Amit Gulyásék vetnek, az MSZP akarja aratni

Az MSZP egy ritka aljas húzással végleg a diktatúra mellett döntött

1

Egyszerűen nincsenek szavak arra az aljasságra, amit az MSZP csinál.

Hat évig elhallgatták, hogy Orbán puccsot hajtott végre a demokratikus jogállam ellen, és diktatúrát hozott létre. Lemondtak arról, hogy kényszerítsék a Fidesz csaló választási törvényének eltörlését. Többszázmillió forintot vettek fel párttámogatásként és képviselői fizetésként, hogy eljátsszák érte a diktatúra parlamenti ellenzékének hazug szerepét. Azt hittük, ezt már nem lehet fokozni. Ehhez képest tegnapi napon sikerült olyant húzniuk, ami minden eddigi gerinctelen, számító, haszonleső húzásukra felteszi a koronát, és egyúttal a jövőre nézve végérvényesen kijelöli a párt végső nyughelyét a magyar történelem pöcegödrében.

A szombati tüntetés utáni első munkanapon közleményt adtak ki, amely három olyan bekezdésből áll, amit egészen biztosan elrettentő példaként oktatni fognak a jövő politikai és kommunikációs iskoláiban a gátlástalanság és a jellemtelenség szemléltetésére. Az alábbiakban közöljük, majd elemezzük az MSZP nyilatkozatát. (A gyengébb gyomorral rendelkezőknek nem javasoljuk a nyilatkozat elolvasását)

“Az MSZP a választási rendszer radikális átalakítását követeli

Üdvözöljük, hogy már az utcákon is egy arányosabb választási rendszer kialakítását követelik. A mai magyar választási rendszer ugyanis szélsőségesen többségi, aránytalan és megalkotói újraválasztásának érdekeit szolgálja; korlátozza a pártok közötti szabad versenyt, ezáltal a demokrácia önmegújuló képességét.

Ezért az MSZP már múlt évben konferencián mutatta be az arányos választási rendszerre vonatkozó javaslatát, amit a politikai pártoknak is megküldtünk. Az MSZP továbbra is a választási rendszer radikális átalakítását követelők képviselője lesz az Országgyűlésben.
Itt az idő, hogy a Fidesz végre meghallja a változást akaró tömegek hangját! A Fidesz saját magáról rántja le a már most is nagyon átlátszó demokratikus leplet, ha ragaszkodik a saját magára szabott tisztességtelen szabályokhoz. Éppen ez a hatalmi arrogancia lesz a Fidesz veszte, és ha nem hajlandó változtatásokra, akkor jövő év tavaszán saját választási rendszerében fogjuk leváltani.” 

Lefordítjuk, mit akarnak mondani: “Ha a Gulyás-féle mozgalom tetszik nektek, akkor figyeljetek! Amit ők csinálnak, azt mi már előbb csináltuk. Mi már ezen komolyan dolgoztunk régóta, ezt nem ők találták ki. Mi komoly emberek vagyunk, komoly és fontos dolgokat teszünk, ők meg csak az utcán beszélnek. Mi ugyanazt akarjuk, mint ők, de mi vagyunk a politikusok, mi el is tudunk érni valamit ott, ahol számít. Ha ők tetszenek nektek, akkor ránk szavazzatok, majd mi leváltjuk a Fideszt.”

Ez a válaszunk:

Nem, ti épp az ellenkezőjét csináltátok, mint amit ők. Ők a szabadságukat kockáztatják értünk, ti meg egyhavi fizetéseteket sem kockáztattátok soha. Ők megmondták nekünk, hogy a mostani törvények szerint a Fidesz leválthatatlan, tehát diktatúra van, ti pedig a diktátor pénzéért eljátsszátok, hogy itt demokrácia van.

Ők az utcára mentek, és az utcára hívtak bennünket, hogy együtt tegyünk valamit, mert a parlamentben már nem lehet, ti pedig bent ültök a diktatúra parlamentjében, és nyugtatgattok bennünket, hogy csak bízzuk rátok az életünket, miközben tudjátok, hogy semmin nem tudtok változtatni.

Ők megmondták, hogy soha nem lesz változás, ha a fideszes választási törvény marad, ti meg még most is azt hazudjátok, hogy megveritek a Fideszt, hülyének néztek minket.

Ők azért küzdenek, hogy legyen új választási törvény, hogy legyen szabadság, hogy legyen demokrácia. Ti azért küzdötök, hogy népszerűbbek legyetek, mert abból éltek.

Ők végzik el ingyen és mindenüket kockáztatva azt a munkát, amit nektek kellett volna már réges-régen elvégeznetek, ehelyett ti óriási pénzeket vettetek fel a semmiért. És most nem megköszönitek nekik, és nem melléjük álltok, hanem rájuk akartok telepedni, hogy amit ők az utcán a vérükkel és verejtékükkel, akár az életük árán elérnek, annak a haszna majd nektek jusson, ti arathassátok le a kényelmes széketekben üldögélve.

Ráadásul mindezt úgy, hogy az ő tiszta beszédüket és céljaikat beszennyezitek, úgy téve, mintha lehetne egyszerre új, igazságos szabályokat követelni, és ugyanakkor elfogadni a régieket. Mintha lehetne egyszerre a diktatúrát szolgálni, és ellene harcolni. Nem lehet. Ti a diktatúrát szolgáljátok, ők pedig ellene harcolnak.

Eláruljátok, hátba szúrjátok és kiraboljátok azokat a polgártársaitokat, akik a szabadságért kockáztatják az életüket. Amit csináltok, az legalább akkora aljasság, mint amit a Fidesz csinál. Ha végigmentek ezen az úton, akkor amikor Orbán bukik, ti vele buktok majd, és vele álltok majd a bíróság előtt. És nem biztos, hogy kevesebbet kaptok. És nagyon megérdemlitek, bőségesen rászolgáltatok.



1 hozzászólás

  1. Merem állítani, még a Gulyásék által propagált, 2010-es választási törvénnyel sem lehetne mára gyökeres fordulatot elérni, jelentős részben épp a NER miatt, illetve az ellenzék erélytelensége okán. Ugyanis Orbánt nem kizárólag a machinációi tartják fent, hanem a valódi alternatíva hiánya is – ezért jelenleg még a visszakívánt választási szisztémával sem lehetne őt elkergetni.

    Ceglédi Zoltánnak ebben igaza volt a legutóbbi cikkében: meg lehetne verni a kormánypártokat – ha lenne kire szavazni velük szemben. Ne feledjük: közel 50% (!!!) a “nem szavazók” aránya (ehhez vegyük még hozzá a jelentős számú “bizonytalanokat” is). Tehát amennyiben maradna minden a régiben, de egy új politikai erő képes lenne megnyerni magának az előbbi két kategóriát, akár még 2/3-os győzelmet is elérhetne 2018-ban. DE NINCS ILYEN POLITIKAI FORMÁCIÓ – EZ ITT A GOND!

    Ezért javasoltam a megmozdulások mindenkori szervezői felé, hogy most már ideje lenne túllépni a kedélyes poénkodáson, és elővenni a lényegi témákat, felvázolni a jövőt illető terveket, célokat, feladatokat. Vidéken is épp ezt akarnák hallani az emberek: miben másabb Orbánhoz képest (nem a melléknevek halmozását értem ez alatt, hanem konkrét programokat, racionális terveket, nem ötletelgetéseket, lózungokat), milyen módon érhetőek ezek el. Hiába hangzik hihetetlenül: szó szerint ezt szomjazzák tanyán, falun, kisvárosban, megyeszékhelyen… És nincs, aki hihetően válaszolna – hát marad Orbán Viktor.

    I.

    Égbekiáltóan ordít az igénye annak – még a megvezetett, önmagukat “homogén ősmagyarként” tekintők között is, tűnjön bármennyire is furcsának elsőre – hogy végre valaki kiálljon az előremutató, a fejlődést, haladást, megoldást kínáló globalizációért!

    Amennyiben nem akad (záros határidőn belül), aki teljes elszántsággal, elkötelezettséggel hirdetné ennek szükségszerűségét, és nem lesz, aki ebbe a globalizációba illeszkedő programot kínáljon – úgy hamarosan (némi megingásokat, vargabetűket közbeiktatva) egy “újbaloldali internacionalizmus” szintén utópikus túlhatalomra törekvő mozgalmisága veheti át újfent a dominanciát, a kezdeményezést (a megismert történelmi törvényszerűségek okán akár ismételten orosz alapokon). [Megjegyzés: mintha az MSZP már errefelé indulna … előtte persze vár ránk egy elborult, szélsőjobbos fordulat, a jelenlegi helyzetünk épp arrafelé tart.]

    Sajnos nincs (vagy alig akad) olyan politikusunk, aki remek logikával kommunikálná ennek a globalizációnak a fontosságát, megkerülhetetlen jelentőségét, ha valamelyik elvétve erre az útra tévedne, az is sajnos túlságosan halkan, nem éppen “bevállalósan”. Nem kap megfelelő hangsúlyt ez az alapvető szempont … PEDIG ERRE KELLENE ÉPÍTENÜNK! Ugyanis ez a belépőjegyünk a fejlett emberiség közösségébe…

    Végre kellene egy csoportosulás, párt, szövetség – aki nem csak úgy szól, vagy úgy tesz … hanem fennen hirdetve szinte üvölti: EMBEREK, ERRE KELL MENNI! Igenis ezért kellene kiállni, méghozzá egyértelmű hitvallással, mellyel egyúttal kényszeríteni kell valamennyi további politikai szereplőt is a színvallásra (Együtt, Momentum, Párbeszéd, LMP, MSZP, DK, Liberálisok, stb…) – bármiféle köntörfalazás, törökös mellébeszélés nélkül.

    [Ennek a globalizációs folyamatnak a racionális állomásai egyébként az FNA, robotizáció és a “shared economy” is.]

    II.

    Szeretnék egy remek cikket ajánlani mindenkinek: http://hvg.hu/itthon/20170323_Demokratikus_ellenzek_MSZP_Botka_DK_Gyurcsany_Momentum Szerintem vitán felüli, hogy tökéletesen illeszkedik a jelen íráshoz is. Az én értelmezésemben az egyik alapvető tanulsága és üzenete Marosán György “alfahímes” hasonlatának a következő (némi képiséggel):
    – az eredetileg az alapvető politikai-társadalomszervezési ideológiákra építő oldalak felhígultak;
    – ezek további “romlására” még rá is játszottak;
    – majd módszeresen elkezdték összekutyulni ezeket, a szándékos visszaélés céljával;
    – ennek az összezagyvált koktélnak isszuk most a levét;
    – melyről épp a méregkeverők nem szeretnék, ha váltanánk!

    Hiszen ha váltanánk a katyvaszról a tiszta nedűre:
    – úgy hamarost kijózanodnánk;
    – nem vennénk be a mesebeszédet;
    – hirtelen ráébrednénk, hogy nem is az az ellenségünk, akit eddig ellenségnek akartak beállítani;
    – nem is az a barátunk, akit eddig barátként akartak ránktukmálni;
    – és ELLOPTÁK a pénztárcánkat!

    Ergo: mindegy is lenne, milyen beállítottságú egy politikus, csak végre karakánul és hitelt érdemlően, egyenesen állna már ki érte! Erre nem képesek a jelenlegiek, ezért ez a szánalmas helyben-totyogás!

    Átvernek minket a pártok is (szinte mind), mert nem azt árulják, amit a boltjuk cégérére mind rikítóbban felfestenek. Tehát minden párt az önnön hazugságának a rabja, s ekként önmaga téveszméjének foglyaként süllyed vissza a főemlősök szintjére – miután képtelenné vált az őszinte, emberi kommunikációra. Ugyanis hazudozással nehéz őszintén kommunikálni. Ebből pedig már törvényszerűen következik az eredménytelenség – mind jobb, mind baloldalon. Ugyanis ma nincs hatalmon sem a jobb, sem a baloldal!
    Ezeket kutyulta módszeresen össze (közben mérgezve) úgy Orbán (a pártja valamint a megszokott “ellenzéke” egyre kótyagosabb vihogása mellett – ezért is nehezebb olykor különbséget felfedezni a két “oldal” között számtalan témában), hogy mára alig akad, aki józanul tudna gondolkodni.
    Marosán érzésem szerint épp erre is akart utalni a példájával. Ha tényleg liberálisok lennének a “liberálisok” és tényleg baloldaliak lennének a “baloldaliak” – akkor tényleg tudnának emberi módon kommunikálni egymással, és ezáltal, bár értelemszerűen nem értenek mindenben egyet egymással, mégis képesek lennének az azonnali, hatékony és eredményes együttműködésre (s ekként tudnának a valóban jobboldali pártok is esetenként együttműködni a többiekkel). Mely mostanság (mind erőszakosabban sulykolva) az autokrácia/diktatúra ismérve (hatékonyság, gyors reakció, rövidtávú “eredményesség” vagy inkább annak jól reklámozott látszata).
    Tehát ismét csak erősen sarkosítva: Orbán (sok tehetségtelen naplopó asszisztálása mellett) kevert egy az elmét mérgező, mindinkább korlátoló, butító koktélt, s azt következetesen itatja is mindenkivel (aki válogat, az rögtön gyanús, másodjára már nincs bocsánat) – miközben ő igyekezett megőrizni a józanságát (bár az önelégült diadalittas mámorában már ő is kezdi egyre inkább elveszíteni a fonalat).

    Vagyis mielőtt megint erőltetnénk az “összeborulást”, előtte meg kellene ejteni a színvallást is: mindenkinek nyíltan kellene felvállalnia, miben hisz, mik a konkrét céljai és javaslatai a következő témákban (és ezt követően konzekvensen ehhez tartani magukat):
    – globalizáció;
    – előbbivel karöltve EU/”Európai Egyesült Államok”;
    – Oroszország (ők is ugyanolyan értékes emberek, mint mi);
    – menekülthelyzet;
    – robotizáció;
    – “shared economy”;
    – FNA;
    – energetika/megújulók;
    – védelmi rendszerünk/NATO/sorkatonaság/…;
    – oktatás (konkrét tervek);
    – szekularizáció;
    – egészségügy (konkrét tervek)!

    Ennek mentén lehetne a “hallgató 50%-ot” is megszólítani, a szavazatukat megszerezni! Képzeljék el, ez kapásból a fél Parlament!

    Végezetül hadd javasoljak egy szintén aktuális cikket, melyhez hozzászólva nagyon is valós veszélyekről írtam – Orbán ördögi machinációjáról – melybe tökéletesen beleillik a polgárháborús légkör. http://hvg.hu/gazdasag/20170415_Nemzetbiztonsagi_riziko_magyar_irani_nuklearis_megallapodas#article-comments Tehát a polgárháborús hangulat szításával amellett, hogy csak további tömegek fordulhatnak el a kezdeményezéstől, még kifejezetten Orbán (illetve a Kreml által gondosan plántált Jobbik/hungaristák) malmára hajtják a vizet. Ez egy “klasszikus csapdahelyzet” – minél jobban küszködünk ellene, annál inkább gabalyodunk bele!

    Pedig Orbán eltávolítható – de ehhez előbb ki kell lépni az általa kreált “valóságból”! Bármennyire hangozzék bizarrul, NEM Orbán legyőzésén kell első sorban erőlködni, hanem a korszakos kihívásokat HELYESEN felismerve kell megfelelő alternatívát felkínálni és ehhez megnyerni a közvélemény együttműködését. Nem tagadom, megdöbbentően hangozhat, de Orbánt mintegy “másodlagosan” lehet legyőzni – kvázi járulékos következményként…

    HOL VANNAK HÁT A HIHETŐ SZÓNOKOK!?