A jobboldali „fülkeforradalom” Európában lefújva. Orbánra egyre nagyobb nyomás nehezedik Brüsszel után Párizsból és Berlinből is.
Emmanuel Macron francia köztársasági elnök pártja a Köztársaság Lendületben 30 százalék körüli eredménnyel nyerte a francia parlamenti választások első fordulóját a 20 százalék körül teljesítő Republikánusok és a 14 százalékra kapaszkodott Marie Le Pen Nemzeti Frontja előtt. A Szocialista párt hatalmasat bukva 10 százalék alá harcolta le magát, eddigi szavazói 20 százalékát veszítve el. Az egy hét múlva sorra kerülő második fordulót követően Macron pártja abszolút többséget szerezhet. Akár 390 vagy még 400-nál is több mandátuma lehet az 577 fős parlamentben. A választási részvétel rekord alacsony, 50 százalék alatti volt.
A francia szavazók keményen megbüntették a hagyományos parlamenti pártokat, azt üzenve a republikánusoknak és a szocialistáknak is, hogy elegük van az eddigi váltógazdaságból és új szereplőket akarnak látni az ország politikai színpadán. A változás irányába fújú erős szelet csak a szélsőjobboldali Marie Le Pen Nemzeti Frontja (+3,76 százalékpont) és Macron baloldali liberális középpártja a Köztársaság Lendületben tudta a vitorlájába fogni. Azzal, hogy utóbbi alig több mint egy évvel a megalakulása után hozta a 30 százalék fölötti eredményt, vagyis a semmiből lett a köztársaság legnagyobb politikai ereje.
Bár főleg egyéni körzetekben és a második fordulóban dől el a mandátumok sorsa, azért annyi napnál világosabb, hogy Macron minden tekintetben példátlan politikai felemelkedést produkált, hiszen az egy hónapja tartott elnökválasztáson, május 7-én is nagy fölénnyel, kétharmaddal nyert Le Pen előtt a második fordulóban, az akkor még szinte nem is létező pártja elhanyagolható támogatásával. Egy hónappal később pedig már személyes elnökválasztási sikerét meglovagolva a pártja is győztesként futott be az első fordulóban és minden bizonnyal az lesz a másodikban is, sőt akár az abszolút többséget is megszerezheti.
A választási eredmény jó hír lehet Franciaországnak, de mindenképpen jó hír Európának, mivel Macron személyében az Európai Unió iránt elkötelezett és az erős, központilag irányított, önálló személyiséggel bíró, integrált EU mellett kiálló politikus lett a kontinens második legnagyobb gazdaságát üzemeltető Franciaország elnöke és pártjáé lesz a parlamenti többség is. A szeptemberben esedékes német parlamenti választások – a dolgok jelenlegi állása mellett – nagy valószínűséggel Angela Merkel további négy éves mandátumát fogja hozni, hiszen a kancellár népszerűsége ma nagyobb, mint volt a – sokak által az ő számlájára írt – menekültválság előtt.
A német gazdaság hasít, a költségvetés többletet mutat, az adóbevételek a tervezettet milliárdokkal haladják meg, a német export és a kereskedelmi többlet az egekben, az egészségügyi pénztár bevételei meghaladják a kiadásokat. Németország erősebb és stabilabb, mint bármikor korábban, és Franciaországgal együtt igazi kormányosa és meghatározó ereje lehet az Európai Uniónak, amely – nem kis mértékben az új amerikai elnök eddigi tevékenységének köszönhetően – napról napra elkötelezettebbnek mutatja magát, hogy a saját kezébe vegye a sorsát és önálló erőként, nem csak az Egyesült Államok szövetségeseként lépjen fel a világpolitika színpadán.
Merkel és Macron a világ vezető politikusaival tárgyal szinte minden nap. Kína és Dél-Amerika a saját köldökét bámuló és Donald Trump trampliságaival, esetleges leváltásával az idejét pocsékoló Egyesült Államok helyett Németországban és Franciaországban keresi a megbízható és hosszú távú partnert, miközben mindkét ország az Európai Unió megerősítése és hatékonyabbá tétele mellett teszi le a garast. Macron Franciaország lendületben hozatalának jelszavával nyerte el a választók többségének támogatását, Merkel ezzel szemben az eddigi eredményeire alapozva kaphat újabb erős mandátumot. Mindkettejük országa abban érdekelt, hogy az EU egységes, erős legyen, amihez ott is reformokra van szükség, de nem a nemzetállamok kompetenciájának növelése az irány, hanem az EU intézményeinek hatáskörét és szerepét szeretnék kiszélesíteni.
Európa két meghatározó nagyhatalma: Németország és Franciaország tehát az EU mellett, egy megreformált és hatékonyabbá tett unió mellett fog a jövőben fellépni, miközben Nagy-Britannia, – amelyet a nemzetállami önállóság délibábja kiszólított az EU-ból – mély válságba került a múlt hét végi parlamenti választás után, ahol a konzervatívok elvesztették abszolút többségüket. Az ország a Brexit-tárgyalások előestéjén koncepció, világos jövőkép és stabil kormányzó erő nélkül maradt, egy a viharos vizeken hánykolódó, kormányos és cél nélküli tengerjáróhoz hasonlít.
Az elmúlt néhány hét fejleményei, a brit és a francia választók meglepően határozottan változást sürgető voksai nyomán új helyzet van kialakulóban Európában. A józan és a közös Európáért felelősséget vállalni kész erők megerősödése és – a már-már feltartóztathatatlannak tűnő – jobboldali populista térnyerés visszaszorítása tapasztalható. A fordulatban – valószínűleg – nagy szerepe van a sokknak, amit Donald Trump elnökké választása váltott ki, illetve mindaz, ami a hatalomra kerülése óta Amerikában és a világpolitikában történt. A világ ismét reménykedhet abban, hogy – amennyiben az Egyesült Államok is leküzdi a saját baját, amit Donald Trumpnak hívnak – a világ megint egy kicsit normálisabb lesz, legalábbis ahhoz képest, amilyennek most mutatja magát.
Európa és Magyarország jövőjét – akár mit is hazudik Soros György vagy akár Vlagyimir Putyin orosz elnök világpolitikai befolyásáról a magyar állami és álkereskedelmi „fake media” – a Franciaország és Németország vezette Európai Unió sor(o)sa határozza meg. Ez rossz hír Orbán Viktornak, aki nagy tétben fogadott a Putyiok, Erdoganok befolyásának növekedésére, az európai szélsőjobb előretörésére, valamint a Trump vezette Egyesült Államok irányváltására, az EU végzetes meggyengülésére, az európai nemzetállamok reneszánszára, végső soron az Európai Unió szétesésére. A vasárnapi francia választásokkal tovább nő Orbán Viktor európai elszigeteltsége, eddigi külpolitikája még mélyebb zsákutcába jut, ahonnan igen nehéz lesz (lenne) kifarolni. Vasárnaptól Orbán Rémálmát Emmanuel Macronnak hívják.
Bár nyilván a francia választások utáni első napon a magyar demokratikus ellenzék ezzel fog kirukkolni, de a brit, a francia parlamenti választások váratlan eredménye, a vesztesnek vagy esélytelennek tartott politikai erők előre törése, vagy győzelme nem azt igazolja, hogy erre Magyarországon is bármilyen esély lenne, hanem annak pont az ellenkezőjét. A brit és a francia választásokon azért lehettek sikeresek korábban esélytelennek tartott pártok, mert ezek a választások, szabadok, fairek, demokratikusak, az indulóknak közel azonos esélyt adók voltak, ahol a polgárok a médián keresztül bőséges információt kaptak a jelöltekről, az induló pártokról, tehát volt módjuk a saját preferenciáikat követve alternatívák közül választani.
A 2018-as magyarországi parlamenti választásokon erre a választóknak nem lesz lehetősége, mert a kormányzópárt az igazságtalan választási törvénnyel, a torz választási renddel, a hatalmas médiafölényével és a kimeríthetetlen anyagi erejével lehetetlenné teszi az indulók tényleges versenyét a szavazókért, vagyis jövőre nálunk nem demokratikus parlamenti választást, hanem annak szomorú paródiáját fogják megrendezni, mégpedig az egészet a választási részvételével legitimáló ellenzék együttműködésével. Magyarországon az egyetlen helyes és politikailag korrekt, elvszerű döntés a jövő évi parlamenti választások bojkottja lenne, aminek – egyelőre – esélye nem látszik.
Zsebesi Zsolt
