Havi cikkek: április, 2017

Próbálkozhat más kereséssel is:

Botka lemeze ugyanaz, és ugyanott akad meg

A gazdagok bűnbakká tétele retorikai fogásként és valódi szándékként is nagyon veszélyes irány.

Rogánnak is megjött a hangja Soros-ügyben

Egy friss Rogán-interjúból kiderül, hogy nem sok jóra számíthatunk ezután, de már az EU-tól sem. Hacsak csoda nem történik.

A Fővárosi Főügyészség szerint is hülyeség, hogy Soros szervezkedik

Kevesen fognak megdöbbenni, de: a magyar ügyészség szerint Soros nem szervezkedik az alkotmányos rend ellen.

Bartus László: Megeszik Orbán minden ócska trükkjét

Nevezhetnénk szánalmasnak és nevetségesnek is az Európai Unió, még inkább az Európai Néppárt viselkedését, azonban botrányosnak és felháborítónak kell nevezni inkább, mert a következményei...

Az ügynök mindig ügynök marad, aktívak a volt III/III-asok

Újra az érdeklődés homlokterébe került a lezáratlan ügynökkérdés, az 1990 utáni időszak legnagyobb politikai tartozása. Ügynökügyben általában a nyilvánosság igénye fogalmazódik meg, mert ez...

Orbán elkezdte a pávatáncot, a Néppárt még mindig nem ismeri őt

Nem hiszünk Orbánnak, egyetlen egy szavát sem fogadjuk el. Hazudik, éppen úgy, ahogy ő mindig is hazudott, és átverte Európát.

Aki Orbán leváltását ígéri, írja alá, hogy távozik a közéletből, ha nem így lesz

Botka azt állította vidéki állomáshelyein, hogy "jövő áprilisban le fogjuk váltani a Fideszt". Ez kijelentő mondat, állítás, amiért vállalni kell a felelősséget. Ugyanilyen állításokat...

Ujhelyi nem mer jót állni azért, amit mondott, hogy leváltják Orbánt – Frissítve!

Ha nem vállalja a felelősséget azért, amit az EP ülésen mondott, akkor tudatosan hazudott. Akkor már most mondjon le.

Magyar üldözött keresztényeknek semmi, közel-keletre egymilliárd

"Üldözött keresztényeket" fog segíteni a kormány. Találgatunk, kik és mivel érdemelhetik ki a segítséget.

Trump twitteren kívánt boldog születésnapot Melaniának hibás zászlóval

Feldolgozhatatlan, hogy egy ilyen modortalan, primitív, tahó, elmebeteg szörnyeteg Amerika elnöke.

Ki kell tiltani a közéletből a ma is aktív III/III-as ügynököket

Egy igazi ügynöktörvénynek azt is rendeznie kell, hogy a volt III/III-as ügynököket, akik ma is aktívak, mint a közélet formálói, örökre tiltsák el ettől.

Nem sikerült Sorost kitiltatni Brüsszelből

Orbán legszívesebben kitiltatná Soros Györgyöt az EU intézményeiből, egész Brüsszelből, legszívesebben a világból is.

Orbán a leggazdagabb magyar

Amit Orbán művel, beleértve a kisvasutat, a stadiont, az összeharácsolt kastélyokat, szállodákat, azért Keleten, ahova tartozni akar, akasztanak.

Orbán gyáva seggnyalása segített az EP ülés előtt

A "miniszterelnökünk" elkötelezett európai? Ez a felcsúti köcsög, aki teleplakátolta Európát gyalázó plakátokkal az országot?
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések