Zoltán Gábor 2016-ban megjelent Orgia című dokumentumregénye a magyar történelem egyik kevésbé tárgyalt eseményét mutatja be, soha nem látott alapossággal és naturalizmussal, a maga valójában. Ezért a magyar önismeret egyik legfontosabb könyve lehetne, ha a magyar közélet foglalkozna vele, és következményei lennének. A magyar köznyelvben „nyilas rémuralomként” emlegetett időszak valóságos képe az, ami megrendítő: az embertelenségnek, férfiak, nők, gyerekek értelmetlen, öncélú kínzásának, megerőszakolásának, meggyilkolásának olyan pokla tárul elénk, amit nem ismer a magyar közvélemény.
A tizenkettedik kerületi nyilasok rémtettei emberiség elleni bűncselekmények, a legszörnyűbb népirtásokkal vetekednek. A művet jelentős visszhangja ellenére nem kísérte szembenézés, társadalmi öntisztulás. Elmaradt a katarzis. Zoltán Gábor a poklot mutatta meg, az emberben lakozó állatot, és a magyar népnek olyan arcát, amellyel szembe kell nézni ahhoz, hogy megértse: akár észrevétlenül süllyedhet az emberi létezés legmélyebb mocskába, s ezt fel kell dolgoznia, hogy soha ne ismételje meg. A valóság Zoltán Gábor Szomszéd (Orgia előtt és után) című könyvéből és az említett Orgia című regényéből tárul elénk.
A szerző saját nevükön szerepeltette a szörnyetegeket, akik ezeket a leírhatatlan borzalmakat, gyilkosságokat elkövették. Tudható, kik tették, akiknek itt élnek a leszármazottai, akik úgy tesznek, mintha semmi nem történt volna. Itt vannak az áldozatok leszármazottai is, akiket soha nem követtek meg, akik előtt soha senki nem borult le zokogva, nem kért bocsánatot, nem adott elégtételt, vagy még mindig a családjuk evőkészletét használják a nyilas leszármazottak és utódok. Mindenre megvannak az önfelmentő magyarázatok.
A mű látszólag regény, de négy évi levéltári kutatómunka alapján a valóságot mutatja be, amely minden emberi képzeletet felülmúl. Ezzel a magyar nép még soha nem nézett szembe, soha nem dolgozta fel, és soha nem vonta le a megfelelő következtetéseket. A magyar történelem azóta eltelt időszaka bizonyítja, hogy nem is tanult belőle, hanem annak mesgyéjén halad tovább. Ezekért a rémtettekért senki nem kért igazán bocsánatot, az elkövetők nagy részét soha nem vonták felelősségre, családjaik pedig úgy élnek, mintha semmi sem történt volna.
Zoltán Gábor művei alapján megírtuk, hogy Szlazsánszky Ferenc, az ATV Híradó főszerkesztője nyilas családból származik, nagyapja nyilas vezető volt, Szálasi barátja, a nemzetvezető fontos munkatársa, aki középső gyermekének (Szlazsánszky Ferenc újságíró apjának), a Szálasi iránt érzett rajongásából adta a Ferenc nevet. Ő gyermekének, az ATV-s Szlazsánszky Ferencnek adta tovább a Szálasiról kapott nevét. Szlazsánszky Ferenc újságíró a Szálasitól továbbörökített nevet viseli. Apjának Szálasi volt a keresztapja, nemcsak jelképesen: Szálasi tartotta keresztvíz alá, aki így rokona lett a családnak.
Mindez azonban semmi. Önmagában ez még nem mond semmit. Még az sem igazán, hogy nagyapja, Szlazsánszky Ernő, és az akkor 12 éves legnagyobb fia zsidókat jártak ölni. Zsidókat fogdostak össze és kísértek a Dunához és belelövöldözték őket. A kerületi pártszékházban megkínozták, megerőszakolták, sokszor helyben meggyilkolták őket. Ahhoz, hogy értékelni tudjuk, mit jelentett ez a valóságban, ahhoz el kell olvasni Zoltán Gábor tizenkettedik kerületi nyilasokról és rémtetteikről szóló két könyvét. Hátborzongató. Ez érzékelteti csak azt, hogy mit jelent ez a múlt és ez az örökség.
Az csak a felszín, hogy Szlazsánszky Ernő a legnagyobb gyerekét a Városmajor utcai ház kertjében tanította pisztollyal célba lőni. Az akkor tizenkét éves fiú azzal dicsekedett, hogy „ő is jár a faterral a Duna-partra zsidókat ölni. Októbertől februárig hordták a rablott kincseket a lakásukra” – írja a könyv. Ez semmit nem mond még arról a borzalomról, amit ezek az emberek elkövettek. Mintha a pokol szája nyílt volna meg. Ezt a valóságot a magyar emberek nem ismerik, és soha nem néztek szembe vele. Nincs feldolgozva a múlt. Soha nem látták még belülről ezt a világot, a kegyetlenségnek, az erőszaknak ezt a poklát.
Zavarban vagyunk, mert Szlazsánszky Ferenc családjának nyilas múltját nem azért hoztuk nyilvánosságra, hogy a felelősséget boncolgassuk, hanem ellenkezőleg: éppen azért hoztuk nyilvánosságra, hogy szembesítsük azzal, hogy senki nem tehet arról, milyen családba születik. Senki nem felel az ősei tetteiért. Mert Szlazsánszky a nyilas nagyapjával a háta mögött aktív résztvevője a Bartus László újságíró ellen indított lejárató kampánynak, amelyben a soha nem látott, soha nem ismert, ötven éve meghalt vér szerinti anyja piti bűncselekményeivel akarja lejáratni és bemocskolni a Hit Gyülekezete.
