2024, december18, szerda
KezdőlapKiemelt fő hírVera Jourová jobban érti Kelet-Európát, a magyar embereket védi Orbánnal szemben

Vera Jourová jobban érti Kelet-Európát, a magyar embereket védi Orbánnal szemben

-

A cseh Vera Jourová jobban érti a posztkommunista kelet-európai országok nacionalizmusát, hamis „keresztény” identitását, és az abban rejlő veszélyeket. Ezért Orbán onnan kapja a legkeményebb ellenfelet, ahonnan nem számított rá, a V4 országok egyikéből. Bizonyítva azt, hogy ezekben az országokban nagyon erős hagyományai vannak a demokratikus erőknek is, és ezeknek az országoknak a történelmében a legszebb korszakok azok voltak, amikor a demokratikus erők jutottak szóhoz. Ki ne emlékezne arra, hogy a lengyel Szolidaritás mozgalomban milyen nagyszerű demokraták voltak, akik a magyar demokratikus ellenzékkel és az akkor még liberális Fidesszel jó kapcsolatban voltak. A keresztény-nemzeti fasiszta irányzatok azonban megerősödtek és elnyomták ezeket a demokratikus hagyományokat.

Vera Jourová azonban nem egy fecske csupán, ahogy Magyarországon is jelentős tartalékai vannak a demokratikus jogállam híveinek. Vera Jourová, az Európai Bizottság értékekért és átláthatóságért felelős alelnöke személyében pedig újra partnerre találtak, mert az alelnök a nyugati országoknál érzékenyebb arra, ami Kelet-Európában zajlik. Nyugat-Európában az Orbán-rendszer egy kellemetlenkedő kis fasiszta rezsim, amely nem sok vizet zavar a magyhar határól Nyugatra. Vera Jourová azonban tisztában van a nacionalizmus veszélyeivel, hogy Orbán maga alá gyárte a Balként és a V4 országokat, akikkel már potenciális erőként áll szemben az Európai Unióval, méghozzá belülről, kihasználva épp a liberális demokrácia és a jogállam előnyeit, de azokkal szemben.

Jourová ezért harcot indított a jogállamiság védelmében és az EU fundamentumainak, alapszerződésének megvédése és érvényesítése érdekében. Az Európai Parlament brüsszeli plenáris ülésén bejelentette, hogy egy új mechanizmus létrehozására van szükség, amely megvédi a jogállamiság mellett az uniós szerződésekben rögzített európai értékeket, a demokráciát és az alapvető jogokat is. Ez azt jelenti, hogy Orbán hiába reménykedett abban, hogy karcsörtetés ellenére majd nem határozzák meg a jogállami normákat, amelyek alapján objektív módon lehet szankciomálni a jogállamiságot sértő országokat, és meg lehet vonni tőlük az uniós támogatásokat. Az uniós támogatáspk jogállamisághoz kötésénél jobb és fontosabb ötlete még nem volt az EU-nak, amióta magukra szabadították a poszkommunista országokat, amelyekben felülkerekedtek a fasiszta, populista, nacionalista bűnözők.

Pedig mi sem volt egyértelműbb, hiszen mindenki azt mondta, hogy az EU finanszírozza a fasiszta Orbán-rendszert, amiből világos, hogy amíg fasiszta, addig nem szabad finanszírozni, mert az ellentétes az EU alapokmányaival. Ha az EU alapokmányai nem tetszenek, akkor vagy lemondanak a pénzről vagy távoznak. Azért is fontosak a jogállami alapok megerősítései, mert ezek nemcsak a finanszírozás megvonásának alapjait jelentik, hanem megerősítik az EU liberális demokratikus jogállami identitását, hogy azt nem lehet „kereszténynek” nevezett fasiszta rendszerekkel felváltani. Ez az EU önvédelme és nincs most ennél fontosabb munka, mint amit Jourová vállalt magára. Azért is nagyszerű választás a cseh alelnök, mert Orbán eddig nagyképűen elutasította a svéd, a dán, a finn, a holland, helyenként a német demokratikus kritikákat, mint akik nem ismerik „KözépEurópát”, Európa motorját és az itt élő embereket, akik nem akarnak olyan emberek lenni, mint a nyugatiak, főleg nem akarnak keveredni más kultúrákkal.

Ez is hazugság, de a cseh alelnökre ezt nem lehet elmondani, mert ő érti az ott élő embereket és még egy V4 országból is származik, megtörve ezzel azt a hazugságot, hogy a Vérszívó Négyek országai egységes tömböt alkotnak, ahol néhány lefizetett Soros-bérencen kívül mindenki meggyőződéses keresztényfasiszta, aki nacionalista diktatúrában akar élni. Orbán nem véletlenül követelte Jourová menesztését, mert szerinte megsértette Magyarországot, a magyar népet. Orbán ezzel a primitív retorikával legfeljebb a felcsúti kocsmában és a magyar „közszolgálati” csatornákon arathat sikert, mert az teljesen világos épeszű emberek számára, hogy egy kormány vagy egy politikus kritikája nem az egész nép elleni támadás. Csak fasiszták azonosítják magukat a nemzetükkel. Minden politikus, minden kormány bírálható, a vélemény szabadsága alapérték egy jogállamban, amire az Orbán-rezsimben már nem is emlékeznek.

Ráadásul Jourová még csak meg sem sértette Orbánt. A jogállami normák számonkérése nem sértés. A jogállami normák be nem tartása minősül sértésnek: az uniós szerződések és az ország polgárai megsértésének. Orbán az, aki sérti a magyar népet azzal, hogy elzárja tőle a jogállamiságot, a szabadságot, a törvények uralmát, az alapvető emberi, egyéni és közösségi jogokat. Ez a magyar nép igazi sérelme, és Jourová nem sértette, hanem védte a magyar népet Orbán sértéseivel szemben. A jogállamiság ugyanis nem elvont érték, hanem az emberekért van. Nem formális okai vannak, hogy az EU követeli a jogállamiság betartását, hanem az, hogy a jogállamiság sérelme a magyar uniós polgárokat sérti, nekik árt és az ő alapvető emberi jogaikat korlátozza. Ezért Vera Jourová és a jogállamiságot védő európai vezetők a magyar polgárokat védi a mindenkori hatalom elnyomásával, túlkapásaival és jogsértéseivel szemben.

Ezért léptünk be az Európai Unióba, mert ennek garanciáit láttuk benne. Ideje lenne, ha ez a helyére kerülne. Csak minderre későn eszmélt az Unió, mert egy kifejlett fasiszta állammal szemben ez már nem lesz könnyű.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések