Soltész Miklós tegnap elhangzott szavai jelzik, hogy az alaptörvényben katolikusként meghatározott magyar állam biztos léptekkel halad a szekuláris állam és a vallásszabadság teljes felszámolása felé. Az EMMI egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára a tihanyi apátságban tartott vallásközi konferencián tudtunkra adta, hogy „az állami vezetők feladata az egyházzal együttműködve, hogy kiálljanak a hit mellett”. Ez a kijelentés nem egy elszigetelt, fanatikusnak számító vélemény a NER Magyarországában. Ez a hivatalos álláspont.
Ez azt jelenti, hogy ma Magyarországon az lehet állami vezető, aki kiáll a hit mellett. A későbbiekben Soltész azt is meghatározta, hogy milyen hitről beszél. A „zsidó-keresztény” hitről. Nem bocsátkoznánk most teológiai fejtegetésbe arról, hogy milyen képtelenség a zsidó-keresztény hit fogalma, már csak azért sem, mert nincs kétségünk afelől, hogy ez a megfogalmazás csupán egy állomás afelé a cél felé, ami az alaptörvényben már 6 éve olvasható: a „szent istváni keresztény” állam felé. Emlékezzünk, a szent istváni keresztény állam volt az az állam, amelyik tűzzel-vassal irtotta a nem katolikus hitűeket, a vezetőjüket pedig (bizonyos Koppányt) négy részre darabolta, és a négy részt az ország négy városában közszemlére tette. Ez a szent istváni kereszténység, ez a magyar állam ideológiai alapja 2011 óta. Ma még zsidó-kereszténynek mondják, mert nem akarnak antiszemitának látszani, de ha majd végleg leszámolnak a polkorrekt beszéddel (ami az ő szájukban nettó hazugság), akkor elmarad majd a zsidó, és marad a keresztény, ami náluk „középkori katolikust” jelent. Ezért is mondta Soltész azt, hogy az „egyházzal együttműködve”, és nem azt, hogy „az egyházakkal együttműködve”. Mert az a katolicizmus, amiről ő beszél, soha nem ismert el más közösségeket egyházként.
Felmerül a kérdés, hogy mi történik akkor, ha egy állami vezető nem hisz a NER kereszténységében, mondjuk azért, mert valódi keresztény? Vagy éppen ateista, zsidó, muzulmán, buddhista? Mi van, ha azt mondja, hogy nem áll ki az egyházzal együttműködve a hit mellett? Soltész szavai és a rendszer logikája alapján, ha most még vannak is (vannak?) ilyen állami vezetők, már nem sokáig lesznek.
Egy szekuláris, vallásszabadságot biztosító államban minden munkáltatót a törvény kötelezi arra, hogy a felvételnél ne diszkrimináljon senkit a hite alapján. A szent istváni Magyarországon az állami vezetőket a hitük alapján fogják szelektálni. Az országban pedig úgy lesz majd megint, ahogyan ahogyan a költő leírta: „ki néma volt netán s csak lelkesedni rest, már azt is gyűlölték, akár a pestisest.”
Soltész azt hazudja, hogy a hit melletti kiállásra azért van szükség, hogy kitöltse „a terjedő liberalizmus által okozott űrt.” Azonban a liberalizmus nem okozott semmilyen űrt, ugyanis a liberalizmus nem nihilizmust jelent, ahogyan azt a propaganda próbálja sugallni, hanem szabadságot jelent. A liberális államban mindenki szabadon gyakorolhatta a hitét, a meggyőződése szerint. A valódi kereszténység ugyanúgy kiáll a vallásszabadság mellett, ahogy a liberalizmus. A Biblia szerint „ahol az Úrnak lelke, ott a szabadság”, az emberiség megváltójának neve (Jézus) pedig azt jelenti: szabadító. Isten azért küldte el a fiát, hogy „szabadulást hirdessen a foglyoknak”. Korának vallási és politikai vezetői pontosan ezért gyűlölték, és ezért keresték fáradhatatlanul a módját annak, hogyan öljék meg. Mert megértették, hogy ha Jézust nem ölik meg, akkor szabaddá teszi az embereket, és akkor ők nem uralkodhatnak többé felettük.
Jézus Krisztus meghalt mindazokért, akik elutasították őt. Azokért, akik megtagadták a hitét.
A középkori katolicizmus megölte mindazokat, akik elutasították a katolicizmust, és akik megtagadták a katolikus hitet.
Ennyi a különbség a NER vallása és a kereszténység között. Egy kicsivel sem kevesebb.