Nagyapja Zoltán Gábor könyvei szerint minden bizonnyal zsidókat ölt (az akkor még gyerek nagybátyjával együtt), fosztogattak és elrabolták a meggyilkolt zsidók értéktárgyait. Eközben ő olyan embert mocskol, akit már csecsemőkorában elvettek a vér szerint anyjától, akihez semmi köze, örökbefogadó szülők szerető családjában nőtt fel. Nagyon vastag bőr kell hozzá. Szlazsánszky elhallgatott múltjának leleplezése szándékaink szerint a szembesítést szolgálja, hogy tanuljon belőle: ahogy ő nem tehet az ősei bűneiről, úgy más sem. Egy gyilkos, rabló nyilas nagypapával ne mocskoljon másokat, hanem szálljon magába.
Azonban túllépve ezen az arcátlanságon, Szlazsánszky lelepleződése egy tágabb kontextusba helyezve mégis súlyos kérdéseket vet fel: a fel nem dolgozott múlt, a nyilas rémtettek jóvátétele, az azokkal való szembesülés kérdését. Azt a kérdést veti fel, hogy a ma vidáman élő nyilas családoknak van-e elszámolni valójuk a budapesti zsidóság felé? Például Szlazsánszky Ferencnek és családjának. Ha jogos elvárás nemzeti szinten a szemebenézés, a beismerés és a bocsánatkérés, ezt a nyilas családok szintjén is meg kell tenni. Akkor is, ha nem felelnek érte.
Amikor Németország szembenézett a felelősségével és a német nép nevében bocsánatot kért a holokausztért, akkor sem volt minden német náci, mégis megtették az egész nép nevében. Amikor például a Hit Gyülekezete ezt követelte a magyar állam vezetőitől a rendszerváltás óta, akkor is tudták, hogy a ma élő generációk nem voltak az elkövetők között, nem tehetnek róla és nem felelnek érte, azonban a nagyar nemzet kollektív erkölcsi felelőssége miatt elvárható volt ezt a nemzet más tagjainak bűne miatt megtenni. Erre azoknak is szükségük van, akik csak leszármazottak, hogy szembenézzenek vele.
Ha ez nemzeti szinten elvárható (amit meg is tett Horn Gyula miniszterelnök), akkor ez joggal elvárható családi szinten is. Nem azért, mert a leszármazottak felelnek az őseik bűne miatt, hanem a megtisztulás, a jóvátétel, a szembesülés, a katarzis miatt. Ahogy nácik leszármazottai sokkal inkább elöl járnak ebben, mert Magyarország a mai napig nem dolgozta fel a holokausztot, sem a nyilas rémuralmat, amit szépít, és hárítja a felelősségét. Ezért nem is tud megtisztulni belőle, és ugyanazok az ordas eszmék élnek tovább a Soros Györgyről készült „nevető zsidó” plakátokon. Nem tudnak az antiszemitizmuson túllépni.
A nácik leszármazottai hatalmas teherként cipelik ezt az örökséget, nem úgy, mint Szlazsánszky Ferenc, aki úgy tesz, mintha mi sem történt volna. Egész életükben igyekeznek jóvá tenni az őseik bűnét: zsidók tanulmányait, gyógyítását, támogatását célzó alapítványokat hoznak létre, segítik a kutatásokat, tényfeltárást, jótékonysági munkát végeznek, hogy valamit helyrehozzanak, vagy csak kifejezzék a sajnálatukat, az együttérzésüket, és elhatárolódjanak ettől a családi örökségtől. Ha nem felelősek érte, akkor is példamutató, és segíti a társadalmi sebek gyógyulását.
Szlazsánszky Ferencnek kötelessége lenne kiállni, a családja nevében bocsánatot kérni a zsidóságtól, az áldozatok hozzátartozóitól, és szembe kellene néznie azzal, mit tett a családja. Ha ezt megtenné, nem ismételné meg ugyanazt, hogy fasiszta gazembereket kiszolgál, és másokat az őseivel mocskol. Segítené azokat, akik elveszítették a szeretteiket, hogy begyógyuljnak ezek a fájdalmas sebek. Példát mutatna a többi nyilas leszármazottnak és az egész országnak, hogy a zsidósággal szemben elkövetett bűnöket bánja meg, ítélje el, hogy soha többé ne nyerhessen teret az antiszemitizmus.
Az ATV-be naponta járhatnak be olyanok, akiknek családtagjait Szlazsánszky Ferenc, az ATV Híradó főszerkesztőjének nagyapja és társai gyilkolták meg. Hogyan néz Szlazsánszky a szemükbe? Senki nem teszi őt felelőssé a nagyapja és a nagybátyja által elkövetett bűnökért. De a tisztesség, az együttérzés, az elhatárolódás, a szembenézés azt követelné meg, hogy álljon ki és kérjen bocsánatot. Mindazonáltal az első dolga az legyen, ha eddig nem tette volna meg, hogy vizsgálja meg, maradt-e a családja tulajdonában bármi, amit a nagyapja és gyerekként a nagybátyja megölt zsidóktól rabolt. Mindent adjon vissza.
