hogy a két oldal az ellenzékben nem egymás ellenségeként jelenik meg. Most először nincs szakadék a kettő között, és nagyon dicséretes, ahogy a felvilágosodást ismerő ellenzékiek nem nézik le, nem alázzák meg, nem nagyképűek vele és az általa képviseltekkel szemben, hanem türelmesek, elfogadók és befogadók. Ha semmi haszna nem lenne az ellenzéki előválasztásnak és a széles ellenzéki összefogásnak, mint ennek az egymással mindig szemben álló két magyar valóságnak az egyesítési kísérlete, már megérte. Orbán egyetlen érdeme, hogy ezt elősegítette.
Ennél azonban sokkal több gyakorlati haszna is van, mert az egymással okosan, értelmesen, mégis kulturáltan vitatkozó ellenzéki vezetők precedenst teremtettek és feltámasztották sokakban a demokrácia iránti igényt. Maguk a jelöltek is sokat „fejlődtek”, tanultak, belejöttek még az első vitához képest is, sokkal felszabadultabbak, nyugodtabbak, őszintébbek és bátrabbak voltak. Ennél is fontosabb azonban, hogy rövid másfél órában egy sokkal élhetőbb, normálisabb, értékesebb, modernebb és emberségesebb, sokkal jobb ország vízióját tárták az emberek elé.
Ez pedig fontos, mert a magyar emberek nagy része elhiszi a propaganda hazugságait, hogy Orbán a nemzet és az igazság, aki a gonosz Nyugat, EU, Brüsszel, Soros és a nemváltó genderliberálisok ellen küzd, ami maga az igazság, aminek nincs és nem lehet alternatívája. Most látszik, mennyire hiányzik a sajtó, hogy az ellenzéki politikusok gondolatai, értékrendje, igazi arca megjelenjen, és jelen lehessen több alternatíva az országban. Ahogy elhangzott, bizony a szivárvány, a sokszínűség, a változatosság, a különbözőség jó és szép, és főleg hasznos. A szabadság és a jog nem ördögi.
Kívülálló szemével azt látni, hogy a legjobb az lenne, ha ezek mind együtt kormányoznának egy koalícióban, mert sokféle gondolatot, érzést, véleményt, szemléletet, ideológiát képviselnek, amelyek lefedik a társadalmi sokszínűséget, s egy koalícióban ezeket kellene együtt képviselni, megjeleníteni, és ilyen türelemmel, toleranciával összehangolni. Az egyeduralkodó sötét felcsúti bunkó helyett a láthatóan értelmes emberek okos gyülekezete, amelyből hiányzik mind az a gonoszság, aljasság és mocsokság, amit Orbán képvisel.
Két fontos dolog különösen érzékelhető: az egyik az, hogy sorban buknak meg az alkalmatlan és zűrös, vállalhatatlan ellenzéki jelöltek, mert a pártok egymást is ellenőrzik. Vajon a Fidesz jelöltek kiválasztása az Orbánhoz való teljes lojalitáson kívül mire épül és milyen demokratikus kontroll alatt zajlik? Nagyon jó, hogy megbuknak a nácik, a korruptak, a homofób gyűlölködők. Sajnálatos, hogy első körben mindenki elvtelenül próbálja még védeni a maga vállalhatatlan emberét, de a végére csak kiáll még Karácsony is Tóth Csaba mögül, az antiszemita és az offshore bajnok is röpül.
Ez már mutatja a demokrácia öntisztító erejét és képességét, a pozitív kiválasztódás lehetőségét, és nagyon pozitív jelenség, hogy legalább egymás tolvaj fasisztáival szemben nem toleránsak, és ha tarthatatlanná válik, képesek a sajátjaikat is elengedni. Ez mindenesetre demokratikus működésre utal, ilyen a demokrácia. Orbán fasiszta államában az ellenzék megmutaja a demokráciát, ami az orbáni diktatúrának egy felmérhetetlen csapás. Ennek tükrében pedig Orbán egy pőrére vetkőztetett, „mezítelen király”, akinek látszik a rútsága és ördögi természete.
A másik érdekes kérdés, amit egy demokratikus közegben nem lehet megkerülni, az Orbán előtti múlthoz való viszony. Hiba ezt a „gyurcsányi” örökségre szűkíteni, még nagyobb hiba kijátszni azt a kártyát, amit Orbán propagandája épített fel, és azokat az érzelmeket megcélozni, amelyeket a fideszes propaganda is. Igaza van Dobrev Klárának, hogy semmiképpen nem térhet vissza a korábbi kormányzás, mert a világ is megváltozott, az emberek is, ezzel csak Orbán és börtönérett vazallusai riogatnak. De azért van ok szembenézni azzal a folyamattal, ami Orbán teljhatalmához vezetett.
Ez pedig az MSZP rothadása és korrupt magatartása mellett az apparatcsik szoci szemlélet, gondolkodás és stílus, amit bizony az elvtársak átmentettek a boldogabb pártidőkből. Nem akarunk itt neveket sorolni az MSZP őskövületei közül, akikhez képest Lendvai Ildikó maga volt a friss szellő, az éltető levegő. Ehhez képest Gyurcsány is reformer volt, de magával hozta és a pártja is árasztja ezt a fajta régi komcsi attitűdöt, a gondolkodásban, a magatartásban és a modorosságban. Dobrev Klára egy modern európai ember, értelmes és haladó, de ebben szocializálódott, és ez érezhető.
Ahogy a párt szimpatizánsainak időnként intoleráns és agresszív magatartása, antidemokratikus attitűdjei is hordozzák ennek a régi világnak a levegőjét, amit nem könnyű megfogalmazni, csak érezni lehet. Szükség van rájuk, képviselik a magyar társadalom egy jelentős részt, pozitív értékeket képviselnek, de ha csak ők lennének az alternatíva, attól borsózna sokak háta. Ehhez képest a kommunista bürokrácia és pártélet szocializációjától mentes ellenzék, a mai világpolgár és hazaszerető demokraták a DK-val együtt is reális alternatívát jelentenek.
Most már csak két megoldhatatlannak látszó kérdés van, hogy az Orbánhoz képest mindenképpen ígéretes alternatíva hogyan tud választást nyerni egy választási rendszerben, amelyben minden a diktátor állandó kétharmados győzelmére van beállítva, ahol az embereket saját pénzükön butítja, csapja be és vezeti félre a propagandagyár, s ahol az utolsó pillanatig is ki fognak találni mindent, hogy Magyarország népe akkor se válassza azt, akit akar, ha az ország kétharmada szeretne már megszabadulni ettől a sötét bűnöző gazembertől. Erről pedig szó sincs.
A másik megoldatlan kérdés, amire még mindig nem adnak közös és egyértelmű választ az ellenzékiek, hogy egy esetleges győzelem esetén mit kezdenek az Orbán-rendszerrel, hogyan döntik meg a diktatúrát, számolják fel a tökéletesen törvénytelen alaptörvényt, amely lehetetlenné teszi mindenki más számára a kormányzást is. Ebből a szempontból éppen Dobrev Klára az, aki a leginkább elszánt, következetes, elvszerű és bátor, mert egyedül ő képviseli azt, hogy az alaptörvény semmis, amit azonnal el kell törölni. Ennek kellene megtalálni azt a módját, ami legitim az ország előtt.
Nincsenek illúzióink, Orbán mindent a világ fasizálására tett fel, társa a világ legsötétebb diktátorainak, igazi fertő és pestis. Minden hájjal megkent gátlástalan gazember, akinek legtömörebben a saját egykori cimborája adta meg a leírását, ami jól kifejezi a jellemét és az értékét: egy geci. Ezért az ellenzéki összefogásból áradó naivitás (álnaivitás) tökéletes garancia arra, hogy ezt a váalsztást is Orbán csalással simán behúzza. De azért jó látni és hallani végre fehérek közt európaiakat.
Ami pedig végérvényesen leomlott, az a hamis tudat, hogy nincs is más út, nincs más lehetőség, nincs más program, nincsenek más emberek, nem is lehetne más. Pedig Orbánnál minden és mindenki jobb, de ez a társaság ennél magasabb színvonalat képvisel. Senki nem hitte eddig, hogy Orbán helyett lehet bárki más, ez a hazugság megdőlt. Ez pedig nagyon veszélyes Orbán számára, mert tíz év alatt kinőtt egy őt váltani képes ellenzék. Ez mindenképpen remény az országnak.
Jó lenne, ha ezt ők is megértenék, elhinnék, és így állnának hozzá Orbán megdöntéséhez, ha most veszítenének, akkor is. Most morális fölényben vannak, amit kifejez az előválastzás és Orbán erre adott válasza, az ellenzék létezésével szembeni aláírásgyűjtés, a „Stop Gyurcsány! Stop Karácsony!” jelszavak mögött álló primitív gondolkodás, gyűlölet és uszítás, valamint az ötlettelenség. Arra jó csak, hogy Orbán is szavaztathasson az előválasztással párhuzamosan, a semmiről. Miközben a másik oldalon valódi demokratikus folyamat zajlik.
Részletek a vitából:
