Napi cikkek: Aug 11, 2026
Próbálkozhat más kereséssel is:
Baka András megválasztásával nem ért véget a NER
Mivel az ország jövője szempontjából kulcskérdésről van szó, nem tehetjük meg, hogy Karácsony Gergely hangzatos, de az igazságot messze elkerülő kijelentését ne cáfoljuk tételesen. A NER nem Baka András kirúgásával kezdődött. A 2010-es választás éjszakáján Orbán már "fülkeforradalomról" és egy új rendszer létrehozásáról beszélt, ami a vele szemben indítandó (egyik) eljárásban perdöntő bizonyíték: Orbán előre eltervezett mindent, a beszéd az alkotmányos rend megdöntésére irányuló szándék bejelentése. A 2010. június 14-én elfogadott NENYI (a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozata) az alkotmányos rend megdöntésének előkészülete büntető jogi tényállása volt. (Btk. 254. § (2) bek.)
A NER 2011. április 25-én, az Alaptörvény elfogadásával kezdődött. Ekkor Baka Andrást még nem rúgták ki. Baka András eltávolítása az Alaptörvény átmeneti rendelkezései révén történt. Ez az Alaptörvény elfogadásától különálló aktus volt. Az Átmeneti Rendelkezéseket csak hónapokkal később, 2011. december 30-án szavazták meg. Ebben a Legfelsőbb Bíróságot Kúriának nevezték át, ezzel formálisan megszűnt a Legfelsőbb Bíróság, s vele együtt a bírósági rendszer átalakítását kritizáló elnök, Baka András tisztsége és megbízatása is. Az Átmeneti Rendelkezéseket különálló, önálló törvényként fogadták el. Az Alkotmánybíróság azt is megsemmisítette, hogy az Alaptörvény részévé tegyék.
Ezek a tények. A NER nem Baka András kirúgásával, hanem az Alaptörvény elfogadásával kezdődött. A kettő időben sem esett egybe. Ennek azért van jelentősége, mert a NER nem is Baka András köztársasági elnökké választásával ér véget, hanem az Alaptörvényt felváltó demokratikus, jogállami (világnézetileg semleges) új Alkotmány elfogadásával. Ennek kimondása rendkívül fontos, mert ha valaki azt hiszi, hogy Karácsony Gergely hangzatos lódítása igaz, akkor megelégszik azzal, hogy Baka Andrást elnökké választották, s attól a NER megszűnt, semmiféle közjogi átalakításra nincs szükség.
Ám a NER nem személyekből áll, hanem közjogi rendszerből. Ezért nem személycserével ér véget, hanem a rendszer megszüntetésével. Ezért Karácsony Gergely állítása nem igaz.
Ennek cáfolata azért is fontos, mert Magyar Péter mutat arra irányuló jeleket, hogy ezt ő maga is elhitesse az országgal, hogy megelégedjenek az emberek a személycserékkel. A személycserékkel azonban a rendszer nem változott meg. Magyarország Baka András köztársasági elnöki esküje után is az Orbán-rendszerben él, az ország államformája a NER, a Nemzeti Együttműködés Rendszere (mely az alkotmányos rend megdöntése után felváltotta a köztársaságot). A NER akkor szűnik meg, ha alapdokumentuma, az Alaptörvény megszűnik. Mindezt azért is fontos hangsúlyozni, mert a Magyar Péter szolgálatába állt új lakájmédia is azt írta: Baka András elnökké választásával jelképesen véget ér a NER.
Legutóbbi bejegyzések









