2024, október10, csütörtök
KezdőlapMagyarországSemjén agyonlőtte volna, kimentettek egy kutyát jeges tóból

Semjén agyonlőtte volna, kimentettek egy kutyát jeges tóból

-

Nagy szerencséje volt annak a kutyának, aki alatt beszakadt a jég a Naplás-tónál. Nem járt arra a „keresztény” és „demokrata” Semjén Zsolt, ezért nem lelőtték, hanem kimentették a jéghideg vízből.

Azt még nem tudhatjuk, milyen büntetést kap ezért a Katasztrófavédelem, mert Semjén szerint az ilyen kutyákon nem segíteni kell, hanem egy jól célzott lövéssel le kell lőni. Ez a szemlélet érvényesül a magyar egészségügyben, oktatásügyben és szociális ellátásban is, ahol – Magyarország pechjére – szintén „keresztény” vezetők vannak.

Ezek az együttérző „keresztények” ugyanis tudják, mit érez az ilyen bajban levő kutya, és ugyanígy tudják, mit érezhet a bajban levő, beteg, szociálisan elhanyagolt helyzetben levő ember is.

Az együttérző Semjén a Magasles blognak egy nyilatkozatában azt mondta, hogy „ha én kidobott, kóbor kutya lennék, akkor azt kívánnám, hogy egy jól irányzott lövéssel ejtsenek el, mintsem nyomorultul fagyjak meg, megegyen a rüh, éhen pusztuljak vagy elüssön egy autó és az árok szélén még napokig kínlódjak”. Egy beszakadt kutya már ez a kategória.

Erről érdemes lenne megkérdezni a kutyákat is, hátha Semjén puskagolyója helyett inkább egy kutyamenhelyet választanának, ahonnan esetleg még örökbe fogadhatná valaki őket, akinek nem a kutya lelövése jut eszébe, ha az nehéz helyzetben van. Semjén a madarak lelövésekor is tudja, hogy a repdeső madár, aki „úgysem jutna a mennybe”, tulajdonképp azért repked, hogy találjon végre valakit, aki lelövi. Még szerencse, hogy arra jár Semjén.

Ezek az érző szívű keresztények, akik ugyanolyan demokraták, mint amilyen keresztények, ugyanígy gondolkodnak az emberekről is. Ha beteg, ha rászoruló, ha szegény, ha sérült, ha a létfenntartásra alkalmatlan, akkor minek éljen. Aki már nem tud vadászni, lopni járni, aki a NER számára semmi hasznot nem hajt, az nyilván maga is érzi, hogy jobb, ha meghal (a bajszos bécsi festő is ezt vallotta, és ő sem szerette Bécsben a bevándorlókat).

S ezt éreztetik is vele, minden törvény és intézkedés erre utal. Ha Semjénen múlna, lehet, hogy a kórházak udvarán rendszeres kivégzéseket tartana, de a liberális széplelkek miatt ezt mégsem lehet. Ezért elég csak megfizethetetlenné tenni az életmentő gyógyszereket, s kilométer hosszúra a várólistákat, gyógyításra alkalmatlanná a kórházakat.

Az oktatásban is hasonló „keresztény” szemlélet uralkodik. Gyári munkást kell csinálni a gyerekekből, nem professzorokat, ahogy azt Németh Szilárd is megmondta. Ezért az iskola is úgy van felépítve, megszervezve, nehogy egyetemre menjenek a gyerekek, hanem csak a szakmunkásképzőben bukdácsoljanak. Miért lennének okosabbak, mint Németh Szilárd és Semjén Zsolt, aki az összes diplomáját csalással szerezte.

Most aggódhatnak a katasztrófavédelmisek, hogy lövés helyett kimentették a kutyát, és nem azt tették, amit Semjén szerint az állat szeretett volna. Hiszen a fejét is azért tartotta ki a jeges vízből, hogy jól irányzott lövést lehessen leadni rá. Semjént kellett volna inkább értesíteni, aki teljesítette volna a kutya leghőbb vágyát, az agyonlövést. Micsoda remek célpont volt, ráadásul álló célpont, mert a kutya mozdulni sem tudott. Ideális lőhelyzet. Az iskolai lőtereket is azért állítják fel, hogy kiképezzék a gyerekeket ezekre a helyzetekre.

BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság

Kutyát mentettek a tűzoltók a Naplás-tó fagyos vizéből Egy közepes méretű kutya alatt szakadt be a Naplás-tó már olvadó jege pénteken. A szerencsétlenül járt állathoz a XVII. kerületi hivatásos…

A katasztrófavédelmet ugyanis nem ezért tartja fenn a NER, hanem azért, hogy ha közülük valaki bajba kerül, akkor azon segítsenek. Példának okáért, ha Tiborcz Istvánra dőlne a fa a lopás közben, vagy a fejére esik valamelyik pislákoló LED-lámpa, esetleg Ráhel nem tudna megállni a saját lábán, mert elszédül valamelyik szállodája teraszán, akkor kell szaladnia a katasztrófavédelemnek, és elkapni őt.

Van még mit tenni a NER-ben, sok még a javítani való. Nem fejezte még be a munkát a nemzet örökös miniszterelnöke. Sok még a liberális csökevény. A katasztrófavédelem is ott tart, hogy talán még egy menekültet is képes lenne megmenteni, ahelyett, hogy lelőné, ahogy azt egyik-másik NER-huszár javasolta.

Meg kell őket tanítani. Azt mégsem várhatjuk el, hogy maga Semjén legyen kóbor kutya, hogy ezt a kívánságát elmondja.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések