2024, december22, vasárnap
KezdőlapKiemelt fő hírVégre megtudtuk, hogy az emberek véleményére nem kívácsi az Orbán-rezsim

Végre megtudtuk, hogy az emberek véleményére nem kívácsi az Orbán-rezsim

-

Brüsszel által előírt kötelezettségének tesz eleget az Orbán-rezsim azzal, hogy a kormány honlapján futtat egy klímavédelemről szóló „társadalmi konzultációt”. Hollik István kormányszóvívő azt mondta, hogy „ennek nem az a célja, hogy az emberek átfogó véleményét megtudja a kormány, hanem egy Brüsszel által előírt kötelezettség, amelynek a kormány eleget tesz”. Köszönjük a szíves tájékoztatást, egy percig sem gondolta soha senki, hogy ez a „kormány” bármikor is az emberek véleményére lenne kíváncsi.

Hollik megkülönböztette ezt a brüsszeli kötelezettségből fakadó „konzultációt” az úgynevezett „nemzeti konzultációtól”. Azt mondta, ha „nemzeti konzultációt” folytat a kormány, akkor azt a szokásos módon teszi. Ez azonban nem azt jelenti, hogy akkor az „emberek átfogó véleményére” lennének kíváncsiak, hanem a már eldöntött kérdésekben várják a lakosság szájába rágott populista választ, amely nemcsak a kérdés, de a válasz esetében is meghamisítja a valóságot. A „nemzeti konzultáció” lényege, hogy hamis kérdésre előre legyártott és hamis válaszokat adjon a lakosság, ami alátámasztja az önkényuralmi döntést. Ezek a „konzultációk” éppen arra szolgálnak, hogy ne kelljen demokratikus választási lehetőséget adni az embereknek, és azt demonstrálják, hogy az embereknek nincs közük semmihez.

A két konzultációt megkülönbözteti az is, hogy a hazug kérdőívnek álcázott szájba rágott propagandát hatalmas kampány kíséri, hogy minél több válasszal tudják alátámasztani az önkényes döntést, ebben az esetben viszont semmiféle kampány nincs, az egész klímavédelmi konzultáció rejtett, szinte eldugták az emberek elől. Ennek oka az, hogy pontosan tudják az emberek véleményét, miszerint a klímavédelem rendkívül fontos lenne, az Orbán-rezsim viszont a világ fasisztáival megegyezően tagadja a klímavédelem szükségességét. Ezért nem szándékozik az emberek véleményét sem nyilvánosságra hozni, sem az Európai Unióhoz eljuttatni.

Az Orbán-rezsim valójában szabotálja az uniós klímavédelmi konzultációt, és elrejti a magyar emberek elől a véleménynyilvánítás lehetőségét. A Hollik-féle nyilatkozat arra utal, hogy ha ők nem kíváncsiak az emberek véleményére, akkor nem is adnak lehetőséget arra, hogy az emberek véleményt nyilvánítsanak. Ez a magyar polgárok európai jogainak a csorbítása. Amikor a NER indít valamilyen „konzultációt”, akkor sem az emberek véleményére kíváncsi, hanem saját propagandáját terjeszti, majd a egy hamis kérdéssel az előre megtervezett választ lehet adni, ami a rezsim hazugságait alátámasztja.

Ez az orbáni demokrácia, ezt kínálja Európának, és ennek nevében gyalázza a jogállamiságot képviselő Európai Uniót.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések