2024, december22, vasárnap
KezdőlapMagyarországSimicska büdös, bűnöző bandának nevezi a Fideszt és teljes coming out-tal fenyeget

Simicska büdös, bűnöző bandának nevezi a Fideszt és teljes coming out-tal fenyeget

-

Aki az ellenségem ellensége, az nem feltétlenül a barátom. Simicska Lajost attól nem fogjuk megszeretni, mert két évvel ezelőtt Orbán Viktor ellen fordult. Simicska Lajosról tudjuk, amit tudunk. Hogy mekkora szerepe volt Orbán vagyonának gyarapodásában, a Fidesz hatalmának kiteljesedésében. Simicska Lajos találta ki, hogyan lehet az alkalmi lopásokat államszintű gyakorlattá emelni, az ő nevéhez fűződik a Fidesz-közeli, milliós köztartozásokkal terhelt cégek eltüntetése.

Simicska Lajos, aki Orbán kollégiumi szobatársa volt, és évtizedeken át jó barátja, Orbánnak köszönhette a gazdagodását, cserébe Orbán neki köszönheti, hogy Magyarországon soha nem látott politikai hatalmat szerzett magának. Orbán sok mindent tud Simicskáról, Simicska pedig még ennél is többet Orbánról.

És úgy tűnik, Simicska most végleg elszánta magát, hogy kicsinálja Orbánt. Két évvel ezelőtt, a G-nap után már a nagy nyilvánosság számára is láthatóvá vált, hogy megromlott a kapcsolatuk, és a háborúskodásnak eddig főként Simicska birodalma látta a kárát. Igaz, Orbánt is érzékeny veszteségek érték. Elveszítette sajtójának jelentős részét, mert a Simicskához köthető, korábban őt dicsőítő lapok és tévék ellene fordultak. És hiába került Orbán-Habony-Vajna-Mészáros uralma alá a közmédia, a TV2, az Origo és a lakájmédia más, kizárólag a politikai ellenfelek aljas lejáratására használható tagja, ezek hatékonysága minimális, mert olyannyira igénytelenek és silányak, hogy csak nagyon kevesen olvassák, nézik őket.

Simicska Lajos, és fia, Simicska Ádám, most kiborultak és megfenyegették Orbánt és családját. Állítólag azért most borult a bili, mert Simicskáék közlése szerint paparazzik figyelik őket, letáboroztak a házukkal szemben, és minden lépésüket lesik.

„A paparazzik nem hagyják a családomat kilépni a házunk ajtaján. Abba kéne ezt hagyni” – írta a Facebookon Simicska Ádám, aki egyébként a Nemzet Lapkiadó társügyvezetője.

„Engem különösebben nem idegesítenek, de ez mégiscsak a család, van három gyerekem, ez már sok” – mondta Simicska. „Ezek engem nem tudnak megfélemlíteni, nem hagyom magam, nem tudnak elkergetni, ez az én hazám, én meg megyek tovább azon az úton, amit elhatároztam. Ez egy büdös bűnöző banda, amelynek el kell takarodnia”.

Simicska Lajost az utóbbi időkben a Jobbik támogatásával vádolja a Fidesz. Orbán pártja erre építi a kommunikációját, azt sulykolják, hogy ahogyan a baloldalt Soros György, úgy a Jobbikot Simiocska rángatja. Simicska rendre cáfolja az ezzel kapcsolatos felvetéseket, bár azt elismeri, hogy szimpatizál a Jobbikkal, mert szerinte ez a párt képes 2018-ban legyőzni Orbánt.

Simicska Ádám még apjánál is nyersebben fogalmaz, és családi síkra tereli a konfliktust. „Azért a családdal csak ésszel! Viktor! Most az kell neked, hogy teljes coming outot toljunk a kis pereputtyodról??? Teljeset???? Ettől félsz te is! Ti vagytok a nagy keresztények??”

Az Orbánhoz közeli Győri Tibornak, a Modern Media Group tulajdonosának pedig ezt írta Simicska fia: „Kedves Győri Tibi! Mégiscsak rokonok vagyunk! Gondoltam írok neked! Megtennél valamit? A paparazzik nem hagyják a családomat kilépni a házuk ajtaján. Abba kéne ezt hagyni. Küldd el őket a picsába! Szó szerint idézném apám üzenetét: ezért kibelezlek titeket! Kell ez neked Tibi? Mert az, hogy a Viktor aberrált, az egy dolog, de te is?”

A legújabb fejlemény, hogy Simicska Ádám a nemrégiben elindított Zsúrpubinak a következőt nyilatkozta: „A magyar politika kisgyerekeket próbál megdolgozni. Gusztustalan és aljas dolog, amikor az ember családját támadják politikai okok miatt. Sok mindent el tudunk képzelni, mi férhet bele a politikába és mi nem, azonban egy biztos: ez már nem az, ami belefér. Ezekért a dolgokért előbb-utóbb mindenkinek fizetnie kell, ha mást nem, akkor milliméterenként lesz levágva a faszuk, és ennek minden másodpercét majd az adott pillanatban élvezni fogjuk.”

A háború tehát eszkalálódik, s úgy tűnik, a felek egyre durvább fegyverekkel lőnek egymásra. Előbb-utóbb valamelyikük halálos sebet kap. Hogy melyikük, nem tudni. Nem drukkolunk egyiknek sem. Nem szeretjük Orbánt, de csak azért, mert Simicska gyűlöli őt, utóbbit sem fogjuk megkedvelni.



25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések