2024, december22, vasárnap
KezdőlapMagyarországUngváry Rudolf szerint Orbán rendszere aljasabb, mint a nyilasuralom

Ungváry Rudolf szerint Orbán rendszere aljasabb, mint a nyilasuralom

-

Ungváry Rudolf író, aki korábban a fasizmus egyik mutációjának nevezte Orbán rendszerét, a 24.hu portálnak adott interjújában azt mondta, hogy a NER esetében olyan rendszerrel állunk szemben, „amelynek aljassága felülmúlja az egykori nyilasuralmat is. Az legalább nyílt volt.” Ungváry Rudolf ezzel nem azt mondta, hogy Orbán rendszere rosszabb, mint a nyilasuralom, amikor zsidókat lőttek a Dunába, hanem azt, hogy „aljasabb”, és azt meg is indokolta, hogy azért, mert „az legalább nyílt volt”. A nyilasok legalább vállalták önmagukat. De Orbán még utolérheti a nyilasokat is, ha így folytatja.

Orbán rendszere álnok, másnak mutatja magát, mint ami, ennyiben aljasabb, mert hazudik, alattomos és képmutató, nem vállalja fel magát. Mint Ungváry Rudolf mondta: „Ez a rendszer azonban a demokrácia álarcát ölti fel, és ettől úgy tűnik a mainstream képviselőinek, hogy „sérültek a demokrácia törvényei”. Sérültek a fenét, nincsenek! Ami van, az csak a látszat. És vannak olyan körülmények, amikor ezt egyértelműen ki kell mondani.” S ebben Ungváry Rudolfnak nemcsak igaza van, hanem ez alapvető erkölcsi kötelessége nemcsak egy írónak, hanem minden embernek.

Ungváry Rudolf sajnálja, hogy egyedül maradt azzal, hogy nevén nevezze Orbán rendszerét, mint aki a látszat mögött meglátja a valóságot, a lényeget. Ungváry Rudolfnak igaza van, mert vannak még sokan, akik felismerik a rendszer képmutató jellegét, és látják a hamisságát, hogy egy fasiszta diktatúra, egyszemélyes önkényuralom, egy gonosz rendszer bújik meg a demokrácia hamis látszata mögött, de ezt nem mondják ki. Pedig ennek az egyenes beszédnek lenne felszabadító és mozgósító hatása. Ugyanakkor nagyon sokan örülnek annak, hogy elbújhatnak a hamis látszat mögé, és úgy tehetnek, mintha a NER egy demokrácia lenne, amellyel szemben nem kell tenniük semmit.

Ezért konszolidálódhat belföldön és külföldön egyaránt Orbán fasiszta rendszere, mert az emberek jelentős része partner abban, hogy elfogadja ezt a hazugságot, és keresse benne a megélhetését, ugyanúgy, mint a Kádár-rendszerben. Azzal a különbséggel, hogy akkor Magyarország egy idegen ország által megszállt hatalom volt, Kádár Jánosnak pedig nem volt akkora hatalma, mint Orbánnak. A kommunista párt 1956 után nem tehetett meg akármit, ugyanakkor azt a diktatúrát egy „igazságosabb társadalomba vetett hit” vezette, nem pedig egy család és egy bűnszervezet hatalomvágya és anyagi érdeke. Ezért voltak a rendszernek pozitív vonásai, mint például a szegény és hátrányos helyzetű fiatalok taníttatása, és bizonyos ideológiai korlátok között a tudomány és a kultúra tisztelete. Orbán rendszerében viszont csak önző érdek, hatalmi logika, szervezett rablás, sunyi és aljas elnyomás, jogfosztás, és elementáris pusztítás.

Ungváry Rudolf azt fogalmazta meg, hogy az orbáni álnokságnál, hamisságnál a múlt század fasisztái tisztességesebbek voltak, mert egyenesen csinálták ugyanezt, vállalták önmagukat, nem bújtak hazugság mögé. S éppen ez a rendszer nevezi magát „kereszténynek”, miközben a kereszténység alapítója, Jézus Krisztus a legvisszataszítóbb magatartásnak a farizeusok képmutatását nevezte. Igaza van Ungváry Rudolfnak, annál aljasabb nincs, mint amikor valaki másnak mutatja magát, mint ami valójában, és ezzel sokakat megtéveszt. Ungváry Rudolf pontos definíciót adott, hogy Orbán a fasiszták klónja, csak nem tud róla. Eljön az idő, amikor ez mindenki számára világos lesz.

Szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy az Amerikai Népszava Ungváry Rudolfhoz hasonlóan kezdettől fogva hangoztatja Orbán rendszerének fasiszta jellegét, amely csak addig él, amíg fenn tudja tartani a demokrácia hazug látszatát. Ezért terheli súlyos felelősség a hivatalos politikai ellenzéket, amely a rendszerbe való beépülésével, a parlamenti részvételével legitimálja ezt a hazugságot, ezért felelős Orbán rendszerének fenntartásáért. Ezúttal is megerősítjük, amit 2011 óta mondunk, hogy amikor majd Orbán rendszere levetkőzi ezt a hamis álcát, és megmutatja igazi lényegét, majd emiatt megbukik, hazudnak majd azok az emberek, akik azt mondják, hogy Orbán rendszere akkor lett fasiszta, vagy ezt nem lehetett látni előre vagy korábban.

Ungváry Rudolf és még néhány ember ezt már a rendszer születése pillanatában megmondta. Hazugság, hogy nem lehetett ezt tudni. Azok hazudják ezt, akik megpróbálták elkerülni a konfliktust, keresték a maguk hasznát, és nem vállalták az igazság, a jogállam, a demokrácia, a szabadság és az Alkotmány melletti egyenes és bátor kiállást. Ezzel pedig hozzájárultak mindahhoz a pusztításhoz, amit Orbán és a bűnszervezete eddig elkövetett, és amit ezután elkövet. Reméljük, Ungváry Rudolf megéli az Orbán-rendszer bukását, kimondja a most lapítók erkölcsi ítéletét, és összeveti majd Orbán pusztítását a tatárjárás okozta károkkal.

 





Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések