2024, december22, vasárnap
KezdőlapKiemelt fő hírVarga Judit megbolondult Amerikában

Varga Judit megbolondult Amerikában

-

A Völner-Schadl-féle korrupciós botrányba belebukott Varga Judit a Pegazus-ügyben játszott szerepe után örülhetett, hogy egyáltalán beengedték Amerikába. Az amerikai kormányzat részéről senki nem fogadta, jelentős amerikai politikus nem találkozott vele. Ahhoz képest, hogy amerikai útja alatt még Magyarország igazságügyi miniszteri posztját tölti be, rendkívül kínos és megalázó, hogy senki nem állt szóba vele. Varga mindösszesen a Dallas Express című helyi online újságnak nyilatkozott, amit 2021-ben alapítottak. Ezt tudták felhajtani neki.

Varga olyan hülyeségeket beszélt, hogy „az Egyesült Államok és Magyarország ugyanazokkal problémákkal néz szembe: migráció, gender és a hagyományos keresztény értékek elleni folyamatos támadások”. Egy ízben azt is állította, „mi, magyarok sikerrel védjük Európa határait, ami jó példa lehet bárhol a világon, még Texasban is”. Ez a nő nem tudja, miről beszél. Azt a néhány illegális határsértőt hasonlítja össze Texassal, akiket elfognak Röszkén, vagy azokat az embercsempészeket, akiket az ő irányítása alatt törvénytelenül szabadon engednek? Ez a jó példa Amerikának?

Texasban a mexikói határon 150 ezren várakoznak a határ túloldalán, humanitárius katasztrófa fenyeget, ezt hasonlítja ez a bolond nő, aki Magyarország igazságügyi minisztere, a röszkei határhoz, és emlegeti nekik a magyar példát. Vargának fogalma nincs a migrációról, a genderkérdéshez legfeljebb annyi köze van, hogy a cowboykalapokban készített fotói alapján még inkább felmerülhet a vele szemben hangoztatott gyanú, hogy a genderezése közben ő egy rejtőzködő férfi transzgender, a hagyományos keresztény értékekről pedig inkább ne papoljon, amikor éppen válófélben van.

A Facebook oldalán közölt szélsőjobboldali, tudatlan és ocsmány fröcsögései szót sem érdemelnek, ennél sokkal érdekesebbek a feltöltött fotók. Ezeken Varga Judit megfeledkezve önmagáról és az országról, amelyet – amúgy érdemtelenül – képvisel, sőt a rangos pozíciójáról, amelyből ugyan kirúgták, de a látogatás idején még betölt, önmagából kivetkőzve viháncol, ripacskodik, heherészik, mint akinek elment a maradék esze. Mint egy féleszű, hebrencs tinédzser, aki kiszabadult Amerikába, és ott játssza az eszét. Teheti, de normális ember ezt nem teszi közszemlére.

Mint akinek nagyon kell bizonyítania, hogy mennyire jól van és mennyire boldog. De az egész beteges kompenzálás mögött látszik a megjátszás, a mesterkéltség, ahogyan pakolja magát. Varga Judit eddig sem volt normális, inkább neveznénk gyomorforgatónak az ocsmány stílusát, hazudozását, nívótlan mocskolódását és keresztény gyűlölködését, de ennél már csak egy rosszabb van, amikor Varga Judit vidám és boldog. Mert az hátborzongató. Fotói alapján állíthatjuk, hogy Varga Judit teljesen megbolondult Amerikában, s így még ellenszenvesebb, mint eddig volt.

Vélhetően nem tudja feldolgozni, hogy kirúgták. Brüsszelbe kerül parkolópályára, és most nagyon kell mutatnia, hogy ez őt cseppet sem zavarja. Méltóságot nem is várnánk ettől a szörnyeteg nőtől, aki szemrebbenés nélkül hazudik, kiszolgál mindent, és férfiakat megszégyenítő módon mocskolódik, de valamiféle mértéktartást talán mégis. Vagy mégiscsak megfeledkezett önmagáról, s a cowboykalapban, cowboyszerelésben boldoggá tette, hogy végre azonos lehet gender önmagával. Ha így van, akkor viszont ne genderezzen, mint azok a fideszes homofóbok, akik közben melegek.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések