2024, december21, szombat
KezdőlapFesz leszRácz Zsófiát is a Hit Gyülekezetének köszönhetjük, Németh Sándor iskolájában tanult

Rácz Zsófiát is a Hit Gyülekezetének köszönhetjük, Németh Sándor iskolájában tanult

-

Rácz Zsófia helyettes államtitkári kinevezése erős érzelmeket generált, amikor 22 évesen diploma nélkül nevezték ki, és miatta még törvényt is módosítottak. Pedig akkor még ki sem fejtette gondolatait, amelyek nem csupán szektásságról, egy agymosott szubkultúra romboló hatásáról, a fiatalokba nevelt illiberális maszlagok felmondásának irtózatos hangzásáról, hanem – bármilyen kínos mondani – végtelen butaságról és sötétségről szólnak. Hogy vajon mi tetszett meg elsőre Novák Katalinnak Rácz Zsófiában, hogy ezzel a felkészültséggel és élettapasztalattal helyettes államtitkárt csinált belőle, azt nem tudhatjuk, de vélhetően ez is közrejátszott benne: az tetszett meg neki, ami valójában iszonyat.

Az ifjú helyettes államtitkár azon túl, hogy tökéletesen alkalmatlan a feladatára, saját minisztériuma is rejteget, hogy újságírókkal ne találkozzon, annyira kínos a felkészületlensége és a butasága. Amikor a házi fideszes sajtónak végül interjút ad, az kabaréba illene, hanem lenne olyan szörnyűséges, amiről ez a dekoratív fiatal lány beszél. Az Index már majdnem egy éve megírta, hogy „Rácz Zsófia még csak 22 éves, de egy valamit máris úgy tol, mint a rutinos politikusok, a hazugságot”.

Az Átlátszó.hu által tökéletes Fidesz-kádernek nevezett Rácz elég sötét helyen akklimatizálódott az Alapjogokért Központnál, amelyet az alapjogok megkérdőjelezésére hoztak létre. Ennek a fiatal lánynak a demagógiája azonban ehhez képest is borzalmasabb mester szövegeire hajaz: Rácz Zsófia „szellemi bölcsője” a Hit Gyülekezetében ringott, és az a rettenetes retorika és szektás sötétség sokkal inkább Németh Sándort idézi. Nem véletlenül, Rácz Zsófia egy Németh Sándor-tanítvány, a Hit Gyülekezetében nőtt föl, a Hit Gyülekezete iskolájába, a Bornemisza Péter általános iskola és gimnáziumba járt, és a világnézete itt formálódott az illiberális fideszes retorika és szektás kirekesztő bugrisság émelyítő keverékévé.

Rácz Zsófia pedig Németh Sándornak jó tanítványa volt, üres fejjel darálja az általa hallott szektás demagógiát, amely egyszerre idézi a Komszomol, a hetvenes évekbeli KISZ, a mai Fidelitas, de legfőképpen a Hit Gyülekezete vezetőjének szellemiségét. Rácz Zsófia a Hit Gyülekezete Bornemisza általános iskolájának és gimnáziumának egyik tanulója volt, aki írt már az iskolai újságba is, nem is akárkivel, Gera Zoltánnal készített propagandainterjút. A „Kiválasztottak” nevű iskolai csapat tagjaként I. helyezést ért el a NER egyik iskolai versenyében. A Hit Gyülekezete iskolájának diákjaként pedig III. helyezést ért el a Brit Nagykövetségen rendezett Public Speaking versenyen.

Rácz Zsófia családja is a Hit Gyülekezetébe járt, édesapja a gyülekezeti „dicséretben” (zenei részen) „szolgált”. Az ifjú Rácz Zsófi hamar bekapcsolódott a gyülekezeti propagandatevékenység frontvonálnak számító Hetek című lap munkájába is, ahol már a hírhamisítás, a fake news, az orosz propaganda, a goebbels-i tájékoztatás és a gyűlöletkeltő uszítás olyan nagymestereinek közelébe kerülhetett, s olyanoktól tanulhatott, mint a volt III/III-as Morvay Péter vagy az újságírás szégyene, Szlazsánszky Ferenc, akit csak a foglalkozása szerint nevezhetnénk újságírónak, de az valójában egy egészen más szakma. Rácz Zsófia ilyen szellemi műhelyben tanulta a szakmát és mutathatta meg lakkozott „oroszlánkörmeit”. A nem túl gazdag termés két örökbecsű darabja, „A nemzetnek joga van a túléléshez” és a „Nem hiszünk a nyitott határokban” című remekművek ma is olvashatók a Retek archívumában.

Pedig a Rácz család egy idő után távozott a Hit Gyülekezetéből, valami személyes konfliktus miatt, így Zsófia is kikerült Németh ún. „pásztorlása” alól, de a szocializációt nem lehet kitörölni, a romboló hatás és az ott összeszedett panelek megmaradtak. Ha tudta volna Németh, hogy Rácz Zsófiából helyettes államtitkár lesz 22 éves korában, biztosan úgy vigyázott volna a családra, hogy bent maradjanak a szektában, mint a hímes tojásra. A kinevezéskor azért Morvay írt egy gratulációt a Facebookon, ami a hites propagandában azt jelenti, hogy elkezdték nyújtogatni a csápjaikat, hogy Rácz Zsófiát visszaédesgessék legalább annyira, hogy fel tudják használni a céljaikra és a háttérből mozgatni tudják.

Rácz Zsófia mintapéldánya annak, hogy kiket termel ki Németh Sándor iskolája és intézményrendszere, mondhatjuk, elrettentő példája, pedig ő szelíd lány létére még a kevésbé durvák közül való. Viszont ő szem elé került, és ebből látható, hogy az egykori SZDSZ-alapító milyen szellemiségű embereket nevel, milyen szörnyű ideológiát ver kisgyerekek fejébe, milyen agymosott zombik válnak belőlük. A demokráciát, a jogállamot, azemberi jogokat elutasító, és az illiberális fasizmusban hívő degeneráltak, akik olyanok, mintha beprogramozták volna őket. Ez lesz, ha egy sötét, emberi jogokat sértő, belterjes szektát nem állítanak meg időben.

Rácz Zsófia legutóbbi kincstári interjújából, amit a Magyar Nemzetnek adott, egyetlen bekezdést idézünk, amely összegzi azt a hitgyülis, némethsándoros sötétséget és butaságot, amit ez a kislány gyerekkorától kezdve összeszedett, és amivel megfertőzték a lelkét:

– Miért vonz ennyi fiatalt a balliberális párt?
– Mert elhitetik, hogy a tetteidnek nincs következménye, nem kell hosszú időre elköteleződnöd elvek mellett, nem kell értékek mellett kiállnod, politizálnod. Szerintük egy pillantás alatt megváltoztathatod az elveidet, a nézeteidet vagy akár a nemedet. Nem igaz, hogy kevésbé lenne népszerű a kormánypárt az én korosztályomban, hiszen a számok és a felmérések sem ezt mutatják. Ne tévesszük össze a mesterségesen generált érzetet, közhangulatot a tényekkel!”

Talán még elemezni sem kell, ebben a néhány mondatban benne van minden, ami ijesztő, döbbenetes és pusztító Németh Sándor és Orbán Viktor, a karizmatikus antikrisztusi álkeresztémység és a keresztényfasizmus fúziójában. Rácz Zsófia ennek a szörnyideológiának és embertelen rendszernek az új embertípusa. Katasztrófa.

Aki a Hit Gyülekezetéről és Németh Sándor közéleti, politikai háttértevékenységéről többet szeretne tudni, vásárolja meg Bartus László Fesz lesz című könyvét a Book24.hu oldalán, a Filologosz könyvesboltban vagy a Láng Tékában, keresse az Álomgyár könyvesboltokban.

Rácz Zsófia még a Hit Gyülekezete tagjaként, a Bornemisza iskola diákjaként:

 





Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések