2024, március28, csütörtök
KezdőlapAmerikaTrump megérett az impeachmentre

Trump megérett az impeachmentre

-

Az evangéliumi karizmatikus keresztény szavazók 81 százalékának voksával megválasztott amerikai elnök, Donald Trump, beteges hazudozó, egy populista gátlástalan szörnyeteg, aki nem tiszteli a törvényt, a jogállamot, alkotmányt, aki képes volt Amerikai ellenségeivel, az oroszokkal összefogni, hogy megpuccsolja az amerikai elnökválasztást, aki naponta akadályozza az igazságszolgáltatás működését, nyilvánvaló bűncselekményeket fedez az elnöki hatalmával visszaélve, amerikai mércével mérve önmagában is a világ pöcegödre, de az, hogy mindehhez még alávaló mocskos csaló gazember is legyen, az már sok.

Trump több meghamisított videófelvételt posztolt a twitter oldalára, amelyen Nancy Pelosi, a demokraták kongresszusi vezetője beszél, és a felvételeket úgy lelassították, mintha részeg lenne, vagy nem tudná kiejteni a szavakat. Miután teljesen világossá vált, hogy megvágott és meghamisított felvételről, egy primitív hamisításról van szó, mindenki eltávolította a promitív mocskolódást, kivéve Trumpot, aki továbbra is fenntartja a hazugságát, mert pontosan tudja, lesznek majd olyanok, akik a tények és a bizonyítékok ellenére elhiszik a hazugságot és terjesztik majd tényként a csalást. Trump mellett csak Mark Zuckerberg bizonyította, hogy mennyira kártékony és pusztító ember, miután a nyilvánvaló anaygi haszon miatt nem távolította el a Facebook a hamis videót, csak egy magyarázó oldalt kapcsolt hozz, ami gazemberség.

Trump állandóan 19-re húz lapot, mint olyan kaszinótulajdonos, aki már többször csődbe ment a szerencsejátékkal, ezúttal is blöfföl, fenyeget, hazudik és mocskolódik, hogy az alkotmányos vádemelést elkerülje, és a kongresszusi meghallgatásokat, nyomozásokat megakadályozza. Ha a demokraták ezt hagyják, akkor azzal vége az amerikai demokráciának, amelynek alapja a végrehajtó hatalom ellenőrzése a kongresszus által, ugyanakkor éppen Pelosi az, aki mindent megtesz az impeachment elkerülésére, mert nem szeretné, ha erről szólna a kampány, és ha a végén a „keresztény” republikánus többség a pártérdek miatt megvéd és futni hagy egy bűnözőt, még az a látszat is keletkezhet, hogy Trumpot tisztázták. Pelosi politikai eszközökkel szeretne nyerni.

Ugyanakkor Trump egyre kevesebb esélyt hagy arra, hogy az impeachmentet elkerüljék, mert ha szó nélkül hagyják, hogy Trump széttrollkodja az amerikai alkotmányt, megszünteti az elszámoltathatóságot, akkor már az elnökválasztás tisztaságában sem lehet bízni, és az amerikai alkotmánytól független párhuzamos diktatúra alakulhat ki. Lassan nem tehetnek mást, mint elindítják az impeachmentet, Trump nem hagy nekik más lehetőséget, ami több szempontból is kockázatos, de az egyetlen alkotmányos út, ha Trump akadályozza a kongresszust és az igazságszolgáltatást. A bíróságon kívüli alkotmányos vádemelés esélyét nagy mértékben növelné, ha annak során be kellene mutatni azokat a dokumentumokat, egyebek mellett adóbevallásokat, amelyeket Trump rejteget, s azok alapján egyértelmű lenne a bűncselekmény.

Robert Mueller különleges ügyész okozta ezt az alkotmányos válságot részben azzal, hogy az általa lefolytatott vizsgálat végén nem foglalt állást egyértelműen a Trump által elkövetett bűncselekményekről, elsősorban is az igazságszolgáltatás akadályoztatásáról, hanem a Trump által kinevezett, meglehetősen becstelen ember hírében álló Barr igazságügyi miniszterre bízta a konklúzió levonását, aki hamisan értékelte az általa leadott jelentést, és most emiatt megy a huzavona. Márpedig a republikánus szenátusi többséget csak egy minden kétséget kizáróan bizonyított bűncselekménnyel lehetne rávenni arra, hogy szabaduljon az amerikai történelem legaljasabb, legmocskosabb elnökétől. Nem elég, hogy 800 volt szövetségi ügyész írta alá, hogy ha Trump nem lenne elnök, akkor vádat kellene emelni ellen a Mueller-jelentés alapján.

Ezzel azt is mondták, hogy Trump jelenleg a törvények fölé helyezi magát, ami elfogadhatatlan az amerikai demokráciában.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések