2024, december21, szombat
KezdőlapMagyarországKiemelt hírekPéldát statuálnak az olasz antifasisztával, mert az antifasizmus rájuk veszélyes

Példát statuálnak az olasz antifasisztával, mert az antifasizmus rájuk veszélyes

-

Döbbenetes és felháborító, ahogy az Orbán-rezsim bánik az olasz anarchista, antifasiszta tanárnővel, akit olyan körülmények között tartanak, és olyan bilincsben vezetnek elő, mint egy sorozatgyilkost. A nő a náci Kitörés Napjára szervezett megemlékezés elleni támadás résztvevője volt, ami a fasiszta és náci magyar kormánynak véres rongy.

A tanárnővel szembeni megtorló, durva bánásmód annak szól, hogy antifasiszt. Fasiszta kormány legnagyobb ellensége az antifasiszta, nem a neonácik. A neonácik a hitleristákra való megemlékezésüket egészségügyi túrának álcázva még az állami Ötpróba Programba is felvetették, amit „megosztó jellege”, nem a népirtókra való emlékezés miatt utasítottak el.

Orbánnak és bandájának kedvesek a szélsőjobboldali nácik, lévén, hogy kódolva ugyan, de maga is az. Az Antifa, amelynek érdeme, hogy az utcát visszafoglalta a náci masírozástól, nem ijedt meg a náciktól, hanem felvette velük a kesztyűt, ezzel elévülhetetlen érdemeket szereztek, hogy a polgárok nem rettegve nézik, hogy a nácik fenyegetve menetelgetnek.

A mai illiberális, rasszista, antiszemita és náci szélsőjobboldal, amelynek egyik nemzetközi vezére Orbán, ideológiájának egyik fontos eleme a transgenderek, az antirasszista BLM és a Woke kriminalizálása mellett az Antifa démonizálása, miközben náluk veszélyesebb és démonikusabb, aljasabb mozgalom, politikai erő és ideológia nem létezik. Ők maguk nácik.

Magyarországon kiengedték a jogerősen elítélt szélsőjobboldali nyilas terroristát, Budaházy Györgyöt a börtönből, aki fenyegetőn és pofátlanul lóháton távozott a börtönből, de a nácik ellen tiltakozó antifasiszta tanárnővel úgy bánnak, mint egy állattal. A baltás gyilkost Orbán a zsebébe guruló dollárokért szabadon engedte, de az antifasiszta tanárnőt lassan egy éve tartják börtönben embertelen körülmények között, mintha ő lenne a legveszélyesebb.

Ahogy a Tanúban mondja Pelikán gátőr lánya, a „statuálás fontos apuka”. Statuálnak ezek is, amivel csak bizonyítják, hogy fasiszták: antifasiszta kinek lenne a legnagyobb ellensége, ha nem a fasisztáknak. Orbán megvédi a nácik és fasiszták szabadságát az antifasisztákkal szemben. Egész Olaszország fel van hábordva azon, ahogy az olasz tanárnővel bánnak.

Nem gyilkos támadást hajtott végre, a nácikkal szemben mutatott ellenállást. Az utcán két csoport összecsapott, legfeljebb pénzbírságot kellene fizetnie a tanárnőnek, de terroristát csináltak belőle, mert nácik ellen tüntetett Budapesten. Az országot bűnözők vezetik, de a börtönben egy antifasiszta nőt kínoznak és fosztanak meg az alapvető emberi jogaitól.

Ez is csak azért látható Európában, mert az olaszok felháborodtak. Nem hagyják annyiban ezt az aljasságot, ami egyébként mindennapos Magyarországon. Az illegális bevándorlást szervező embercsempészeket bezzeg elengedték, mert nincs hely a börtönökben, de egy antifasiszta tanárnőt láncra verve őriznek, kínoznak, aláznak meg. Az ideológiáját büntetik.

Fogadunk, hogy Orbán majd arra hivatkozik az olaszoknak, akik nem hajlandóak az orosz fasiszta állam szolgálatába állni Orbán mellett, hogy ő nem avatkozhat be a független magyar igazságszolgáltatásba. Hol van a Várban trónoló nagypofájú NŐ, az együttérző  családvédő Novák, a csicska, Meloni nagy „barátnője”? Nem akar kegyelmet gyakorolni?

Ja, most nincs itt a pápa. Ez a „keresztény Magyarország”, az orbáni mintaállamnak csak apró kis szeglete. Érthetetlen, hogy ez a mocsok fasiszta rendszer mit keres Európában.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések