2024, december22, vasárnap
KezdőlapKiemelt fő hírPolitikai tisztogatás a hadseregnél, a NATO-hoz lojális tisztikart lefejezik

Politikai tisztogatás a hadseregnél, a NATO-hoz lojális tisztikart lefejezik

-

Orbán komoly szerepet szán a magyar hadseregnek, ezt mutatják a fejlesztések, a fegyverkezés, a toborzások, a hősiesség, a katonai erények, hamis mítoszok feltámasztása, a filmgyártás katonai tematizálása, idő kérdése volt csupán, hogy a létszámában megnövelt és technikailag fejlettebb magyar hadsereg az Orbán-rezsimhez hű és lojális, ideológiailag a NER szolgálatára szocializálódott és kiképzett tisztiállományt kapjon. Orbán minden fontos területen lefejezte a „vezérkart” és megbízható, a személyéhez hű és a rendszer ideológiájával azonosuló vezetésre cserélte.

Mennyivel fontosabb ez a hadseregnél, amelynek feladatai és céljai teljes mértékben megváltoztak és átalakultak, s ez még akkor is érezhető, ha mindezt csak homályosan fogalmazzák meg. Ennek lényege, hogy Orbán rugalmasan elszakad a NATO-tól, méghozzá azzal arányosan, ahogyan távolodik a nyugati szövetségtől, benne a transzatlanti szövetségtől is, Amerikától és az Európai Uniótól is. Ez csak akkor változna meg, ha Amerikában és az Európai Unióban is illiberális fasiszta rendszerváltás menne végbe, és a Nyugat ideológiailag a NER-hez hasonulna.

Az biztos, hogy Orbánnak a nyugati szövetségi rendszeren, „a nyugati blokkon” kívüli elképzelései vannak Magyarország jövőjéről. Nem a NATO-ban látja Magyarország biztonságát, nem azonosul a NATO politikai és stratégiai céljaival. Orbán a NATO-n kívüli hadsereget épít, amely ideológiailag nemcsak független, hanem ellenséges a NATO-val szemben, ez nem kérdés. S ilyen hadseregnek olyan tisztekre van szüksége, amely azonosul a hadsereg új ideológiai és politikai irányvonalával, nem hűséges a NATO-hoz, nem abban szocializálódott, hanem ellenségesen viszonyul hozzá.

Ebbe a folyamatba illeszkedik az a döbbenetes politikai és ideológiai tisztogatás, ami a magyar hadseregben kezdődött. A Telex oknyomozó riportja szerint egy kormányrendelet alapján eddig már 100-200 magasrangú katonatiszttel közölték, hogy távozniuk kell, lecserélik őket, és ez akár a többszörösére is emelkedhet. Ilyen nagyságrendű kirúgások nem tekinthetők sem átszevezésnek, sem fiatalításnak, ez lefejezés. Megfigyelők szerint ez elsősorban a NATO-ban nevelkedett, szocializálódott, a NATO-hoz lojális és a NER előtti demokráciához kötődő korosztályt és réteget érinti.

Ha egy hadsereget fejlesztenek, átszerveznek vagy a tiszti állományt fiatalítják, akkor azt átgondoltan, tervezetten és szerves fejlődésen keresztül, organikusan teszik, nem lefejezik. Itt el akarnak tüntetni egy vezetői állományt, és lecserélni őket az Orbán-rendszerhez (és nem a hazájához) hű, a NATO-val szemben ellenséges és kritikus, nyugatellenes, nacionalista és fasiszta tisztikarra. Ezt csak diktatúrák hadseregeiben teszik, ennek oka nem a technikai fejlesztés és a fiatalítás, hanem az ideológiai és politikai tisztogatás. Nem a nagyhasúakat, hanem a demokratákat küldik el.

Ez teljesen logikus, az idők annyiban változtak, hogy a NER-jellegű, új típusú, 21. századi fasiszta diktatúrák nem kivégzik a rendszernek nem megbízható katonatiszteket, hanem nyugdíjba küldik őket. Jogállami, demokratikus megoldásnak ez sem nevezhető, de ennél is fontosabb a mögötte levő motiváció, szándék és cél, ami egyenesen riasztó. Mint mindenben, itt is látható a cseppben a tenger: minden bizonnyal a NER-kompatibilis káderképzők, a Zrínyi, a Közszolgálati Egyetem és más orbánista illiberális talpalók által agymosott janicsárokra cserélik a vezetést és az állományt.

Ezért van szükség az oktatás lebutítására, a nagy tanáregyéniségek és a „szabad emberek” eltávolítására, a többi egyetem fideszes alapítványokba való szevezésére, hogy Magyarországon ugyanígy lefejezzék az élet minden területén azokat, akik még emlékeznek a történelemre, a kultúrára, a Nyugatra, a demokráciára, a szabadságra, s a keresztényfasiszta, nyugaellenes, illiberális és fasiszta ideológiával megfertőzött, agyilag kilúgozott, nyugatellenes, oroszbarát szörnyetegekkel váltsák fel őket, akik engedelmes beszélő szerszámai lesznek Orbánnak és bűnszervezetének.

Orbán teljesen átneveli és átformálja Magyarországot, a rendszerváltáskor még épeszű országból egy illiberális fasiszta barakkot épít, a legdurvább disztópiák valóságát, ahol az emberek követelik, hogy fosszák ki, rabolják ki, nyomják el, tapossák el őket, akik az ellenségeiket fogják szeretni, a barátaikat és a jótevőiket gyűlölni, legnagyobb ellenségük a szabadság és az emberi méltóság lesz, a világ jobbik része ellen harcolnak a világ legmocskosabb bűnözői és gazemberei oldalán. Az orosz(szovjet) elnyomás után önként választják az orosz gyarmatosítást.

Az, hogy mindez a hadseregben kezdődik, és ilyen ütemben zajlik, azért ijesztő, mert azt is mutatja, hogy nem csupán elbutításról van szó, hanem Orbán háborúra készül, hadsereget épít, amellyel Magyarországot újabb katasztrófába sodorhatja. A hazug, hamis és önsajnáló Himnusz születésének 200. évfordulóján arról beszélt, hogy a magyarok kiérdemelték a túlélést, szemben más népek sorsával, amelyek eltűntek és el fognak tűnni (csak nem Ukrajnára gondolt?). De ez hazugság, a valóság Trianon, és ez a szörnyeteg gazember egy új, talán utolsó Trianont készít elé.

S a sírt, hol neki köszönhetően a magyar nemzet süllyed el, nem veszik körül a népek, és senki nem ejt érte egyetlen gyászkönnyet sem, hanem örülnek, hogy eltűnnek végre örökre. Mondhatják erre a magyarok Orbánnal együtt büszkén: „Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!” Előre a szakadék felé. Nehogy bárki letérdeljen a focipálya közepén.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések