Minden tapasztalt kampánytanácsadó szerint a választási siker két alapvető feltétele, hogy az adott politikai irányzat el tudja hitetni, hogy képes kormányozni és képes nyerni. A kormányzóképes benyomást egyrészt egy világos és vonzó vízió jelenti, ami azt mutatja a választóknak, hogy tudja, mit akar, másrészt az, hogy határozottan, gyorsan és jól tud dönteni. Ez még inkább fontos egy hat pártból álló koalíció esetében, amelynek közös miniszterelnök-jelöltje egy külső ember, akinek még pártja sincs.
Ehhez képest nincs jó üzenete annak, hogy az ellenzéki pártok hónapok óta nem tudnak megállapodni egy közös államfőjelölt személyében, de még abban sem, hogy egyáltalán legyen-e jelölt. Ráadásul úgy, hogy a jelölésnek legfeljebb szimbolikus jelentősége van, mert a nem létező köztársaság elnökét a fideszes többségű parlament választja meg, ezért az ellenzéki jelöltnek esélye sincs arra, hogy megválasszák. Lehetne ez is egy nyilvános demokratikus folyamat és vita eredménye, de nyilvános demokratikus vita nincs, ezért csak a döntésképtelenség látszik.
A választó nem szereti a bizonytalanságot és a határozatlanságot, ezért sokaknak még az a szörnyűség is jobban tetszik, hogy Orbán kinevezi az egyik bábját, oszt jónapot. Az ellenzék választhatna egy nyilvános demokratikus procedúra és egy belső demokratikus döntés között, de nyilvános procedúra nincs, maguk között pedig nem tudnak dönteni. Ez azt a kérdést veti fel, hogy az ellenzéki koalíció hogyan lenne képes ennél fontosabb kérdésekben dönteni a napi kormányzás szintjén, ha egy ilyen viszonylag egyszerű ügyet képtelenek megoldani.
Ebben a helyzetben megfigyelhető a miniszterelenök-jelölt magatartása, aki széttárja a kezét és mosolyogva azt mondja, hogy majd a pártok remélhetőleg megegyeznek, de ezt mondja két hónapja. Ezek szerint képtelen arra, hogy leültesse a pártokat és nagyon hatékonyan bevezesse őket a döntés völgyébe. Ez mutatja, milyen nehézségekkel jár, ha nincs egy kormányzó párt, amely maga adja a miniszterelnök-jelöltet, koordinálja a kormányzást és a döntéseket, és csak a koalíciós partnereivel kell megegyeznie, mert itt nincs, aki vezessen.
Ezért csak gratulálni tudunk a Magyar György által vezetett előválasztási brigádnak, akik képesek voltak létrehozni egy olyan helyzetet, amelyben egy párt nélküli jelölt is nyerhetett, és lebénították ezzel nemcsak a kampányt, de az egész döntési mechanizmust, az álomvilágban létező potenciális kormányzást is. Ha valami nem a választók álma, akkor ez az. A megvalósult ellenzéki összefogás soha nem látott esélyt és reményt adott arra, hogy megszorongassák Orbánt, de az előválasztás második fordulójával minden eddiginél könnyebb helyzetet teremtettek Orbán számára.
Az igazi probléma az, hogy ha már egyszer így esett, képtelenek a megváltozott helyzetben működőképes formációt kitalálni. Tökéletes patthelyzet alakult ki, amelyben a jelöltnek nincs megfelelő támogatottsága ahhoz, hogy bármit is eldönthessen, a szétágazó akaratok összehangolására és koordinálására képtelen, és nem veszi észre, hogy miközben puffogtatja az unalomig ismert paneljeit, amitől mindenkinek feláll a szőr a hátán az ezer éve legkorruptabb kormányról, mögötte egy zűrzavar, káosz uralkodik.
Mivel az ellenzéki pártok nem nagyon kommunikálnak, ezért a választók nem látnak bele abba, ami a színfalak mögött zajlik, ezért csak azt látják, hogy nincs vezetés és hatékonyság. Ha már előre megneveznek államfő-jelölteket, akkor azt úgy kellene bemutatni, hogy valami nyílt demokratikus versenyben indulnak a jelöltek, nem pedig úgy, hogy még ők is vitatkoznak rajtuk, és nem tudnak dönteni, kínos helyzetbe hozva a megnevezetteket.
Államfőjelölti előválasztásra idő sincs, értelme sincs, csak elterelné a figyelmet, és egy előválasztásból egyelőre elég volt. Magyar György és társulata ártott már eleget.
Jó lenne, ha a pártok vezetői nyilvánosan többet beszélnének, mert az mindig üdítőbb és bizalomgerjesztőbb. Elmagyarázhatnák ezeket a helyzeteket is, hogy a választóknak ne úgy tűnjön, hogy döntésképtelenek. Aki nem tudja elhitetni magáról, hogy képes határozottan, hatékonyan és jól kormányozni, tudja is, mit akar, és képes nyerni, az nem számíthat sok sikerre. Ennek ellenkezőjét mutatni sokkal fontosabb lenne annál, minthogy Orbán nem áll ki vitára, mert azt már mindenki tudja. Azt kellene még tudatni, hogy kormányozni sem tud, az ellenzéke jobban kormányozna.
