Aki már elfelejtette, vagy annyira szerencsés volt, hogy nem is tapasztalta soha, annak Gábor György felidézi, milyen is volt a szocializmusban élni. A filozófus, közíró víziója alapján már nem sok választ el bennünket ettől, Orbán és társai mindent elkövetnek, hogy ismét visszajöjjenek a régi, szépnek nem mondható idők.
Szép lesz, amikor Komárnóba vízummal mehetünk át, s a vámos újra beletúr a csomagjainkba, félrelibbenti az alsónadrágunkat, a bugyinkat, s megtalálja azt a Londonban (Párizsban, Berlinben, New Yorkban, Leidenben, Bostonban) kiadott könyvet, amely rajta van a kormány által összeállított tiltott listán;
amikor a magyar ember újra különféle Tüzép-telepeken dekkol már hajnalban, hogy megpróbálja beszerezni azt a valamit, ami hónapok óta hiánycikk; amikor az osztálynaplóban a világnézetileg és hittanilag nem megbízható családból származó gyermekeink neve mellé egy diszkrét kis jelzés kerül;
amikor az Illiberális Hazáért kitüntetéssel rendelkező szülők félhülye gyermekei felvételi nélkül besétálnak az egyetemre;
amikor a szakmai-munkahelyi előmenetel érdekében elkerülhetetlenné válik a Putyinizmus-Orbánizmus Esti Egyetem elvégzése; amikor a Magyar Idők egyik vezető publicistája hétvégi cikkben jelenti fel a Balatonbogláron kiállító NER-ellenes, erkölcstelen, romlott és dekadens művészeket; amikor ismét beindulnak a Barátság vonatjáratok Moszkvába, s az első járat kocsijának ablakából Viktor atyánk (Viktor pajtás) integet majd mosolygósan;
amikor arra kérjük francia (német, olasz, angol, holland, svájci) barátunkat, hogy küldjön egy meghívólevelet, amelyet aztán bemutatunk a rendőrségen, s néhány hónap után, némi protekcióval rásegítve (az anyósom ismer valakit a Németh Szilárd elvtárs titkárságán, a Karesz apukája a Lázár elvtárs borbélya, a Rogán-gyerekek luxusnyaralójában takarít a Mariska néni, Katika mondta, hogy a Balog Zoltán elvtárs rendszeres heti templomi párteligazításán mindig ott szokott lenni a Béla öccse, aki pogácsás-, édes- és sós sütis beszállítója a minisztériumnak, tudod, az a vörös hajú Kálmán bácsi szokta Semjén elvtárs vadászataikor organizálni azokat, akik aztán helikopterről, géppisztollyal lövik le a szarvasokat az elvtársaknak), szóval némi protekcióval rásegítve hat hónap után megkapjuk az útlevelet, hozzá 15 eurót (de Varga Mihály elvtárs éjt nappallá téve már dolgozik azon, hogy hat év múlva akár 20 eurót is kaphasson a magyar turista);
amikor printereinket lajstromba veszik, s a kötelezően leadott nyomtatási mintákat a rendőrség megőrzésre átveszi; amikor végighajtat az egykor volt Andrássy (Népköztársaság útja, Magyar Ifjúság útja, Sztálin út, Sugárút), ma Nemzeti Együttműködés Rendszerének útján, az orosz segítséggel ismét széppé és újjá varázsolt nyitott Csajkából a két baráti nép zászlóit lobogtató, kivezényelt kisiskolásoknak vidáman kiintegető Putyin elvtárs és Orbán elvtárs;
amikor a Fidesz XXVI. pártkongresszusán Orbán elvtárs arról beszél, hogy a mai fiatalokkal csak az a baj, hogy farmernadrágot hordanak, s egyiknek-másiknak túl hosszú a haja, aztán hamiskásan csippent egyet a szemével, majd leszögezi, hogy egyébként minden rendben, s örömmel jelenti, hogy a pártkongresszus tiszteletére a dolgozó magyar nép felajánlotta, hogy az év további szombatjain és vasárnapjain társadalmi munkában NER-műszakokat szerveznek; amikor azzal kezdjük a telefonbeszélgetéseinket, hogy bocs, de „nem telefontéma”;
amikor a mai besúgók mellett reaktiválják azokat a kollégákat, akik 89 után is töretlenül jelentettek rólunk, de most régi-új értelmet kap a munkájuk; amikor Matolcsy elvtárs jegyzi majd az életszínvonal emelését szolgáló békekölcsönt, s amikor Magyarországnak jó esélye nyílik arra, hogy hamarosan utolérje az ötvenes-hatvanas évek Enver Hoxha Albániájának színvonalát.
Forrás: Huppa
