2024, október11, péntek
KezdőlapMagyarországTarsoly, Szijjártó és a moszkvai vízumművek

Tarsoly, Szijjártó és a moszkvai vízumművek

-

Ha nem Polt Péternek hívnák a legfőbb ügyészt, akkor Szijjártó Pétert most vezetőszáron vinnék a börtönbe és mutogatnák a sajtónak, mint egy bűnözőt. És akkor azt is tudnánk, amit nem hivatalosan persze most is tudunk: hogy miből telt ennek a langaléta fiatalembernek 167 millió forintos házikóra, túl azon, hogy elmondása szerint szülei egy élet megfeszített munkájával kapargatták össze a rávalót.

Tarsoly Csaba, a Quaestor előzetesben ülő egykori vezére azt mondta a bíróságon, hogy Szijjártó Péter javaslatára hozták létre Moszkvában a vízumgyárat. Arról a vízumgyárról van szó, amelyben ezrével osztogatták a vízumokat, minden ellenőrzés nélkül, orosz embereknek.

Tarsoly szerint mindezt Szijjártó találta ki.

Mondhatjuk erre, hogy Tarsoly Csaba szava nem ér semmit, mert a volt Quaestor-vezér egy bűnöző, akinek a bedőlt cége miatt nagyon sokan nagyon sokat veszítettek. Tarsoly Csaba feltehetőleg tényleg bűnöző – ítélet még nem született az ügyében, ezért a feltételes mód. Ám amennyiben valóban bűnös a milliárdok eltüntetésében, akkor arról sem szabad elfeledkeznünk, hogy ő már akkor is bűnöző volt, amikor még rendszeresen mutatkozott Szijjártó Péter külügyminiszter, vagy éppen Orbán Viktor miniszterelnök társaságában.

Tarsoly Csaba ezek szerint úgy döntött, hogy nem fogja egyedül elvinni a balhét, ezért Szijjártó Péterre vallott. Elképzelhető, hogy Szijjártónak most majd lesz egy-két álmatlan éjszakája, bár nagyon nem kell izgulnia. Magyarországon a legfőbb ügyészt ugyanis Polt Péternek hívják, aki már ennél nagyobb bajokból is kimentette az elvtársait.

Ha Magyarország jogállam lenne, Polt Péter nem lehetne legfőbb ügyész. A mondat persze úgy is igaz, hogy az az ország, ahol Polt Péter legfőbb ügyész lehet, nem jogállam.

25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések