Orbán átlátszó módon képes megtéveszteni értelmesnek látszó embereket, hogy nem géppisztolyos rendőrök törnek be a független lapok szerkesztőségébe, hanem adminisztratív eszközökkel végzi ki őket. Ezért némelyek elhiszik, hogy ez demokrácia és nem diktatúra. Ahol nem szabad a sajtó, az nem demokrácia. Márpedig a sajtószabadságot nemcsak az jelenti, hogy mi jelenhet meg egy újságban állami cenzúra nélkül, hanem az, hogy mindenféle piaci befolyásolás, kényszer, kiéheztetés, tulajdonosi viszonyok megváltoztatása, nyomásgyakorlás nélkül alapíthat, írhat, szerkeszthet és terjeszthet bárki olyan lapot, amilyet akar.
A lapkiadás ez utóbbi szegmense ellen indul támadás az önkormányzati választás után. A Népszava információi szerint Orbán bűnszervezete ráteszi a kezét a lapterjesztésre is. A Posta és a Lapker átadja a teljes piacot az Orbán által közpénzen magán- és pártcélra felvásárolt médiaholding, a KESMA felügyelete alá. A tervek szerint a KESMA-hoz tartozó Mediaworks, alias „Mészáros Lőrinc” létrehoz egy lapterjesztő céget, amely uralma alá veszi a lapok terjesztését. Ezzel a még viszonylag szabadnak és függetlennek tekinthető, Orbán által eddig megtűrt lapok a terjesztésen keresztül egy perc alatt megfojthatók, illetve zsarolhatók. Nincs szükség géppisztolyokra, elég a hirdetési piacot és a lapterjesztést elfoglalni, máris vége a maradék „sajtószabadságnak” is. Ez már most sem szabadság.
Egyetlen újság sincs, amely saját terjesztői hálózattal rendelkezne, és amelynek lenne erre pénzre, vagy megérné saját magának terjeszteni a lapokat. Vélhetően ez nemcsak az utcai árusítást, hanem az előfizetéseket is érinti. Ha a lapterjesztés drágul, az előfizetői árakat olyan mértékben kell emelni, amit az olvasók már nem fizetnek meg, vagy nem tudnak megfizetni. Ezek a lapok a terjesztésen keresztül simán megfojthatók. Orbán Viktor pedig széttárja a karját, hogy üzleti ügyekkel nem foglalkozik, magáncégek alakítják a piaci árakat, amibe nem szólhat bele. Ha megszűnnek az ellenzéki lapok, csupán a piacnak köszönhetik, nem bírták a versenyt. Magyarország annyira demokratikus ország, hogy a szabad sajtópiacba nem avatkozik be. Az EU-ban pedig golyózik a szemük: ezt hogyan fogják meg. Pedig egyszerű az egész.
Lapinformációk szerint a lapterjesztés megszerzése révén nyomást is lehet gyakorolni egyes kiadókra, hogy ha nem akarják elvéreztetni valamelyik nyomtatott újságjukat, akkor szüntessék meg vagy önként adják el „Mészáros Lőrincnek” az Orbánnak nem tetsző online ellenzéki lapjukat, amiből csinálnak majd egy Origóhoz hasonló szennylapot. Egyes vélekedések szerint konkrétan ez várható a HVG-t és a 24.hu online lapot kiadó Central Médiacsoport esetében, amely eldöntheti: veszít mindent, vagy a HVG-t még egy darabig megtarthatja, ha átadja a 24.hu-t. Másokat egyszerűen kivégeznek a lapterjesztés áraival. A lapterjesztés KESMA-ba kerülésével a médiában lassan 100 százalékos lesz a „centrális erőtér”. Minden együtt, egy helyen, egy kézben. Orbán azt tartja meg, amire szüksége van a „sajtószabadság” hamis látszatának fenntartásához. Ezek élére is a holdudvarába tartozó tulajdonosokat és irányítókat jelöl ki, mint a 168 Óra vagy a Népszava esetében.
A helyzet lépésről lépésre halad a totális diktatúra sajtóviszonyai felé, miközben a látszat az, mintha ez magától alakult volna ki, demokratikus úton, piaci viszonyok között jött volna létre. Az Amerikai Népszava már 2010-ben felajánlotta, hogy mivel a területen kívülisége és tényleges szabadsága miatt egyedül lesz alkalmas arra, hogy magyar nyelven valódi ellenzéki lap legyen, használja ki ezt a magyar sajtó. De a sajtópiacon mindenki vállalta inkább az Orbán által meghúzott keretek közötti lavírozást, a kényszerek és a prések alatti működést. Mindezt annak reményében, hogy alkalmazkodva, újabb és újabb apró kompromisszumokkal túl lehet élni. Nem lehet túlélni. Előbb-utóbb minden újság, minden elektronikus médium fideszes lesz. Egyik kicsit jobban, a másik kevésbé. Majd a KESMA-n belül megteremtik a „sokszínűséget”, ami a szélsőjobbtól a nem fröcsögő, konzervatív jobboldali lapokig, és az illiberalizmus ízléséhez illeszkedő álellenzéki újságokig terjed.
Arra sem lehet számítani, hogy bárki befektetője vagy támogatója legyen az Amerikai Népszavának vagy más, valóban független, területen kívüliséget élvező, a magyar médiatörvények alá nem tartozó lapoknak, mert mindenki tisztában van azzal, hogy ezzel magára vonná Orbán „kivégzőosztagát”, a magyar állam intézményeit: úgymint rendőrség, ügyészség, adóhivatal, stb.. Orbán ajánlata az, ha meghúzod magad, békén hagyunk. Azzal pedig mindenki tisztában van, hogy nincs esélye Orbán gépezetével szemben, és senki nem akarja börtönben és kifosztva tengetni az életét. Mondhatnánk, a „semmiért”, mert eközben Magyarország nagyon jól megvan ezekkel a viszonyokkal. Tele a boltok, szép az áru, van kaja, valahogy mindenki megél, megy a turizmus, minden hétvége buli vagy wellness.
Akik külföldi alapítványok támogatásával működnek, az utolsó lépések egyikeként várhatják az erre vonatkozó törvényt, amely ezt megtiltja, s törvényesen megszünteti ezt a lehetőséget. Mindez látható 2010 óta, és évről évre csendesen végignézzük, mint a moziban, ahogy lépésről lépésre megtörténik. A kör bezárul. Ezért kiabáltunk 2010 után, amíg lehetett volna tenni bármit, de nem érdekelt senkit. A róka megeszi az összes tyúkot a baromfiudvarban. Nem hagy meg egyet sem. Csak rókák élik túl a baromfiudvar elfoglalását.
