2024, december22, vasárnap
KezdőlapMagyarországKiemelt hírekSzázezer helyett néhány ezren tüntettek Magyar mellett

Százezer helyett néhány ezren tüntettek Magyar mellett

-

Magyar Péter a szokásos nagyotmondásával százezres tüntetést hirdetett meg a Kunigunda utcába, de alig néhány ezren mentek el hívó szavára. Az orbánista sajtóban 3 ezer embert írtak, ha megszorozzuk kettővel az egykori barátai becslését, akkor sem voltak 6 ezernél többen. Ez mindenképpen kudarc a hőzöngéshez képest, egyébként pedig maga a realitás.

Előre megírtuk, esélye sincs százezres tüntetésre. Magyar bedől saját propagandájának. De nemcsak ez bullshit. 2026-ban esélye sem lesz leváltani Orbánt, ha egyáltalán eljut addig.

Magyar Péter rövid idő alatt sokat veszített a népszerűségéből, megosztó személyiség, aki emellett még agresszív, kötekedő és bomlasztó is. De ennél is fontosabb, hogy az ellenzéki szavazók, akik mellé szegődtek, soha nem voltak ennél aktívabbak és motiváltabbak. Egy-egy ügy mellé odaálltak, de tartósan százezrek nem mennek az utcára.

Magyar végtelenül beképzelt, azt hiszi, az ő kiválósága vitt korábban sokakat az utcára, de ebben is téved. Találtak új celebet, aki szabadulást ígér nekik mindenféle áldozat nélkül. Ez nem jelenti azt, hogy ők majd bármit is csinálnak. Magyart utolérte máris az ellenzék régi átka, hogy soha nem számíthattak a támogatóikra, akik csak gyalázni tudják őket.

Magyar egyre nevetségesebb lesz, ahogy fogynak a hívei és egyre kevesebben mennek majd meghallgatni a jól ismert demagóg süket szövegét. Magyar még egy felvételen is azt mondta Császár Attila öreg motoros hírhamisítónak, hogy „itt van százezer ember”. Ennyire igaz az is, hogy már fej-fej mellett van a Fidesszel. Ezt csak a hazug Medián szállítja neki.

Magyar egy át nem gondolt, céltalan és képmutató tüntetésre hívta a híveit, azt gondolva, hogy ő bármikor százezer embert visz az utcára. Nagyot tévedett. A lyukas zászló elleni durva támadást is visszaverte a tábora, mert nem sokan hallgattak rá. Semmit nem ért el, beszéde zengő érc és pengő cimbalom, fontoskodó pökhendisége visszataszító.

A néhány ezer a százezerhez képest még mindig sokkal jobb arány, mint ami Magyar és a valóság között fennáll. Most a sajtószabadságot is sikerült lejáratnia. A propagandagyár legyőzte, pojácát csinált belőle. Kínos kudarc, hogy nem olvashatta be, amit akart, hanem kitessékelték az ajtón, ő pedig kiballagott. Nevetségessé tette magát.

Sikerült elintéznie, hogy október 23-án sem lesz százezer ember. Az pedig még kínosabb lesz, hogy oda hívja az embereket, ahonnan egykor az 56-os forradalom elkezdődött, de most nem kezdődik el semmi. Kezdenek beleunni. Kissé közhelyes már, de apad a Tisza, és csak a hordalék szemét marad utána.

Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések