Vége a rémálomnak, Joe Biden az Egyesült Államok megválasztott elnöke, America Is Great Again!

8 perc olvasási idő

Joe Biden megnyerte Pennsylvániát is, s ezzel megszerezte a szükséges elektorok számát, és megnyerte az amerikai elnökválasztást. Joe Biden legyőzte Donald Trumpot, akinek el kell hagynia a Fehér Házat. Véget ért a négy évig tartó lidérces rémálom. America is great again! Joe Biden meggyőző fölénnyel lett az Egyesült Államok 46. elnöke, aki január 20-án bevonul a Fehér Házba. Már megválasztott elnök, de még további államokat is megnyerhet, s növelheti a Trump fölött aratott győzelmét. Az összesített szavazatokat tekintve is hatalmas fölénnyel nyert, 4 millióval többen szavaztak rá, mint Donald Trumpra.

Soha ennyien nem szavaztak egyetlen elnökre sem, ami elsősorban annak köszönhető, hogy az amerikaiak nagy többsége meg akart szabadulni Trumptól. Olyan államokban nyert a demokrata jelölt, ahol évtizedek óta csak republikánus jelöltek nyertek. Nemcsak a demokratáknak, a republikánusoknak is elegük volt Trumpból. Ezért mentek el nagyon sokan szavazni, hogy éljenek a demokratikus választás lehetőségével, és elküldjék Trumpot. Mindez nem csökkenti Joe Biden érdemeit, aki a kampány végére igazi államférfiként jelent meg, eloszlatta a személyével kapcsolatos előítéleteket, és rendkívül szimpatikus, megnyerő és megbízható ember benyomását keltette. Ez döntött.

Joe Biden megválasztásával visszabillen a világ a normális medrébe. Amerika visszatalálhat igazi önmagához, az alkotmányos rendjéhez. Véget ér a félelem,a  szorongás és a tudat alatti rettegés. Amerika visszanyerheti önmagát és régi tekintélyét, amit egy notórius hazudozó, populista diktátor földig rombolt. Trump hatása még sokáig érződni fog, főleg akkor, ha nem tűnik el a közéletből és ébren tartja a hazugságait. De az amerikaiak nyugalomra és biztonságra vágynak. Arra, hogy Amerika szélsőségektől, gyűlölködéstől, megosztottságtól mentes, élhető ország legyen.

Biden személye garancia arra, hogy senkinek nem kell félnie, mindenki méltányos elbánásban részesül, és az ország pozitív értékek alapján működik. Nem kell félnie senkinek attól, hogy bőrszíne, vallása, világnézete miatt üldözik, megvetik, megbélyegzik, jogait korlátozzák. Nem kell attól tartania, hogy a Fehér Házban egy elmebetg twitterezik, róla pedig nem gondoskodik senki. Nem marad egészségbiztosítás nélkül több tízmillió ember. Humánus, jogszerű, demokratikus és békés világ jön, amely rendezi a kapcsolatait az eddigi szövetségeseivel és képviseli az értékeit az önkényuralmi rendszerekkel szemben. Biden a talpára állítja a feje tetejére állt világot.

Gyengülnek a világ diktátorai, önkényurai és fasisztái, mert nagy támogatójukat veszítették el. Biden jól tájékozott, pontosan ítéli meg az illiberális államok és politikusok jellegét, pontosan tudja, hogy az mit jelent. Gazembereknek nevezte őket, köztük Orbánt is, akinek politikai tisztánlátást jól mutatja, hogy “B” terve sem volt, annyira bízott Trump győzelmében. Egy biztos, Orbánt nem fogadják a következő négy évben a Fehér Házban, és nem fogják Amerikából példaképnek állítani a világ tömeggyilkosait, köztük Putyint.

Nincs eleve elrendelés, hogy ezekben az években véget kell érnie a liberális demokráciáknak, a jogállamoknak, nem következnek szükségszerűen a fasiszta rendszerek. Nem járt le a liberális demokrácia szavatossága. Csak az embereken múlik, hogy ennek álljanak ellent. Ne higgyék el az oroszok és a szélsőjobboldali fasiszták hazugságait. Tisztázzák, hogy a kereszténység nem fasizmus, nem diktatúra, nem az egyház állammal való összefonódása. Keresztény ember nem gyűlöl senkit, és nem akarja az államot felhasználni senkivel szemben, még az erkölcsre való hazug és képmutató hivatkozással sem. Az egyháznak semmi köze az egyházon kívüli emberek életéhez. Különben jogfosztás, diktatúra lesz.

A részletesebb értékelések ezután következnek, de felsóhajthat a Föld nevű bolygó, mert a világ elsőszámú hatalma megszabadult a megtestesült ördögtől, a Gonosz földi helytartójától. A liberális demokrácia megőrizte a joguralmat a hazug törvénytaposó antikrisztusi szörnyeteggel szemben. Jó élni, a remény töltheti el minden embert a földön, hogy lehet szabadon, lelki terror, elnyomás, elmebeteg diktátorok uralma nélkül élni.

Hála Istennek mindezért! Éljen a demokrácia, éljen a liberális jogállam, éljen a szabad választás! Isten áldja Amerikát! Lehet felhőtlenül örülni, boldognak lenni, van miért! Csodálatos ez a nap, megbukott a szörnyeteg, és egy szelíd, kedves ember került a helyére. A farkas helyét elfoglalja a bárány. Szinte hihetetlen, elmondhatatlan öröm és boldogság!







Amerikai Népszava Opinion

Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.

Előző cikk

A liberális jogállam diadala, hogy le lehet váltani a diktátorokat

Következő cikk

Soros Györgyöt kellene kinevezni amerikai nagykövetnek?